Wanda Coleman
Másodosztályú angyal
Second Class Angel
a mennyeknek egy része
a hozzám hasonlóaknak van fenntartva
a nap ott nem termékenyít, a pénz nem fénylik
nem a szárnyakról van szó
bár a mai csirke holnap tollasodik
talán egy létezésmódnak nevezhető
időszakonként
van áttörés: egyikünk
túljut a sugárkorona fényesítésén
nyilvánvalóan
számtalan elágazása van e státusznak
olyan, mint egy végtelen hierarchia
mely azt sugallja,
az a fény, melyet az ember halálában felfelé mozdít
csupán Isten testületi tanácstermének
vissza nem tükröződő neonfénye
Valahol
Somewhere
van egy sikátor rólam elnevezve
hideg kavicsos járda
törött üveg
néha egy sovány kóbor macska
vadászik felborult szemeteskukák között
öreg bádogdobozok / sörösdobozok / ketchupos üvegek
cigaretta celofánja
szakadt papír táncol az örvényben
dobbanó láb botladozik tova
szeretők kefélnek a szemközti lakásban
veszekedés egy teherautóplatón
kölykök snúroznak a rekeszek mögött
az italbolt hátsó bejáratánál
csótányok cipekednek az egyik füstölgő háztól a másikig
a sikátor túloldalán
csöpög csöpög a víz a csatornából
szél kap bele az elszórt cuccokba
ott találkozunk
Ma gyilkosság vagyok az északi városrészben
Today I am a Homicide in the North of the City
ezen a feledésbe merülő buszon vérzek az ülésen
érzéketlen hallgatag sofőr
nyomorra irányítva / feketeségem úgy eltakar
mint az amerikai zászló a harcban elesett hőst
csak engem nem ismernek el, nem jutalmaznak meg
a reménytelenség leplével álcázott szemek
zajos menedékért fürkészik az előre tartó utakat
hirdetőtáblák feszülnek arcomnak
arra emlékeztetnek amit nem tudok megvenni
nevető látomások száguldanak el mellettem formatervezett acélluxusban
egy sötét sarkon leszállok
felhúzom szűk harisnyámat
belépek a lassú, kecses, méltóságteljes árnyba
tudom, valahol rám vár gyilkosom