Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Ma­nap­ság a kö­zép­is­ko­la utá­ni to­vább­ta­nu­lá­si le­he­tő­sé­gek kí­ná­la­ta el­ké­pesz­tő­en gaz­dag. Ér­de­kes ne­vű, so­kat ígé­rő is­ko­lák vár­ják az érett­sé­gi­zet­te­ket. A fel­sőbb is­ko­lák el­vég­zé­se után köz­is­mert az el­he­lyez­ke­dé­si ne­héz­ség, a vég­zős hall­ga­tók ké­sőn éb­red­nek rá, hogy az ígé­re­tes is­ko­la-, egye­tem­ne­vek mö­gött nem áll meg­fe­le­lő fog­la­koz­ta­tá­si le­he­tő­ség. Aki ezt a csa­ló­dást el kí­ván­ja ke­rül­ni, va­la­mint em­ber­köz­pon­tú, hu­má­nus és anya­gi­lag tö­ké­le­te­sen meg­ala­po­zott jö­vőt sze­ret­ne ma­gá­nak, ne hagy­ja ki a le­he­tő­sé­gek kö­zül a sze­ge­di Fogor­vos­tu­dományi Kar­ra tör­té­nő je­lent­ke­zést. A be­ke­rü­lés ter­mé­sze­te­sen nem egy­sze­rű, s az egye­tem öt éve alatt a hall­ga­tók­nak ke­mény el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti ­ter­he­lés­sel szá­mol­hatnak. A kép­zés kis cso­por­tok­ban fo­lyik, ami le­he­tő­vé te­szi a szak­ma tö­ké­le­tes el­sa­já­tí­tá­sát, az el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti órá­kon va­ló ak­tív rész­vé­tellel. Ka­runk ku­ta­tó­la­bo­ra­tó­ri­u­má­ban le­he­tő­ség nyí­lik a tu­do­má­nyos mun­ká­ba tör­té­nő be­kap­cso­ló­dás­ra is.
A fo­ko­zott ta­nul­má­nyi ter­he­lés mel­lett jut idő ar­ra is, hogy hall­ga­tó­ink pihen­tető spor­to­lás­sal és szó­ra­ko­zás­sal kap­cso­lód­ja­nak ki, és to­vább­épít­sék a fog­or­vos­tan-hall­ga­tók­ra ha­gyo­má­nyo­san jel­lem­ző csa­pat­szel­le­met.
A meg­szer­zett dip­lo­ma ér­té­ke óri­á­si, hi­szen ha­zánk­ban és kül­föld­ön is szí­ve­sen fo­gad­ják a ná­lunk vég­zett fog­or­vo­so­kat. Az el­ván­dor­lás még­is igen cse­kély, hi­szen a vég­zet­tek itt­hon is meg­ta­lál­ják szá­mí­tá­su­kat, akár köz­al­kal­ma­zott­ként, akár magán­ren­delőben te­vé­keny­ked­nek.
Sze­ged él­he­tő, vi­dám, nap­fé­nyes egye­te­mi vá­ros. Az élet lé­nye­ge­sen ol­csóbb és ba­rát­sá­go­sabb a főváros­nál. Én ma­gam három évtizede, hall­ga­tó­ként ke­rül­tem ide, Bu­da­pest­ről. Ma már Sze­ge­det tar­tom ott­ho­nom­nak, ugyan­úgy, mint aho­gyan sok ak­kor és ké­sőbb vég­zett kol­lé­gám, aki­ket a vá­ros szép­sé­gé­vel egy élet­re ma­gá­hoz von­zot­t…”