2020. október 28., szerda English version
Archívum  --  2010  --  6. szám - 2010. április 19.  --  Fókusz

Gra­fit­szür­ke dél­előtt volt, egé­szen a te­ra­szig ló­gott le az eső lá­ba, mint­ha az Al­pok­ba he­lyez­ték vol­na át az én nap­su­ga­ras orom­dí­szű, mű­em­lé­ki­leg vé­dett, ezért az­tán az ál­lag­meg­őr­zés sem­mi­lyen for­má­já­ban sem tá­mo­ga­tott há­za­mat. Va­ló­sá­gos eső itt, fa nap­su­gár ott, szin­te hal­la­ni le­he­tett, ahogy az ud­var gyep­sző­nye­gé­be be­fu­ra­ko­dik egy tu­cat­nyi gom­ba: alul­ról ütö­get­te ki va­la­ki eze­ket a spó­ra­kö­teg-szö­ge­ket. A kondigépen töb­bet nyom­tak a sú­lyok, mint amit szám­sza­ki­lag rá­juk ön­töt­tek, a két pu­li me­lan­ko­li­ku­san csak az ál­lát tet­te ki a ku­tya­ház kü­szö­bé­re, és ahogy rá­kezd­te az ég, meg­adó­an áz­tak a fi­ze­té­si fel­szó­lí­tá­sok az ide­ig­le­nes ka­pu le­vél­szek­rény­ében.
Egy po­hár bor se­gít­het raj­tam, gon­dol­tam ek­kor, tal­pig spor­to­ló­nak öl­töz­ve, a te­ra­szon, ha­nyatt, fö­löt­tem a súl­­lyal. De hát meg­fo­gad­tam, hogy a bor­fesz­ti­vá­lig egy kor­tyot sem, böjt elő­zi meg a fel­tá­ma­dást. Még­is rá­néz­tem a bor­pol­cok­ra. Az ezer­jó zöld al­mái a chardon­nay szé­ná­ján, az­tán a ka­dar­kák pi­ros fű­sze­re­i­vel meg­hin­tett tá­vo­li, avar­il­la­tú er­dők, ahon­nan fran­cia anya­nyel­vű szed­rek és mál­nák mon­da­nak ki hi­bát­lan hí­vó­sza­va­kat mag­yarul… Rá­juk csuk­tam az aj­tót, de a dol­go­zó­szo­bá­ig ér­ve hal­lot­tam egy-­e­gy haj­dan volt pa­lack diszk­rét puk­ka­ná­sát és a po­hár­ba tért hab­zó­bor ci­ri­pe­lé­sét, ka­bó­cák, tü­csök­ze­ne, Sza­bó Lő­rinc, Dub­rov­nik, sauvi­gnon blanc – nem mon­dom to­vább.
A le­ve­le­ző­prog­ram el­té­rí­tett pa­pír­re­pü­lő­jét ke­res­tem meg ek­kor, és láss egy meg­hök­ken­tőt: egy óra alatt hat­van­hét üze­ne­tem ér­ke­zett. Spam? Az le­he­tet­len, véd a ví­rus­ir­tó. Né­ze­get­tem az üze­nő­ket, mind­egyik­nek van csa­lá­di- és ke­reszt­ne­ve, mint­ha egy osz­tály­név­sort ol­vas­nék, vagy in­kább egy mai ma­gyar sza­kos lis­tát: Or­so­lya, Bi­an­ka, Vi­rág, Fru­zsi­na, Dalma és ke­vés­ke Lász­ló. Mi ez?
Ki­bon­tot­tam egyet az is­me­ret­len pa­lack irán­ti kí­ván­csi­ság­gal, azu­tán a má­si­kat, a har­ma­di­kat. Tisz­ta kép­let raj­zo­ló­dott ki: a Ma­gyar Bor­aka­dé­mia kur­zu­sá­ra je­lent­ke­zett egy höl­gy, és a vá­laszt on­nan az au­to­ma­ti­kus le­ve­le­ző­prog­ram be­in­dí­tá­sá­val szét­küld­ték a cím­lis­tá­ra, majd az érin­tet­tek a „be­ra­gadt” au­to­ma­tiz­mus­sal min­den­ki­nek ír­ni kezd­tek, aki már ko­ráb­ban ka­pott egy ilyen tar­tal­mú le­ve­let. Lát­ha­tó volt, hogy a hi­bát gyor­san ész­lel­ték, le is állt a ge­ne­rá­lás, de töb­ben öröm­mel vet­ték ke­zük­be az ölük­be pot­­tyant vir­tu­á­lis pa­lack­pos­tát. Ki­bon­tot­ták, el­ol­vas­ták, és új üze­ne­tet töl­töt­tek be­le, majd víz­re bo­csá­tot­ták.
