Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság,
a ragyogó testek összezsugorodnak.”

/Zakariás könyve, 14, 7;8/

A havat aztán beszórják sóval, sűrű
homokkal. Ellapátolják a maradványokat.
Hiába az erőlködés. Visszatér minden a régibe.
Jobb ez így, nem kell bakancs, hótaposó.
Nem ázik át a lábhát.
Elképzelem, ahogy fordul a test álom
közben. Csapódik a végtag, mint csirkemell
a vágódeszkán. Nem irányítja semmi.
Belemerül a környezetbe, mint gyerektalpak
a friss hóba. Képzel magának meleg testet, puha húst.
Ilyenkor világosabbak az éjszakák is,
van, ami visszaveri a sárga fényt.
Támasztéknak elég ennyi is.
De eljön aztán a legrövidebb nappal.
Hiába sárga fény, friss hó maradék.
Hiába csapódik, merül végtag,
feszes tarkó meleg testek, puha hús közé.
Hiába friss hóba képzelt gyerektalp.
Az utolsó éjszakán nem segít át.
Eljön a legrövidebb nappal is,
önmagába fordul majd minden,
és a folytatást fáklyákkal álljuk át.