2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Katedra
Bizalmi tőke
„Nálam nyert ügye van annak, aki önállóan tud dolgozni, hiszen bár természetesen az én vezetésemmel dolgoznak, nem tudok mindegyikükkel órákat foglalkozni naponta. Ezek a fiatalok nagyjából olyan idősek, mint az én gyermekeim, s – erről még senkinek sem beszéltem – kicsit a saját gyermekeimet is látom bennük” – mondja tanítványairól a Szent-Györgyi Albert-díjjal kitüntetett Dékány Imre.
– A Szent-Györgyi Albert-díjat iskolateremtő tevékenységért, nemzetközileg is elismert kutatásokért ítélik oda a felsőoktatás arra érdemes szereplőinek. Hogyan kapcsolódik össze tudományos karrierjében az iskolateremtés és a nemzetközi elismertség?
– Nagyon is szorosan, hiszen nemzetközi kapcsolatok nélkül nagyon nehéz tudományos iskolát létrehozni. A nemzetközi elismertség révén gyűjthettem magam köré az utóbbi húsz esztendőben fiatal kollégákat és doktoranduszokat. Azért jönnek ide, mert tisztában vannak vele, hogy ebbe a csapatba bekerülve a cikkeik a legjobb európai és amerikai folyóiratokban jelenhetnek meg, ami a doktori cím megszerzésének feltétele. Már a nyolcvanas években remek kapcsolatokat alakítottam ki Németországban, hiszen fiatal koromban különböző német egyetemeken dolgoztam Humboldt-ösztöndíjjal. Ennek révén több német vezető kutatóval állok szakmai kapcsolatban, így német cégeknek teljesíthettünk ipari megbízásokat is. A következő előrelépés a 90-es években következett be, amikor sikerült elnyernünk egy NATO-pályázatot: ebből a 200-250 ezer dolláros támogatásból értékes, nano-technológiai kutatásokhoz alkalmas műszereket vásároltunk, emellett munkahelyeket is teremtettünk. Akkor kovácsoltam össze ezt az azóta nemzetközi hírnévre szert tett csapatot, amely újra és újra fiatal doktoranduszokkal bővül: eddig már egy tucat kollégám szerzett fokozatot, s még öten-hatan védik meg disszertációjukat a következő két-három évben.
 
Dékány Imre

1946-ban
született Szegeden, 1965-ben érettségizett a Radnóti Miklós Gimnáziumban, s 1965-1970 között elvégezte a JATE vegyész szakát. 1972-ben egyetemi doktori címet szerzett, 1980-ban kandidált, 1989-től a kémiai tudomány doktora, 2001-től az MTA levelező tagja. Többször volt Humboldt-ösztöndíjjal a Müncheni Egyetemen, 1990-1991-ben a Forschungszentrum GmbH Jülich vendégprofesszora. 1970 óta dolgozik az SZTE (korábban JATE) TTK Kolloidkémiai Tanszékén, 1990 óta egyetemi tanárként; 1989-től vezeti a tanszéket. 2000 óta az SZTE Kémiai Doktori Iskola vezetője, 2003-tól az egyetem tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese. Legfontosabb elismerései: Eduard Raphael Liesegang-díj (2000, Németország), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (2003, OTKA), Szilárd Leó professzori ösztöndíj (2006), Szent-Györgyi Albert-díj (2007).
 
