Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ági há­rom ma­gyar vi­lág­örök­sé­gi hely­szín­nek – Hol­ló­kő, Pan­non­hal­ma és Hor­to­bágy – a te­le­pü­lés és a kör­nyék tu­riz­mu­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát vizs­gál­ta. A dol­go­zat alap­jai már rég­óta fog­lal­koz­tat­ták. „A té­ma már har­mad­év­ben fel­ve­tő­dött, mert ak­kor kel­lett egy év­fo­lyam­dol­go­za­tot ír­nunk. Ek­kor ta­lál­tam ki, hogy Pan­non­hal­má­val sze­ret­nék fog­lal­koz­ni,  ugyan­is min­dig ér­de­kel­tek a vi­lág­örök­ség-hely­szí­nek: nem tu­dom iga­zán, mi­ért, de rég­óta meg­van ez a kö­tő­dés. A tu­riz­mus­ban ezek ki­emel­ke­dő he­lyet fog­lal­nak el, ezért is sze­ret­tem vol­na ki­csit töb­bet meg­tud­ni ró­luk. Azu­tán ad­ta ma­gát ez a té­ma­te­rü­let: ne­gyed­év­ben eb­ből egy pro­jekt­mun­kát kel­lett ké­szí­te­ni, majd ez­után jött a TDK-dolgozat, az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy ak­kor már nem­csak Pan­non­hal­mát, ha­nem több örök­sé­get is vizs­gál­tam, és több szem­pont­ból – így ke­re­ke­dett ki a té­ma” – me­sé­li.

 

 

Az egyik leg­ér­de­ke­sebb kér­dés – kü­lö­nö­sen a „nem­geográ­fu­sok­nak” –, hogy ho­gyan ké­szül el egy ilyen dol­go­zat, és mi­lyen mód­sze­rek­kel dol­go­zik egy di­ák­kö­rös hall­ga­tó. A há­rom hely­színt Ági sze­mé­lyes ér­dek­lő­dé­sén túl más is in­do­kol­ta. „Még a dol­go­zat ele­jén há­rom kri­té­ri­u­mot ál­lí­tot­tunk fel: min­den­kép­pen fon­tos volt egy­rész­ről az, hogy a vi­lág­örök­sé­gi hely­szí­nek ne nyúl­ja­nak át a ha­tá­ron. Van­nak ugyan­is olyan te­rü­le­tek, ame­lye­ket Auszt­ri­á­val és Szlo­vá­ki­á­val kö­zö­sen ter­jesz­tet­tünk fel az UNESCO Vi­lág­örök­sé­gi Lis­tá­já­ra, de ilyet nem akar­tam vá­lasz­ta­ni, mert nem­csak azo­kat a te­le­pü­lé­se­ket vizs­gá­lom meg, ahol ezek a vi­lág­örök­sé­gi hely­szí­nek van­nak, ha­nem a kör­nye­ze­tük­ben húsz ki­lo­mé­te­res su­gár­ban lé­vő­ket is. A ha­tár túl­ol­da­lá­ról pe­dig va­ló­szí­nű­leg ne­he­zebb lett vol­na ada­tok­hoz jut­ni, vagy nem ugyan­azon tí­pu­sú in­for­má­ciőó­kat gyűj­tik, mint az it­te­ni Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal, és eze­ket ép­pen ezért ki­zár­tuk.

Ki­es­tek to­váb­bá azok a hely­szí­nek is, ame­lyek 2000 után ke­rül­tek fel a vi­lág­örök­sé­gi lis­tá­ra, mert úgy gon­dol­tuk, hogy a ha­tá­sok ezek­nél sem ér­zé­kel­he­tők még an­­nyi­ra, hogy ez a sta­tisz­ti­kai ada­tok­ban meg­nyil­vá­nul­jon. Volt még egy har­ma­dik, tech­ni­kai kri­té­ri­um is – mi­vel konk­ré­tan a vi­lág­örök­sé­gi hely­szí­nek kör­nye­zet­re gya­ko­rolt ha­tá­sát vizs­gá­lom, ezért az olyan te­le­pü­lé­sek sem vol­tak meg­fe­le­lő­ek az elem­zés­hez, mint pél­dá­ul Bu­da­pest vagy Pécs vá­ro­sa, ahol több tu­risz­ti­kai ob­jek­tum is van, mert ak­kor így nem tud­nánk el­kü­lö­ní­te­ni azt, hogy ki mi­ért ér­ke­zik, va­gyis a tu­ris­ták hány szá­za­lé­ka látogat oda azért, hogy meg­néz­ze eze­ket a vi­lág­örök­sé­ge­ket” – ma­gya­ráz­za Ági. „A sza­kon fog­lal­ko­zunk a tér­ké­pes áb­rá­zo­lás­sal, ahol meg­is­mer­tet­nek min­ket egy prog­ram­mal. Ez­zel le­het tér­ké­pe­ket raj­zol­ni, vagy te­ma­ti­kus tér­ké­pe­ket ké­szí­te­ni – ezt hasz­nál­tam fel én is, hogy az ered­mé­nye­im ne csak szó­ban le­gye­nek vi­lá­go­sak, ha­nem így áb­rá­zol­va még köny­­nyeb­ben ért­he­tové váljanak” – te­szi hoz­zá.

