Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Mindössze két ember van ma Magyarországon, aki hivatásszerűen foglalkozik klímatörténet-kutatással, s történetesen mindkettő a szegedi egyetem munkatársa. Az egyik Rácz Lajos professzor, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar történelem tanszékéről, a másik pedig Kiss Andrea, aki öt esztendeje tanít a Természettudományi Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. Őt igyekszünk itt bemutatni a mester és tanítvány lánc harmadik lehetséges láncszemével, Pócsik Edit földrajz-angol szakos hallgatóval együtt.

 

 

Aki arra kíváncsi, hogy mivel foglalkozik egy klímatörténet-kutató, az olyan címeket találhat a publikációk sorában, mint: „Időjárási adatok a 11-12. századi Magyarországról” vagy „A 14. századi Magyar Királyság klímájának vizsgálata”. Ilyen és ehhez hasonló témákat kutat Kiss Andrea a szabadidejében – merthogy valójában nem ez a szakterülete. „Téma szempontjából ez egy nagyon gazdag, kiaknázatlan terület, de sajnos kicsi az ország ahhoz, hogy eltartson valakit, aki főállásban csak ezzel foglalkozik" – mondja. Ezért tanítja ő is többek között a környezetvédelem és turizmus kapcsolatát, a tájtörténetet és környezeti földrajzot, amiket szintén nagy kihívásnak tekint, de igazi hobbija mégiscsak a klímatörténet.

Talán nem véletlen, hogy ilyen kevesen szentelik magukat ennek a területnek, hiszen a kutatás interdiszciplináris megközelítést, sokrétű ismereteket igényel: a kontextus megértéséhez történelemtudásra, a források feldolgozásához pedig komoly nyelvtudásra és paleográfiai (a korabeli kézírás olvasása) ismeretekre van szükség.

 

Kiss Andrea 1990-ben érettségizett a budapesti Szent István Gimnáziumban. 1995-ben szerzett földrajz és történelem szakos diplomát a József Attila Tudományegyetemen, majd 1996-ban elvégezte a latin és magyar középkorászat speciális képzéseket. Később a Közép-európai Egyetem master, majd PhD-kurzusát is teljesítette. Fotó: V. Cs.

 

 

Kiss Andreánál egyik sem hiányzik: az egyetemen a földrajz szak mellett elvégezte a történelmet, illetve a magyar középkorászat és latin speciális képzéseket, illetve a CEU (Közép-európai Egyetem) angol nyelvű középkorász PhD-kurzusát is. Ez már elég ahhoz, hogy a levéltári adatokat elemezni tudja. „A 11-12. századból csak néhány latin nyelvű forrás elérhető, ezeket végigböngészem, kiveszem az időjárási adatokat, ami erre az időszakra nézve nem több, mint 7-8 adatot jelent, majd ezeket elemzem. A későbbi időszakokból persze már jóval több információ áll rendelkezésre, s ma már ezekkel is foglalkozom. Ez nagyrészt történészi munka, de az elemzés és a kérdésfelvetés földrajzi szempontú" – mesél az adatgyűjtésről.

Ám amellett, hogy a kutatás jelentős háttértudást igényel, egy másik tényező is nehezíti e tudományág helyzetét, s e tényező – talán nem meglepetés – a pénzhiány. Mivel a klímatörténet-kutatás nem az a terület, amelynek eredményei rögtön anyagi javakra fordíthatók, meglehetősen szűkösek a források – világít rá az oktató. Mindazonáltal érdemes ezzel foglalkozni, hiszen a felismerések kulcsfontosságúak egyes uniós tervezési feladatok, például a károsanyag-kibocsátást szabályozó kvóták megállapításának szempontjából. „Azt a gondot, hogy holnaptól mondjuk Mórahalmon hogyan keressenek többet az emberek, ez a tudományág nem képes megoldani, de az Európai Unió vagy az ENSZ egyes kérdéseit segíthet megválaszolni."

 

 

Minden bizonnyal ezért is indult el nemrégiben uniós támogatással egy nagyszabású, négyéves projekt, amelynek célja nem kisebb, mint az utóbbi ezer év európai klímaváltozásait bemutató, új rekonstrukció elkészítése. „Nagy lehetőség, hogy aktívan részt vehetünk ebben a projektben, mert a cseheken és a lengyeleken kívül csak mi kerülhettünk be Kelet-Európából” – mondja lelkesen az oktató, aki magyar részről a projekt vezetője is egyben. „Választ kapni például arra, hogy a jelenkori klímaváltozásban mekkora a szerepe a természetes felmelegedésnek, illetve az emberi környezetszennyezésnek, elképzelhetetlen lenne ilyen hoszszú távú kutatások nélkül."

