Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

 

Új­sze­ged­re gör­dül­tem. A Li­get pla­tán­so­rá­nak foly­ta­tá­sa, Sze­ged leg­hos­­szabb ut­cá­ja, a Fő fa­sor. Áp­ri­lis kö­ze­pén már meg­fi­gyel­he­tő az a cso­da, ami­ért én a szü­lői ház­tól ha­za­fe­lé gyak­ran le­száll­tam (bi­cik­lim mű­tét­jé­re várt) a víz­to­rony­nál. Va­sár­na­po­kon (mi­kor az au­tó is alu­szik, s míg szen­de­reg apu­ci, anyu­ci a mo­so­ga­tó­ban csen­get egy pi­cit) tisz­tán lát­ni az öreg híd ívét. De nem akár­hogy. Ag­gas­tyán pla­tá­nok, kik­nek ágai haj­la­tá­ban úgy rán­col a ké­reg, mint az em­be­ri bőr, egy­más­ra ha­jol­nak oda­fönt. És öle­lé­sük egy hos­­szú, zöld alag­út­ban fo­gad­ja a Fő fa­sor ván­do­ra­it, hogy el­kí­sér­je őket a li­get vé­gé­ig. De most szer­kesz­tőm ta­ná­csá­ra, és egy ré­gi ba­rá­tért, le­té­rek a Kö­zép fa­sor előt­t. Nem a Móra-ko­lesszal szem­be­ni Blu­es Kert, hisz a haj­da­ni Kert pres­­szó fo­nott, mű­anyag­szé­kes, fém­szá­las-üveg­asz­ta­los, „mé­ly­merítésűboros” han­gu­la­tát úgy­sem ta­lál­nám vi­szont. Mö­göt­te (a to­rony fe­lől jö­vet előt­te) van egy iro­da­ház, ami­nek az ol­da­lá­ban a 2004-es fo­ci-Eb-re ki­nyi­tott egy ve­gyes vál­lal­ko­zás. Ká­vé­zó, szo­lá­ri­um és fény­má­so­ló mű­kö­dik meg­hitt szim­bi­ó­zis­ban. És a te­rasz han­gu­la­tos, ala­csony fek­vé­sű vi­lá­gí­tó­gom­bái kö­zött szé­les ki­ve­tí­tőn néz­het­ték a ven­dé­gek a mec­­cse­ket. A pin­cér kisas­zony kész­sé­ge­sen me­sél­te, hogy ha nép­sze­rű sport­ese­ményt ren­dez va­la­me­lyik vi­lág­szer­ve­zet – és fő­leg, ha a ma­gya­rok is érin­tet­tek –, min­dig ki­he­lye­zik a pro­jek­tort a kert­be. Egyéb­ként oda­bent bárki bár­mi­kor néz­het sport­köz­ve­tí­té­se­ket a plaz­ma­té­vén. Az itallapon a 37 kü­lön­bö­ző tea- és a 29 ká­vé­kü­lön­le­ges­ség (köz­tük a gin­szenges, ami egy re­mény­tel­jes ran­di köz­ben ja­va­solt fér­fi­tár­sa­im­nak) után az al­ko­hol fe­lé té­ved­tek ujj­per­ce­im (be­le­akadt a kör­möm, na). Kozel sört már 250-ért csa­pol­nak, a bo­rok árai ugyan ma­ga­san kva­li­fi­kál­tak, vi­szont a mi­nő­sé­gük épp­úgy. A Vylyan és Pócz ne­vek nem szol­gál­nak tol­má­cso­lás­ra bor­ked­ve­lők kö­ré­ben. És ter­mé­sze­te­sen To­kaj. S ha valaki arra kíváncsi, mennyit gyarapodott Puljezevics magyar szókincse, térjen be a Club Caféba nagyjából fél órával az edzések után.