Gyö­nyö­rű katy­vasz szü­le­tett be­lő­le. Bi­an­ka fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy mi­lyen szép kéz­mű­ves bo­ro­kat kós­tolt Cso­pa­kon Tamáséknál. Fru­zsi­na meg­kö­szön­te Lász­ló­nak, akit itt és most kü­lön is üd­vö­zöl, hogy el­vit­te a Ráspi kós­to­ló­já­ra a Side­way prog­ram­ja­i­nak ke­re­té­ben. Or­so­lyá­tól meg­tud­tuk, hogy nagy­sze­rű­en érez­te ma­gát Mau­r­er Osz­kár­nál Haj­dú­já­rá­son, ahol kü­lö­nö­sen az ős­ho­nos ba­ka­tor sű­rű sav­szer­ke­ze­te nyű­göz­te le. Volt, aki ko­ráb­bi fel­szol­gá­ló kol­lé­gát üd­vö­zölt a kis tár­sa­ság­ban, más a ta­nít­vá­nyát fe­dez­te fel, és volt olyan, aki ja­va­sol­ta: vo­nul­junk át egy cse­ve­gős fó­rum­ra, de ezt az öt­le­tet gyor­san el­hes­sen­tet­ték: olyan jó ez a vé­let­len­bor.
Az­tán elő­jött új­ra Mau­r­er. Nem bír­tam ki, be­idéz­tem egy most ké­szü­lő cik­ke­met:
»„Nemcsak az éle­tün­ket kö­szön­het­jük a szü­lő­föld­nek, ha­nem a szem­lé­le­tün­ket is. Össz­hang­ba kell ke­rül­nünk a kör­nye­ze­tünk­kel, a bo­ra­ink­ban rej­lő lí­rá­val. (…) '99-ben or­vos ba­rá­tom mond­ta, hogy a Szerém­ség­ben már nem be­szé­lik a ma­gyart. Évek­kel ko­ráb­ban meg­döb­ben­ve lát­tam, hogy ma­gyar ne­vű gye­re­kek ci­rill be­tű­vel ír­tak ha­za ma­gyar le­ve­let a ka­to­na­ság­tól. Ha­son­ló hely­zet fo­ga­dott itt is. Cser­kész­tá­bort ala­pí­tot­tunk az or­vos ba­rá­tom­mal, aki mel­les­leg ma­rok­kói szü­le­té­sű ma­gyar: Hor­váth Mil­i­tic­si Sza­bolcs, ne­me­si sarj. Na jó, egy ki­csit szerb is, de jó em­ber. Négy éven ke­resz­tül min­den hét­vé­gén a szerém­sé­gi ma­gyar gye­re­kek­kel fog­lal­koz­tunk. Fel­tér­ké­pez­tük a ré­gi ma­gyar vá­ra­kat, bá­lo­kat szer­vez­tünk, ki­rán­dul­tunk.”
Mau­r­er be­le­len­dül, me­sé­li a nagy él­mé­nye­ket. Az or­vos ba­rát le­ment dol­goz­ni Kö­zép-Af­ri­ká­ba, ki­ne­vez­te utód­já­ul csa­pat­ve­ze­tő­nek a bo­rászt. ő meg le­ment a Szerém­ség dé­li vé­ge­i­be, fel­ku­tat­ni a ma­gyar fi­a­ta­lo­kat. „Az új kör­zet­ben har­minc­két gye­rek so­ra­ko­zott ve­lem szem­ben a tá­bor­ban. Mond­tam ne­kik, hogy ül­je­nek le. Ott áll­tak moz­du­lat­la­nul, mert egyi­kük se ér­tett ma­gya­rul. De a vér oda­hoz­ta őket. Elő­vet­tem a mon­da­vi­lá­got szer­bül, Hu­nort és Magort, a Cso­da­szar­vast. Az­tán meg­ta­ní­tot­tam a Mi­atyán­kot ma­gya­rul, vé­gül ma­guk­tól fe­dez­ték föl a ma­gyar éke­ze­te­ket. Még lo­vas íjá­sza­tot is gya­ko­rol­tunk ke­rék­pár­ról, mert lo­vunk nem volt.”«
Be­idéz­tem, el­küld­tem. Ek­kor hal­lot­tam meg a pu­lik ked­ves ugatérozását.
Még a nap is ki­sü­tött. Az iga­zi nap.

Dlusz­tus Im­re

Bezár