2019. november 18., hétfő English version
Archívum  --  2010  --  3. szám - 2010. március 1.  --  Fókusz

Vá­lasz­tá­si idő­szak van, te­hát elő­ke­rül a víz­lép­csős kár­tya.
Az ilyen idők­ben sztá­li­nis­tá­nak és gi­gan­to­má­ni­ás­nak mi­nő­sí­tett bős-nagy­ma­ro­si víz­lép­cső­rend­szer aty­ja­ként szok­ták em­le­get­ni a ta­valy 99 éves ko­rá­ban el­hunyt Mosonyi Emil pro­fes­­szort. A té­nyek ár­nyal­tabb meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel­nek: 1977-ben, ami­kor Ká­dár Já­nos és Gus­tav Husák meg­kö­töt­te a ma­gyar-cseh­szlo­vák vi­zes szer­ző­dést, a vi­lág­hí­rű víz­épí­tő már 13 éve Né­met­or­szág nyu­ga­ti ré­szén, Karl­sruhéban pro­fes­­szor­ko­dott. 1956-ban tag­ja volt a mű­egye­tem for­ra­dal­mi bi­zott­sá­gá­nak, és a kon­szo­li­dá­ció éve­i­ben ar­ra kénysz­erítet­ték, hogy ta­gad­ja meg a for­ra­da­lom szel­le­mi­sé­gét. Nem tet­te meg, ezért meg­fosz­tot­ták a ka­ted­rá­já­tól és aka­dé­mi­ai hi­va­ta­lá­tól. Ka­lan­dos kö­rül­mé­nyek kö­zött emig­rált. Ide­ha­za cí­me­it el­vet­ték, va­gyo­nát el­ko­boz­ták.
1997-ben ter­je­del­mes in­ter­jút ké­szí­tet­tem ve­le egy ké­szü­lő könyv­höz, ami­ben elem­zés tár­gyá­vá tet­tem a víz­erő­mű­rend­szer kö­zel egy év­szá­za­dos tör­té­ne­tét és a meg­ol­dá­si ja­vas­la­to­kat kí­sé­rő, rend­sze­rint át­po­li­ti­zált kom­men­tá­ro­kat – a há­gai nem­zet­kö­zi bí­ró­ság ha­tá­ro­za­ta után. A könyv el­ké­szült, de ki­adót nem ta­lál­tam hoz­zá. A po­li­ti­ka a rend­szer­vál­to­zás (tu­dat­mó­do­sí­tás) óta oly­kor erő­tel­jes­eb­ben kor­lá­toz­za a gon­dol­ko­zást, mint azt tet­te a leg­vi­dá­mabb ba­rakk kor­sza­ká­ban. A kom­mu­niz­mus­ban min­dig két­fé­le igaz­ság volt: egy a hi­va­ta­los és egy a ma­gán­hasz­ná­lat­ra. Volt egy nyelv ar­ra, hogy el­ta­kar­juk és egy má­sik ar­ra, hogy be­mu­tas­suk a va­ló­sá­got. Az egy­párt­rend­szer meg­szűn­té­vel is két­fé­le igaz­ság ma­radt: az egyik a bal­ol­da­li, a má­sik a jobb­ol­da­li kre­te­niz­mus lá­tó­szö­gé­ből.
Mi­vel a ti­tok­ban épí­tett bős-nagy­ma­ro­si víz­erő­mű­rend­szert a nyolc­va­nas évek vé­gén az ak­ko­ri el­len­zék tem­atizál­ta, s mert a Ká­dár-re­zsim bű­ne (hü­lye­sé­ge) volt a be­ru­há­zást kí­sé­rő szi­len­ci­um, az el­len­zék nem csu­pán a kom­mu­ni­ká­ci­ós stra­té­gi­át, ha­nem ma­gát a mű­sza­ki meg­ol­dást is sztá­li­nis­tá­nak bé­lye­gez­te. Így lett az a Mosonyi Emil is meg­bé­lyeg­zett em­ber, aki ko­ráb­ban va­ló­ban fog­lal­ko­zott a Du­na lép­csőz­te­té­sé­nek kér­dé­sé­vel, de a konk­rét meg­va­ló­sí­tás ide­jén már a Né­met Szö­vet­sé­gi Köz­tár­sa­ság meg­be­csült víz­épí­tő­je­ként él­te éle­tét.
