2020. november 25., szerda English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Iskolapad
Arany középút
Sok ember van, aki meg tud lenni anélkül, hogy különösebben töprengene saját magán vagy a helyén a nagyvilágban. Magára simítja a divatos igazságokat – így nem kell fáradnia azzal, hogy célt találjon az életének. És vannak a kereső-gondolkodó emberek, akik nem spórolják meg maguknak ezt az időt. Sebők Dániel, a Kolloidkémiai Tanszék PhD-hallgatója ilyennek tűnik.
Szerencsém volt, sok mindent tudtam róla, mielőtt leültünk volna beszélgetni – hála a népszerű internetes közösségi fórumnak. Unalmas ember nem lehet, ez elsőre bizonyos volt, mert a következőket tüntette fel magáról: két darab japán tüzeshasú gőte gazdája, szeret „alacsony költségvetésű” túrákat tenni, vízipipázni, egyik kedvenc filmje a Keresztapa, továbbá szívesen főz, és hobbija még a rejtélyesnek ható mikrovezérlő is. A beszélgetés során – egyebek mellett – azt is elárulta, hogy ez mit takar.
– Kezdjük az elején! Hová kell böknöm a térképen, hogy megtaláljam Beremendet?
– Ez Magyarország legdélebbi települése, háromezer lelkes nagyközség Baranya megyében, egyébként horvát határátkelőhely. Mindenki ismer mindenkit, ahogy az ilyen kis helyen lenni szokott. Általános iskolába még itt jártam, aztán következett Pécs és a Nagy Lajos Gimnázium.
 
Sebők Dániel

Siklóson született 1982-ben. Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett 2000-ben, majd 2005-ben szerzett fizikusdiplomát a Szegedi Tudományegyetemen. 2006 óta a Kolloidkémiai Tanszék PhD-hallgatója.

Fotó: S. Cs.
 
– Ez egyházi iskola, ha jól tudom.
– Igen, de nem papképző, ahogy azt sokan gondolják. Volt napi ima, hittanoktatás és havi egy kötelező diákmise, de amúgy olyan, mint egy hagyományos gimnázium. Direkt választottam ezt, mert úgy gondoltam, hogy kicsit emberségesebb a környezet, talán jobban foglalkoznak a diákokkal. És szerettem is. Másrészt viszont úgy vettem észre, hogy a túlzott szigor kicsit megölte azt a kezdeti lelkesedést, amivel sokan odamentek. Az intézmény légköre eléggé konzervatív, főleg a kollégiumban, ahol a nevelők atyák voltak.
– Ezt hogy bírtad?
– Jól, de azért minden évben hazavittem egy intőt. Egyszer azért, mert megittunk a barátaimmal két boros kólát a születésnapomon, máskor meg mert feldobtunk egy zselés gyertyát a plafonra, és nem bírtuk leszedni. Pechünkre Sixtus atya mindkettőt észrevette. Aztán volt, hogy kidobtunk valami kis papírdobozt az ablakon, ami ráesett egy autóra, az utolsót meg, ha jól emlékszem, „csúnya beszédért” kaptam.
– Hatalmas bűntények.
– Hát igen. Amúgy otthon nem kaptam kifejezetten vallásos nevelést, de pont a rendszerváltáskor voltam elsős, és ezért édesanyám beíratott hittanra. Nem értettem akkor, hogy ez miért olyan nagy szó. Ezeket az órákat nagyon élveztem, mert mindig vitatkoztunk a tanárral. Nem tagadtam én semmit, csak volt, amit másképp gondoltam, és azt elő is hoztam. Ma is meggyőződésem, hogy létezik egyfajta kapcsolat az ember és valamiféle felsőbb erő között, de ebben nem feltétlenül az a fontos, hogy hányszor gyónok egy évben, vagy hány misére megyek el.
 
Fizika-kémia
 
– És mi alapján döntöttél a fizika szak mellett? Volt valamilyen családi indíttatás?
– Nem. Édesapám elektroműszerész volt, de édesanyám nevelt, aki könyvtáros-tanárként dolgozott. Ő mindig azt mondta, úgy válaszszak hivatást, mint ő, aki minden reggel örömmel ment be a munkahelyére, és úgy is jött haza onnan. Mert ennél nincs fontosabb egy hivatással kapcsolatban.
– Akkor édesanyád okos ember lehet. Sokan több kört futnak, amíg ugyanerre rájönnek.
– Tényleg nagyon kedves, okos, művelt nő volt. Három éve veszítettem el. De amit iskolán kívül tanulni lehet az életről, azt tőle mind megtanultam. Persze akkor nem mindig hittem el, hogy igaza van. Egyébként a fizika gyerekkorom óta érdekelt, de egy kicsit lustaságból is választottam ezt az irányt. Mindig is nagyon vonzott az irodalom, viszont nem akartam bölcsészkarra jönni, mert ott sokat kell olvasni és tanulni, a fizikát pedig csak érteni kell. Úgy voltam vele, hogy ha az utóbbit választom, akkor amellett bármikor tudok még irodalommal is foglalkozni, de fordítva ugyanez már nem igaz. Azért mindig igyekeztem, hogy ne „szűküljek be” egyikre vagy másikra: általános iskolában ugyanúgy jártam matekversenyekre, mint prózamondó vagy helyesírási versenyre, és középiskolában is egyszerre voltam magyar- és fizikafakultációs. Úgy gondolom, hogy a természettudományok azok, amik előrelendítik a világot, a humán tárgyak meg inkább valahogy megszépítik azt.
 