 

Mi­u­tán lá­tunk egy olyan el­ért célt, mint ami­lyen egy OTDK is le­het, ta­lán az a leg­ké­zen­fek­vőbb kér­dés, hogy mi­lyen út ve­ze­tett a pá­lyá­ig.

„A szü­le­im rám hagy­ták a pá­lya­vá­lasz­tást, nem akar­tak be­fo­lyá­sol­ni. Örül­tek mind­két sza­kom­nak, és min­dig tá­mo­gat­tak, anya­gi­lag is meg er­köl­csi­leg is. Tény­leg na­gyon so­kat kö­szön­he­tek ne­kik” – kez­dett me­sél­ni Ági a kez­de­tek­ről. Már sza­bad­kai gim­ná­zi­u­mi évei alatt is úgy érez­te, hogy egye­tem­re min­den­fé­le­kép­pen Ma­gyar­or­szág­ra sze­ret­ne jön­ni, már csak a nyelv mi­att is, mint mond­ta, mert sze­re­tett vol­na az anya­nyel­vén ta­nul­ni.

„Két évig föld­rajz sza­kos vol­tam, majd har­mad­év­ben át­men­tem geo­grá­fus­nak, mert úgy érez­tem, hogy nem ta­ní­ta­ni, ha­nem in­kább ku­tat­ni sze­ret­nék a té­má­ban. A tu­riz­mus ér­de­kelt a leg­job­ban, így er­re sza­ko­sod­tam. A má­sik sza­kom az an­gol. Min­dig jó vol­tam an­gol­ból, sze­ret­tem az an­gol­órá­kat és ma­gát a nyel­vet is, min­dig is a szív­ügyem­nek te­kin­tet­tem ezt. Az­tán rá­jöt­tem, hogy mind a ket­tő­ből na­gyon jó nem le­het az em­ber, és én in­kább a föld­rajz­ban ta­lál­tam meg azo­kat a dol­go­kat, amik en­gem él­tet­nek. Így a geo­grá­fus vo­na­lat sze­ret­ném to­vább­vin­ni” – be­szél szak­ja­i­ról Ági. S hogy az alap­ér­dek­lő­dés hon­nan jött, ta­lán azt is a gyö­ke­rek­nél le­het ke­res­ni. „Kis­ko­rom­tól kezd­ve so­kat uta­zott a csa­lád, és bi­zo­nyá­ra in­nen is ered, hogy ér­dek­lő­dé­sem fenn­ma­radt más or­szá­gok vagy kul­tú­rák irán­t. In­kább a tár­sa­da­lom-föld­raj­zi ré­sze ér­de­kel a föld­rajz­nak, a ter­mé­sze­ti fo­lya­ma­tok – mint pél­dá­ul a hegy­ség­kép­ző­dés – an­­nyi­ra nem köt­nek le, ha­nem in­kább az, ami az em­be­rek­hez köt­he­tő – hogy ho­gyan él­nek.”

Ami­kor pe­dig ki­csit pi­hen­ni hagy­ja Ági a vi­lág­örök­sé­ge­ket és a tár­sa­da­lom­föld­raj­zot, szí­ve­sen ol­vas, fő­leg fi­lo­zo­fi­kus köny­ve­ket, il­let­ve az élet­vi­tel­ről szó­ló­kat, tár­sadalom­leírá­sokat, élet­ve­ze­té­si ta­nács­adá­so­kat – most ki­csit az ezo­te­ri­kus irány is ér­dek­li. Sza­bad­ide­jé­ben, ami­kor csak te­he­ti, ha­za­megy szü­le­i­hez és az ott­ho­ni ba­rá­ta­i­hoz. És ha mód­ja van rá – szí­ve­sen uta­zik.

