Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Hangulatos-otthonos félhomály, nem vaksiskodó. Olykor kis mécsesek pislákolnak az asztalokon, több garnitúra is van belőlük, napszakhoz és hangulathoz illően. A faasztalokat körülölelik a padok, voltaképpen nem is kényelmesek, még a kispárnák sem teszik azzá. Mégis, az egyik kedvenc helyem Szegeden. A nosztalgia illata lengi körül. Először az akkori szerelmemmel voltam itt, egy szép születésnap zárásaként, miután moziba mentünk, csak épp azt nem figyelte meg, hogy portugál napok voltak: a filmből nem értettünk semmit…
Aztán valahogy mindig csak meghitt pillanatokban, hangulatokban tértem be ide, s mindig azzal, akit érdemesnek találtam rá. Ez lett az elbújós helyem. Ezért csak olyan emlékeim kötnek ide, amelyek már magukban is érdemesek arra, hogy visszajárjak. De számomra a helyhez hozzátartozott Zoli, a pincér. Már nem dolgozik ott. Régi bútordarab volt, ahogy mondani szokás, számomra a Jazz kocsma kicsit mindig őt is jelentette, elnevetgéltünk, talán miatta is jártam oda. Néztünk együtt kézilabdameccset, szurkoltunk, de a kedvence a darts volt; sosem értettem, mit szeret rajta annyira. Nélküle kicsit más, mikor most arra jártam. Még elválik, az új pincér – szimpatikus ugyan – lesz-e hozzá hasonlóan „márkajelzés”.
Rendkívül ízletes a konyha. Az egytálételektől kezdve a komplett étkezésig tarka menüből lehet választani, hatalmas adagok telítik az éhes gyomrokat. Ami nagy előnye, hogy nem is kell rá sokat várni. Hetente legalább egyszer dzsesszkoncertnek ad otthont a kocsma, a zenészek egy kis sarokban muzsikálnak, minden kis zugba eljut a zene – s mégsem megy a beszélgetés kárára. Az se baj, ha csak egy-két sörre téved be ilyenkor az ember, kétszáz forintnál is kevesebbet kell fizetni egy pohárért. A kávé 140 Ft.
Nem mondtam el senkinek, elmondtam hát mindenkinek – ez az én helyem…