Szeged
 
– És a Dunántúlból hogy lett Alföld?
– Úgy, hogy mindenképpen fizikát akartam tanulni, és azt csak Pesten, Debrecenben és itt lehetett. Pestet nem annyira szeretem, mert rideg városnak tartom, Debrecen meg nagyon messze volt – és különben is azt hallottam Szegedről, hogy itt sok a napsütés, és kedvesebbek, nyitottabbak az emberek, mint máshol. Szerintem ez igaz is.
– Nem érzed úgy, hogy itt kevesebb a lehetőséged, mint a fővárosban?
– Ha valaki az iparban szeretne állást találni, annak egyértelműen több esélye van Pesten. De egyetemi berkekben ott sokkal nehezebb elhelyezkedni: ha ezt nézzük, akkor nemhogy egyenrangú, de talán még jobb választás is Szeged. Rengeteg a kutatóközpont és rengeteg a pályázati lehetőség. És hozzám ez az egyetemi mentalitás, a kutatás sokkal közelebb áll, mint az a variáció, hogy menedzser legyek egy multinál.
– Akkor kezdettől fogva a PhD volt a cél?
– Igazából először nem jelentkeztem, mert úgy gondoltam, engem is „fölszív” majd az ipar. Aztán egy magánéleti fordulat hatására mindenképpen Szegeden akartam maradni. Egy fél évig alkalmi munkát vállaltam, utána viszont olyan szerencsém volt, hogy véletlenül összefutottam egy korábbi évfolyamtársammal, aki szólt, hogy végzett fizikust keresnek az egyetemen.
– Szóval így kerültél fizikus létedre a Kolloidkémiai Tanszékre.
– Pontosan. Fél évig akkor egy ipari projekten dolgoztam, utána pedig Dékány Imre professzor úr felvett doktorandusznak – aminek azóta is örülök. A kolloidika határterületnek számít, ahol nagyon jól kiegészíti egymást a fizika és a kémia. Itt nem molekulák és atomok a domináns egységek, hanem ezek (nano)részecskékké állnak össze, s innentől kezdve különleges fizikai tulajdonságokat vesznek fel. A részecskéket, amiket vizsgálunk, kémiai úton lehet előállítani, és utána következik a fizikai, főként az optikai tulajdonságok vizsgálata.
 
Mester
 
– A professzorral – akit talán lehet a mesterednek is nevezni – milyen a kapcsolatod?
– Úgy érzem, nagyon sokat köszönhetek neki. Általában mindenki a „saját nevelésében” bízik, ő mégis megbízott a tudásomban, amikor felvett ide – bizonyára azoknak a neveknek köszönhetően, melyek a szegedi fizikaoktatás és -kutatás színvonalát magasan kiemelik az országos átlagból. Pedig előtte egyáltalán nem ismertük egymást. Másrészt meg nem is gondoltam volna, hogy két ember, két ennyire különböző tudományág ilyen jó kiegészítést találhat egymásban. Ő a kolloidika részét tudja nagyon-nagyon jól a kutatásoknak, én meg még nem olyan nagyon-nagyon jól, de igyekszem tudni az optikai oldalát. Szokta is mondogatni mindig, hogy „tudtam én, hogy kell ide egy fizikus” Sajnos a túl hosszú napi kontaktus nem jellemző igazán, mert rendkívüli elfoglalt ember, sok különböző tisztségben kell helytállnia.
– Ha te is erre a pályára lépsz, lehet, hogy rád is ez vár.
– Az igazat megvallva, én nem szeretnék nagyon elfoglalt lenni. Persze léhűtő sem, de nagyon szeretnék egyensúlyt találni a munka és az egyéb elfoglaltságok, a magánélet és a barátok között. Bár még nem fenyeget annyira a „túlzott elfoglaltság” veszélye, már most is sokat gondolkodom ezen. Arra törekszem, hogy arany középutat találjak majd.
– Az egyéb elfoglaltságokba beletartozik például két japán tüzeshasú gőte gondozása, ha jók az információim. Ezek pontosan milyen állatok?
– Mutatóujjnyi hosszú, gyíkszerű kis kétéltű állatok – akiket nagyon fárasztó etetni. Nem elég csak beszórni nekik az akváriumba az ételt, mint a halaknál, hanem a meleg vízben felolvasztott szúnyoglárvát kis csipesszel kell a szájukba adni szinte egyenként, különben nem találják meg.
– És mit jelent az a bizonyos mikrovezérlő, amit hobbiként feltüntettél magadról?
– Azzal csak nemrég kezdtem el ismerkedni: ilyen alkatrész mindenféle elektronikai cikkben található. Ha például azt szeretném, hogy otthon távirányítással tudjam széthúzni a függönyt, biztosan kénytelen lennék egy mikrovezérlőhöz nyúlni.
– Talán célszerűbb lenne egy távirányítású gőteetetőt épí-teni…
Németh Ágnes Lilla

alagsor1_230x154.png

Iskolapad

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

Gyorslinkek

Bezár