Mosonyi Emil 1934-től mű­egye­te­mi ta­nár­se­géd, majd 1942 és 1948 kö­zött a Víz­erő­ügyi Hi­va­tal ve­ze­tő­je volt. Jól tud­ta, hogy az auszt­ri­ai sza­kasz után le­las­su­ló Du­na hor­da­lé­kot rak le, ne­he­zen ha­józ­ha­tó­vá vá­lik a sza­kasz, és ezt a prob­lé­mát nem le­het csu­pán kot­rás­sal ren­dez­ni: lép­cső­re van szük­ség. Az el­ső terv még 1903-ban szü­le­tett, de min­dig köz­be­jött va­la­mi. Há­bo­rú, Tri­a­non, újabb há­bo­rú, szov­jet je­len­lét. A du­nai víz­lép­cső­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­sek so­ka­sá­ga ma­radt terv­asz­ta­lon, az­tán 1937-ben Bor­nem­is­­sza Gé­za ak­ko­ri köz­le­ke­dé­si mi­nisz­ter tett elő­ször konk­rét ja­vas­la­tot a meg­ol­dás­ra a par­la­ment­ben. Mosonyi Emil 1942-ben ki­dol­go­zott ugyan egy el­gon­do­lást a nagy­ma­ro­si víz­erő­mű­re, de Kál­lay Mik­lós mi­nisz­ter­el­nök kí­ván­sá­gá­ra nem ez­zel, ha­nem a kár­pát­al­jai és észak-er­dé­lyi völgy­zá­ró­gá­tas víz­erő-hasz­no­sí­tá­si le­he­tő­sé­gek­kel fog­lal­ko­zott.
A tör­té­net­ből ki­de­rül, hogy min­dig na­pi­ren­den volt a Du­na ha­józ­ha­tó­sá­gá­nak és a víz­ener­gia ki­nye­ré­sé­nek ügye. Az vi­szont nem volt mind­egy, hogy me­lyik szem­pont kap pri­o­ri­tást, il­let­ve hogy a meg­kö­ze­lí­té­sek kö­zé (fö­lé) mi­kor és ho­gyan lép be a ka­to­nai és a kör­nye­zet­vé­del­mi né­ző­pont. A nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek ér­tel­mé­ben a szov­jet had­se­reg 1955-ben ki­vo­nult a Bé­csi-me­den­cé­ből, de a Du­nát nagy­me­rü­lé­sű ha­di­ha­jók ál­tal is ha­józ­ha­tó­vá akar­ta ten­ni a per­ma­nens for­ra­da­lom vö­rös szó­szá­val le­ön­tött ha­tal­mi, te­rü­le­ti igény. Ek­kor­ra te­hát a ha­dá­sza­ti szem­pont lép­csőz­tet­te vol­na be egy duz­zasz­tó­val és egy vis­­sza­duz­zasz­tó­val a mi szép Du­nán­kat.
Az­tán jött a for­ra­da­lom, és más­ho­vá ke­rül­tek a hang­súly­ok. Ké­sőbb a prá­gai elv­tár­sak – a szlo­vák han­gos­ko­dók szá­já­nak be­tö­mé­sé­re is gon­dol­va – új­ra és új­ra elő­vet­ték a va­ló­ban gi­gan­ti­kus mé­re­tű víz­erő­mű kér­dé­sét. Köz­ben Mosonyi a vi­lág leg­el­is­mer­tebb víz­erő-hasz­no­sí­tá­si szak­em­ber­évé lett, mi­u­tán ku­ta­tá­sai ré­vén le­he­tő­vé vált a 20. szá­zad egyik leg­na­gyobb víz­ügyi al­ko­tá­sá­nak, a Duna–Rajna–Majna-csatorna kü­lön­le­ges ha­jó­zsi­lip­je­i­nek kor­sze­rű és gaz­da­sá­gos ki­ala­kí­tá­sa. Mosonyi egyéb­iránt Fran­cia­or­szág­ban a Du­ná­ra ere­de­ti­leg ter­ve­zett víz­erő­mű­rend­szert négy vál­to­zat­ban is meg­épí­tet­te ha­son­ló­an las­sú fo­lyá­sú fo­lya­mi sza­ka­szo­kon.
A bősi víz­erő­mű a ha­tár túl­só ol­da­lán a szlo­vák nem­zet aka­ra­tá­nak, kre­a­ti­vi­tá­sá­nak a jel­ké­pe. Is­ko­lai cso­por­tok lá­to­gat­ják a szi­vár­gó csa­tor­nák­kal szab­dalt, ön­tö­zött, gon­dos ke­zek­kel pá­tyol­ga­tott, hol­land min­tá­jú me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­le­te­ket és li­ge­te­ket. A ha­tár in­nen­ső ol­da­lán ugyan­az a mű­sza­ki meg­ol­dás ma­gá­ra van hagy­va, sztá­li­nis­tá­nak és gi­gan­to­má­ni­ás­nak és szé­gyen­tel­jes­nek van bé­lye­gez­ve.
Hát ez a szé­gyen.

Dlusz­tus Im­re

Bezár