Csapatmunka
 
– A doktori fokozat megszerzése egy dolog, de itt lehet tartani ezt követően a fiatalokat?
– Nagyon örülök ennek kérdésnek, mert számomra ez volt az egyik legfontosabb ügy, mikor elvállaltam a rektorhelyettesi posztot. Szabó Gábor rektor úr 2003-as pályázatában egyértelműen  a kutatás-fejlesztés, az innováció és a technológiatranszfer támogatását tűzte ki célul. Nekem is van tizenhét szabadalmam, abból megvalósult néhány, a többi sajnos nem, de ez nem is olyan egyszerű, mert pénz, ipari partner, finanszírozó kell hozzá. Rektor úrral bevezettünk az egyetemen egy saját technológiájú fejlesztésekre irányuló szellemi portfóliót, melynek keretében immár több mint húsz bejelentés alatt álló, bejelentett vagy engedélyezett szabadalom van az egyetemen, melyek útját a belső innovációs alapból egyengetjük.
A magyar ipar egyre inkább érdeklődik a kutatásaink iránt – Németországban már húsz-harminc éve is az volt a jellemző, hogy bekopogtattak az egyetemekre a nagy cégek, kutatási megbízásokat adtak, s természetesen ehhez több évre biztosították a forrásokat. A k+f témákra immár itthon is egyre több, az ipari partnerek által támogatott doktoranduszt tudunk felvenni a minisztériumi finanszírozottak mellé: a TTK némely egységében már ötven-ötven százalék az arányuk. Aztán létrehoztunk három egyetemi tudásközpontot, melyeknek összege 3-4 milliárd forint, s melyek megint csak húsz-harminc fiatalt foglalkoztatnak.
Ezekkel a 23-26 éves fiatalokkal remekül lehet haladni, idegen nyelveket beszélnek, utaztatjuk őket külföldre. Nálunk a természettudományokban igazi csapatmunka érvényesül, a professzorok szervezik és koordinálják a munkát, de a laboratóriumban és a számítógépnél nélkülözhetetlen az ifjúság.
– Mi motiválja önt tehetségek maga köré gyűjtésében?
– Az elmúlt 10-15 évben sikerült megszereznem azt a műszeres és személyi hátteret, melynek segítségével olyan pályázatokat és megbízásokat nyerhettem el, hogy megvalósíthattam a saját ötleteimet. Ez hatalmas motivációs erő, néha ugyanis évekig tartogat magában egy elképzelést az ember, mert nem áll rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges tárgyi-személyi feltétel. S bár az iparban és külföldön összehasonlíthatatlanul jobbak a kereseti lehetőségek, engem a remek csapat, a családom és a város ehhez az egyetemhez köt. A legtehetségesebb hallgatókat már harmadévtől igyekszem meghívni projektmunkára, s megfigyelem, ki mennyire önálló. Nálam ugyanis nyert ügye van annak, aki önállóan tud dolgozni, hiszen bár természetesen az én vezetésemmel dolgoznak, nem tudok mindegyikükkel órákat foglalkozni naponta. Ezek a fiatalok nagyjából olyan idősek, mint az én gyermekeim, s – erről még senkinek sem beszéltem – kicsit a saját gyermekeimet is látom bennük.
 
Fizika
 
– A PhD-hallgatói között akad egy „kakukktojás” is, a fizikus végzettségű Sebők Dániel...
– Ez csak a külső szemlélő számára meglepő, hiszen a nanotechnológiában és nanoszerkezetű anyagokkal kapcsolatos kutatásban borzasztóan fontosak a fizikai vizsgálati módszerek! A nanotechnológia a kolloidkémia részterülete, a kolloid mérettartomány alsó határához kapcsolódik (a kolloidok az 1-500 nanométeres, a nanorészecskék az 1-100 nanométer közötti tartományban helyezkednek el). A nanoszerkezetű anyagok felfedezése eleve a korszerű fizikai ismeretek és vizsgálómódszerek elterjedésével vált lehetővé, s ahhoz, hogy vizsgálni tudjuk őket, nagyon precízen kell érteni az optikához, a számítástechnikához, a különböző műszerek működtetéséhez. Dani egy kémikus doktoranduszomon keresztül és a fizikus kollégák ajánlására került ide. Nagy erénye, hogy a világhírű szegedi fizikusoktól megtanult pontosan dolgozni. Rendkívül talpraesett, ambiciózus kolléga, aki remekül beilleszkedett a doktoranduszok közötti együttműködésbe. Ő szabályozza be a mérőrendszereket, úgyhogy a többiek néha sorban állnak nála...
– Mint témavezetője hogy látja, milyen esélyekkel indul a kutatói pályán?
– Úgy hiszem, komoly lehetőségek állnak előtte a szenzorok, ultravékony nanofilmek minősítése, új preparációs technológiák kifejlesztése területén, valamint az optikai vizsgálómódszerek tanszéki elterjesztésében. Szerencsére rendkívül érdeklődő diák, aki ha megtanul jól cikket írni és előadni, akkor bárhol a világon munkát fog kapni, olyan alapokat szerzett Szegeden.
 