 

 

„Az OTDK na­gyon nagy mun­ka volt, és na­gyon ki­fá­raszt­ja az em­bert, ma­ga a tu­dat is, hogy ké­szül­ni kell; de sok jó ta­pasz­ta­la­tot le­he­tett sze­rez­ni a kon­fe­ren­ci­án. Ami­kor ott vol­tunk a hely­szí­nen, azt lát­tam, hogy nem elég az, hogy az em­ber egy jó dol­go­za­tot ír, azt tény­leg jól át is kell ad­ni a kö­zön­ség­nek. Jó pél­da volt ar­ra is, hogy so­kat ké­szül­tünk rá, de vé­gül is a mun­ká­nak meg­lett a gyü­möl­cse. Ren­ge­te­get gya­ko­rol­tunk, több­ször át­néz­tük a Power Point-előadást, hogy ho­gyan néz­zen ki, eb­ben is na­gyon so­kat se­gí­tett a té­ma­ve­ze­tőm” – gon­dol vis­­sza él­mé­nye­i­re Ági. És ahol van egy te­het­sé­ges hall­ga­tó, ott min­dig kell len­nie egy ki­vá­ló ta­nár­nak, té­ma­ve­ze­tő­nek is – Ági felkészítője Pál Vik­tor volt. „A tan­szék egyik leg­ren­de­sebb ta­ná­rá­nak tar­tom: na­gyon köz­vet­len a di­á­kok­kal. Örül­tem, hogy ve­le dol­goz­hat­tam, mert érez­tem azt, hogy az ide­jét és az ener­gi­á­ját nem saj­nál­ja ar­ra, hogy ve­lem fog­lal­koz­zon. Bár­mi­kor for­dul­hat­tam hoz­zá, és min­dig se­gí­tő­kész­nek bi­zo­nyult, azon­nal vá­la­szolt az e-mailekre. Na­gyon jó a kap­cso­la­tunk, bár­mi­lyen kér­dé­sem is volt, nyu­god­tan elő­áll­hat­tam ve­le, min­dig ösz­tön­ző­leg ha­tott rám. Töb­ben dol­goz­tunk ná­la, és min­den­ki na­gyon elé­ge­dett ve­le.”

Vé­gül a tá­vo­lab­bi ki­lá­tá­sok­ról kér­dez­tem vég­zős hall­ga­tón­kat. Ági mind­ed­dig úgy gon­dol­ta, hogy mun­kát sze­ret­ne ta­lál­ni, és a szak­má­ban sze­re­tett vol­na el­he­lyez­ked­ni – ami per­sze ezen a sza­kon sem kön­­nyű, no­ha – mint mond­ja – min­den, tu­riz­mus­sal fog­lal­ko­zó tan­könyv­ben azt le­het ol­vas­ni, hogy nő­ni fog az ide­gen­for­ga­lom.

Egy­re töb­ben utaz­nak, mert nő a sza­bad fel­hasz­ná­lá­sú jö­ve­de­lem és az idő, és az em­be­rek ezt sze­re­tik uta­zás­sal el-, il­let­ve ki­töl­te­ni, amit so­kan egy­faj­ta nyu­godt ta­nu­lá­si fo­lya­mat­ként fog­nak fel, hi­szen pi­he­nés köz­ben meg­is­mer­ked­het­nek a hely ne­ve­ze­tes­sé­ge­i­vel is. Ági pon­to­san en­nek az ak­tív ta­nu­lá­sos, hon­is­me­ret­re is kon­cent­rá­ló üdü­lés­nek az erő­sö­dé­sé­ben lát jö­vőt.

„De most, egy ilyen si­ke­res vis­­sza­jel­zés után, meg­for­dult a fe­jem­ben, hogy eset­leg PhD-zom. Le­het, hogy nem most szep­tem­ber­től, ha­nem egy ki­csit ké­sőbb, ezt még nem tu­dom. Min­den­kép­pen sze­ret­nék le­he­tő­ség sze­rint va­la­mi­lyen ku­ta­tó­in­té­zet­ben dol­goz­ni” – mond­ta az OTDK-győztes.

A ké­sőb­bi­ek­ben, ha nem is a vi­lág­örök­ség-, de min­den­kép­pen va­la­mi­lyen kul­tu­rá­lis és örök­ség­tu­riz­mus ke­re­te­in be­lül sze­ret­ne ma­rad­ni Ági a ku­ta­tás­ban. A mos­ta­ni dol­go­zat­nak egy le­het­sé­ges to­vább­fej­lesz­té­se le­het a tu­ris­ták ér­dek­lő­dé­sé­nek, mo­ti­vá­ci­ó­já­nak vizs­gá­la­ta, va­gyis az, hogy pon­to­san mi­lyen ob­jek­tum vonz­za őket a vi­lág­örök­sé­ge­ken be­lül; de eh­hez a hely­szí­nen kell kér­dő­íve­ket vagy in­ter­jú­kat ké­szí­te­ni. Ez len­ne a kö­vet­ke­ző lé­pés.