Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Vígh Tibor ezen a téren szerencsésnek mondható, mert két mestert is magáénak tudhat. Még német szakos egyetemista volt, amikor Petneki Katalin, a Germán Filológiai Intézet docense egy szakmódszertani szemináriumon felhívta a figyelmét a nyelvi mérés és értékelés területére. Ennek hatására kérte fel a tanárnőt szakdolgozati konzulensnek, és döntött az új kétszintű érettségi vizsgálata mellett. A munkát értékes tanácsokkal segítette témavezetője, aki maga is részt vett az új rendszer kifejlesztésében. „Igazából ő indított el ezen a pályán, és ma is kikérem a véleményét minden német nyelvű publikációm kapcsán” – mondja Tibor, akinek doktoranduszként azóta Vidákovich Tibor irányítja a kutatásait.

„Vele már harmadik éve minden héten egyszer konzultálunk, és ez alatt az idő alatt egészen jól megismertük egymást. Nagyon sokat adok a véleményére, mert ha ő azt mondja valamire, hogy jó és publikálható, akkor azt nagy valószínűséggel valóban el is fogadják a folyóiratok. Alapos, precíz, korrekt embernek ismertem meg, aki ugyanakkor nagyon kritikus is, de ez minden esetben építő jellegű kritika, ami továbblendíti a munkámat” – dicséri másik mesterét. Mint mondja, mindkét tanárának sokat köszönhet, mert kutatási területének kettősségéből adódóan mindkettejük iránymutatása fontos.

 

Vígh Tibor 1981-ben született Szegeden. 2000-ben érettségizett a makói József Attila Gimnázium és Kollégium tanulójaként. Az SZTE BTK-n 2005-ben szerzett német szakos tanári diplomát. Jelenleg Vidákovich Tibor témavezetése alatt a szegedi Neveléstudományi Doktori Iskola harmadéves ösztöndíjas PhD-hallgatója. 2002 és 2003 között óraadó németnyelv-tanár a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimnáziumban, 2005-től az Országos Közoktatási Intézet külső megbízású munkatársa, 2006-tól óraadó oktató az SZTE BTK Neveléstudományi Intézetében. 2007 nyarán ösztöndíjas a kasseli egyetemen. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

 

Az idegen nyelvi mérés és értékelés azért számít összetett területnek, mert egyrészről szükségesek hozzá a nyelvvel kapcsolatos szakmódszertani ismeretek, másrészről a pedagógiai értékeléshez fűződő szaktudás. Tibor konkrét kutatása az Országos Közoktatási Intézet egyik projektjéből indult ki: külső megbízású munkatársként három éven keresztül vett részt feladatírók által beküldött nyelvi feladatok készítésében, lektorálásában és fejlesztésében. Emellett azt is vizsgálja, a nyelvtudást mérő vizsgák hogyan hatnak vissza a tanítási-tanulási folyamatra. Tehát voltaképpen arra kíváncsi, az oktatás tartalmát és módszertanát miként befolyásolja, hogy milyen fajta vizsgára készül a nyelvtanuló. Harmadik szakterülete mindezeken kívül a nyelvi szintek bemérése, amelyhez egységes alapot ad a Közös Európai Referenciakeret: egy hatfokozatú skála, amelynek alapján összehasonlíthatóvá válnak a különböző nyelvtudást mérő vizsgák szintjei. Ennek segítségével például kimutatható, a más-más évekből származó érettségi feladatok mennyire tekinthetők ekvivalensnek.

 

 

Tibor életében saját bevallása szerint is a munka játssza a főszerepet: hétfőn tartja meg az óráit az egyetemen, kedden részt vesz a doktori iskola kutatási szemináriumain és kurzusain, illetve a témavezetőjével konzultál, a maradék időben pedig a felkészülésre koncentrál. „Sok időt elvesz a szakirodalom olvasása, az elemzések elkészítése, a tanulmányok megírása, a kurzusokra való felkészülés. De be kell vallanom, hogy szeretem a sok munkát” – fogalmaz. Ennek kapcsán kerül szóba az az egy év is, amelynek során óraadó oktatóként tanított egy makói középiskolában úgy, hogy közben másod- és harmadéves egyetemista volt Szegeden. A helyzetet úgy oldotta meg, hogy kihasználva a nyelv szak által kínált rugalmasságot, igyekezett délutánra „tömbösíteni” a kurzusait, így időben be tudott érni Makóról Szegedre.

„Volt néhány nehezebb pont, például amikor egyik nap hetedik, másnap nulladik órában kellett tanítanom ugyanazt az osztályt, de összességében jó emlékeket őrzök ebből az időszakból. A magántanítványokat leszámítva ez volt az első tanítási tapasztalatom, mégis olyan pozitív volt az élmény, hogy valahol ez indított el a tanítás irányába” – emlékszik vissza.

Diplomaszerzést követően gondolt is arra, hogy középiskolában szerezzen állást, de aztán értesült a vizsgáztatásról szóló kutatási programról, és hamar eldöntötte, hogy beadja a pályázatot a PhD-ösztöndíjra. „Örülök, hogy a PhD-képzés mellett van lehetőségem tanítani is. Jó a diákokkal együttműködni, és a félév végén íratott értékelések azt mutatják, hogy hatékony kapcsolatot tudok velük kialakítani. Különösen boldoggá tesz, hogy vannak olyan hallgatók, akik több kurzusomra is visszatérnek, mert egyetemistaként – úgy emlékszem – csak akkor vettünk föl ugyanannál az oktatónál több órát, ha szimpatikus volt a tanítási módszere.”

 

REFERENCIA

Mit jelent a Közös Európai Referenciakeret egy konkrét kutatás tükrében? Ahogy Tibor fogalmaz: „Most az érettségivel kapcsolatban rendelkezésemre áll négy adatbázis a 2005-ös és 2006-os közép- és emelt szintű érettségi feladatsoraihoz, amelyek közel ezer gyerek adatait tartalmazzák. Ezeket az adatokat szeretném majd a referenciafeladatokkal összevetni, és hozzájuk rendelni nyelvi szinteket. Ezzel arra lehetne választ kapni, hogy az érettségi két szintje hogyan viszonyul egymáshoz, illetve a célként megjelölt referenciakeret szintrendszeréhez. Ez alapján létre lehetne hozni egy feladatbankot, ami a későbbi vizsgafeladatok kifejlesztésekor a szakértőknek etalonként lenne használható.” A kérdésre, hogyan értékeli a számos vitát előidéző új érettségi rendszert, így felel a kutató: „Szerintem nagy előrelépés a korábbi, elsősorban a grammatikára koncentráló érettségihez képest. A feladatkészítésnél autentikus szövegeket használnak fel, ebből is látható a tendencia, hogy valóban a használható nyelvtudást akarják mérni.”

 

 

Tibor az egyetemi tanárképzésben vesz részt: az általa tanított órák a tanári diploma megszerzésének előfeltételei. Tart oktatás-, illetve neveléselmélet szemináriumot, valamint pedagógiai megfigyelések gyakorlatot, de korábban német nyelvi feladatok készítéséről és értékeléséről is vezetett egy speciálkollégiumot. Úgy gondolja, bár talán valóban kevés a leendő tanárok gyakorlati felkészítése, mindenféleképpen szükségesek az elméleti ismeretek is, mert ezek előkerülnek később a hospitálás és a tanítási gyakorlat alkalmával. És ha valaki a szakirodalmat akarja tanulmányozni, annak is tájékozódási pontot nyújt az elméleti képzés.

„A saját óráimon arra törekszem, hogy a hallgatók aktívak legyenek, és kicsit bele is tudjanak kóstolni a tanári szerepbe. A neveléselmélet órán például olyan kérdésekről beszélünk, mint a fegyelmezés, a motiváció és a tanári szerepek, amiket a későbbiekben is hasznosítani lehet. A diákok párokban vagy csoportban tartanak meg egy egész szemináriumot, amire közösen készülünk fel, aztán együtt értékeljük ki az eredményt. Ezt azért tartom fontosnak, mert nekem a leghasznosabb a tanítási gyakorlatom során a mentortanárommal való konzultáció volt minden egyes óra után; ez világított rá arra, hogy az óratervet, az elképzelt célokat hogyan tudtam megvalósítani a gyakorlatban. Talán az önreflexió elsajátítása a leglényegesebb, hogy az ember kívülről is tudja szemlélni a saját órai tevékenységét” – állítja.

A beszélgetés végén kiderül, a kutatáson és a tanításon kívül van még egy szenvedélye Tibornak: a zene. Bő egy évtizedig fuvolázott a makói ifjúsági zenekarban. Nevetve meséli: „A zenei pályám csúcsa, ha lehet így fogalmazni, az volt, amikor Bach h-moll szvitjének a fuvolaszólóját játszottam zenekari kísérettel. Szerettem fuvolázni, de az egyetem alatt inkább már csak magánszorgalomból jártam vissza az otthoni zenekarba. A zene szeretete meghatározó az életemben, de mostanra ennek a helyét átvette a szakterületem.”