Humboldt
 
– Ha már alapok, hogyan vezetett az útja a vegyész szakra?
– Általános iskolás koromtól fogva a természettudományok érdekeltek igazán. Szüleim egyszerű emberek, édesapám balástyai származású, a futóhomokon kezdte a húszas években, aztán bejött a városba szakmát tanulni, s édesanyám is egyszerű iparoscsaládból származott. A Felsővároson nőttem fel. Nekünk sem voltak egyszerűek az ötvenes évek, de átvészeltük, időközben elkezdtem a Dózsa György Általános Iskolát. 1957-ben az egyetemről elbocsátott tanárok érkeztek az iskolába, az osztályfőnököm például Ökrös László lett, aki később a magyar irodalmi élet egyik vezető személyiségének számított. Aztán orosztanárom volt Fenyvesi István, a szláv tanszék korábbi vezetője, akinek a szerepe meghatározó a későbbi pályafutásom szempontjából, hiszen ő beszélte rá édesapámat, hogy ne gépipari technikumba, hanem a Radnóti-gimnáziumba küldjön tovább. Innen aztán a JATE vegyész szakára kerültem – apai ágon volt egy vegyész a családban –, ekkor köteleztem el magam végleg a kémia tudományával.
– Kik voltak a legmeghatározóbb mesterei az egyetemen?
– Fantasztikusan jó iskola tanított Szabó Zoltán akkori rektor, nemzetközi hírű kémikus vezetésével. Nagy tisztelettel és szeretettel emlékszem vissza tanszékünk korábbi vezetőjére, Szántó Ferencre; Beck Mihályra, Csányi Lászlóra, illetve a fizikai kémiát oktató akadémiai főtitkárra, Márta Ferencre is.
Hamar bekapcsolódtam a diákköri munkába, s mikor végeztem, hívtak, maradjak bent a kolloidkémiai tanszéken, én pedig nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Aztán tizenöt-húsz rangos publikációval a hátam mögött a nyolcvanas évek közepén sikeresen tudtam pályázni Humboldt-ösztöndíjra. Ez szintén mérföldkőnek számított az életemben és tudományos pályámon, hiszen életre szóló kapcsolatokra tettem szert. Egyrészt ugyanis a TTK és az ÁOK mostani tanszékvezetői, vezető kutatói is mind Humboldt-ösztöndíjasok voltak, másrészt például akikkel 1985-86-ban egy laborban dolgoztam, ma vezetők a Siemensnél vagy a BASF-nél. Ebben a tudományban pedig az ipari szerződések – különösen külföldre – abszolút bizalmi viszonyon alapulnak, ismeretlenül nem szerződnek senkivel. Épp most érkezik egy delegáció a BASF-től, a világ legnagyobb kémiai vállalatától szerződést kötni nanotechnológiára, s a delegációt müncheni egyetemi főnököm, Armin Weiss professzor egyik későbbi tanítványa vezeti.
 
Nano
 
– Mikor vált az ön számára világossá, hogy az alkalmazott kutatás felé kell fordulnia?
– Szántó Ferenc professzornak a MOL jogelődjével, az akkori magyar olajvállalattal már voltak különböző szerződései kolloidrendszerek vizsgálatával, az olajfúráshoz használt öblítőiszapok előállításával kapcsolatban. Az ő keze alatt tanultam meg, hogy az ipar feldobja nekünk a megoldandó témákat, s így kapcsolódtam be a tanszéken a 70-es években már intenzíven folyó ipari kutatásokba. Azt is megértettem, hogy az alap- és az alkalmazott kutatás kölcsönös kapcsolatban állnak egymással: azaz az ipari témák megoldása során számos olyan eredmény születik, mely arra készteti a kutatót, hogy visszaforduljon az alapkutatáshoz.
– Melyek azok a kutatási projektjei, melyeket így visszatekintve a legsikeresebbeknek tekint?
– Kezdetben polimerek, óriásmolekulák kutatásával foglalkoztam, majd áttértem a szilárd-folyadék határfelületekre: ekkor kezdtem foglalkozni a nagyon apró részecskékkel, a nanoszerkezetű anyagokkal. Alapkutatási szinten a 80-as években kapcsolódtam be a nemzetközi tudományos életbe, aztán az akadémiai doktori  értekezés megvédését követően állandósítottam a nemzetközi kapcsolataimat.
A rendszerváltás után egy évet dolgoztam egy német kutatóintézetben, majd mikor 1991-ben hazatértem, beindítottam a nanotechnológiai kutatásokat. A kolloidok alsó mérettartományban folytattam tehát tovább, mert időközben nemzetközi szinten is egyre inkább lehetett hallani, hogy komoly fantázia van a nanorészecskékben. Kiderült ugyanis, hogy ezek méretükből adódóan teljesen más fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek, tehát a felfedezésükkel új anyagot kapunk a kezünkbe. Kicsit hamarabb vettem észre az új tendenciákat, mint a magyarországi kutatás általában: 1996-ban például én rendeztem itthon az első, NATO által támogatott nanotechnológiai konferenciát a SZAB-székházban, százhúsz résztvevővel. 2000-ig aztán olyan tudományos eredményeket sikerült elérnem, hogy az MTA Kémiai Tudományok Osztálya javasolt levelező tagságra. Büszke vagyok rá, hogy 2001-ben én lettem az első a Kémiai Osztályon, aki elsősorban a nanotechnológiában elért eredményeiért nyerte el az akadémikusi címet. Ezt követően már nagyobb sikerrel pályázhattunk a külföldi mellett a hazai forrásokra is.
 