Egy hasonló projekttel való boldoguláshoz elengedhetetlenek a külföldi tapasztalatok, a kint szerzett kapcsolatok. „Nemcsak a szaknyelv ismeretéről van szó, hanem arról, hogy tudom, hogyan gondolkodik a másik, milyen az oktatási-kutatási háttere, milyen struktúra határozza meg a hozzáállását" – mondja Kiss Andrea, aki töltött már huzamosabb időt Csehországban, Ausztriában, Svájcban, Hollandiában és Angliában is, ahová kétévente visszatér irodalomfrissítésre. Ugyanakkor – mivel ragaszkodik a Kárpát-medencéhez mint kutatási területhez – nem tervez külföldi munkavállalást, ha a lehetőségek legalább alapszinten adottak itthon.

 

 

Ahogy az általában lenni szokott, ebben az esetben is kellett egy nagy hatású oktató, aki a tanítvány figyelmét felhívta erre a speciális tudományterületre: ez volt Rácz Lajos professzor. „Nagyon szórakoztató, élvezetes órákat tartott, ellátott szakirodalommal, és nagyon lelkes volt, ahogy én is" – emlékszik vissza az egyetemista évekre a tanárnő. „Bár ő arra bátorított, hogy kora újkori témát válasszak, mert az sokkal könnyebb, hiszen több a forrás és segíteni is tud, én önfejű diák lévén mindenáron ragaszkodtam a középkorhoz" – mondja nevetve. „Visszatekintve ez elég nagy butaságnak tűnik, mert vért izzadtam, de hát végül is jó volt ez így." Saját tanítványait már igyekszik megóvni ettől, pontos, stabil alapról indítva őket. „Nagyon fontosnak tartom a rendszerességet, próbálok hetente kommunikálni az érdeklődő diákokkal." Az érdeklődők köréből pedig kiemelkedik egy negyedéves hallgató, Pócsik Edit, akiről így vall: „Esze sok hallgatónak van, de ő ezenfelül még kitartó és szorgalmas is."

 

Pócsik Edit 1984-ben született Kunágotán, 2003-ban érettségizett a battonyai Mikes Kelemen Gimnáziumban, jelenleg az SZTE IV. éves angol-földrajz szakos hallgatója. Fotó: S. Cs.

 

 

„Tényleg?” – kérdez vissza Edit, amikor utólag értesül a dicséretről. „Hát igyekszem is nagyon. A tanárnő igazán kedves és segítőkész, mindenben lehet hozzá fordulni, még a tantárggyal kapcsolatos kérdéseken kívül is" – viszonozza rögtön a bókot.

Edit nem teljesen halad tanárnője nyomdokain, hiszen klímatörténet helyett tájesztétikai kutatásokat folytat – de a terület iránti lelkesedésük közel azonos. Edit meglehetősen különleges témát választott: a szülőfalujához, Kunágotához legközelebbi nagyobb városról, Gyuláról gyűjt össze képeslapokat, hogy ezek alapján megállapíthassa, a különböző korszakokban milyen városképi elemekre helyezték a hangsúlyt az 1800-as évektől kezdve. Mindez nem csupán egy hóbortos kíváncsiság kielégítése, hanem a településfejlesztés terén gyakorlati haszonnal is bír: ha sikerül felmérni, hogy a mai turisták milyen városképi elemeket kedvelnek leginkább, akkor a képeslapokat is ennek megfelelően lehetne megtervezni, s így talán valamivel több turistát lehetne a városba csalogatni.

S hogy miért pont az angol és a földrajz szakot választotta? Magabiztos idealizmussal állítja, a döntés kézenfekvő volt. „Úgy vagyok vele, hogy az ember csinálja azt, amit szeret. Ne válasszon csak azért valamit, mert azzal könnyebb elhelyezkedni, vagy mert jobban fizet.” S a pálya, amire készül, valóban nem 'milliomosgyanús'. „Szívesen tanítanék, akár középiskolában, akár egyetemen. Utóbbi talán azért lenne jobb, mert itt nincs már kényszer a diákokon, ide általában az jön, akit érdekel is valamennyire a dolog" – mondja. Az ügy érdekében Edit már demonstrátorként is tevékenykedik a földrajz tanszéken.

Hogy valaki igazán elhivatott, azt talán az jelzi a legjobban, ha még kevéske szabadidejét is a választott szakterületre fordítja – s ez Editre is tökéletesen jellemző, akárcsak témavezetőjére. Ha ideje van, olvas (főként útleírásokat), vagy a barátaival kirándul (ez főként városnézést jelent). Reméljük, az elhivatottság meghozza a várt eredményt, s a mester és tanítvány láncolatnak valóban ő lesz a következő – de nem utolsó – láncszeme.