BIONANO
2007. január 1-jétől új akadémiai kutatócsoport jött létre: egyesült ugyanis az orvos-vegytan professzora, Penke Botond által vezetett fehérjekémiai és a Dékány Imre által irányított nanostrukturált diszperz rendszerek kutatócsoport. Az új csoport a szupramolekuláris és nano-szerkezetű anyagokat vizsgálja, azaz bionano irányba mozdul el. A fehérjéket meg a peptideket összekombinálják a különböző arany és ezüst nanorészecskékkel, így összetett nanorendszereket, önrendező szerkezeteket tudnak létrehozni, melyekkel a fehérjék szerkezetváltozásait kontrollálni lehet, ami végső soron a nanotudomány egy lehetséges alkalmazása egy Alzheimer- és Parkinsor-kór elleni gyógyszer fejlesztésében, ugyanis a fehérje aggregálódásának gátlásával meg lehetne állítani a betegséget. Az újonnan létrejött MTA-SZTE Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoportot Penke Botond vezeti, Dékány Imre a helyettes vezető.
 
Öntisztulás
 
– Miben áll a nanotechnológiai kutatások gyakorlati hasznosítása?
– Eredményeink egyebek mellett a talaj- és a víztisztításban alkalmazhatók. A víztisztítás területén éppen most van arzéneltávolításra egy nagy pályázatunk a Műegyetemmel közösen, illetve két hónapja adtunk be szabadalmat gyógyszerek „nanokapszulázásá-ra” – egy gyógyszergyár szeretne a mi eljárásunk alapján új készítményt kihozni. A fény hatására öntisztuló felületek iránt – melyeket főként a hadiiparban kívánnak alkalmazni – külföldről mutatkozik komoly érdeklődés. A brémai Fraunhofer Intézettel az egyetem rektora öt évre 300 ezer eurós szerződést írt alá az öntisztuló felületek előállítására, a témán jelenleg három ember dolgozik. Hogy mekkora a figyelem odakint ez iránt a kutatás iránt, azt talán jól jelzi, hogy március elején forgatócsoport érkezik Szegedre, hogy lefilmezzék, hogyan dolgozunk. Korábban két évig a magyar honvédelmi minisztérium is finanszírozta ezt a kutatást, de aztán elfogyott a pénz, s a hazai ipar sincs olyan anyagi helyzetben, hogy meg tudja valósítani ezt a technológiát.
– Tanszéket és doktori iskolát vezet, akadémiai kutatócsoportok és tudásközpontok munkájában vesz részt, szerepet vállal az egyetem közvetlen irányításában; egyszerre három titkárnő osztja be az idejét. Marad lehetőség a kikapcsolódásra?
– Nem sok, de ha időm engedi, szívesen hódolok a festészetnek és a komolyzenének. Ha külföldön járok, egy képtárat tíz éven belül gyakran háromszor is meglátogatok. Főleg a francia impresszionistákért rajongok, de az egyik nagy kedvencem mégis Botticelli Primavera című alkotása.
A zene, különösképpen Wagner muzsikájának rabja Münchenben lettem. Wagner zenéje első hallásra talán nehéznek tűnhet, de engem lenyűgöz a hangszerelése, mely fantasztikusan adja vissza a német mondavilág heroizmusát. Boldog vagyok, hogy immár idehaza is beindultak a Wagner-előadások, mert korábban bármikor képes voltam miatta Bécsbe vagy Münchenbe is elmenni!
Pintér M. Lajos

DSC_1776_230x154.png

Katedra

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár