Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– 1968-tól végeztem diákköri munkát a füvészkertben. 1972-től 10 éven át a kertben működő MTA Növényökológiai Kutatócsoportban dolgoztam Horváth Imre professzor vezetésével.

Régebben a Füvészkert funkcionális egységet alkotott a Növénytani Tanszékkel, ezért a kerttel való kapcsolatom akkor sem szűnt meg, amikor 1983-ban a Növénytani Tanszék oktatója lettem. 1996-ban kaptam tanszékvezetői megbízást, ami akkor együtt járt a Füvészkert igazgatói teendőinek ellátásával. 2007-ben a Növénytani Tanszék és a Növényélettani Tanszék egyesült, ugyanekkor a Füvészkert az egyetem kari szervezeten kívüli oktatási-kutatási egysége lett. Ez azt jelenti, hogy tanszékvezetői megbízatásom megszűnt, s füvészkert igazgatóként folytatom a munkámat. Mivel az egyesült Növénybiológiai Tanszéken docensként dolgozom, oktatási feladataim változatlanok.

 

Mihalik Erzsébet (1949) 1972-ben szerzett diplomát a JATE biológia-kémia szakán. 1972-től munkahelye a JATE Növénytani Tanszék és a Füvészkert. 1990-től egyetemi docens. 1996-tól 2007 júliusáig tanszékvezető és a Füvészkert igazgatója, 1997-2004-ig a Biológus Tanszékcsoport vezetője is volt. 2007-től az SZTE Füvészkert igazgatója. 1997-2000-ig Széchenyi professzori ösztöndíjas, 2002-ben Széchenyi István-ösztöndíjat, 2007-ben Pro Univesitate díjat kapott. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

– 1967-ben érettségiztem, és „szemellenzős” zoológusként kerültem az egyetemre. Itt aztán felfedeztem a növényvilágot, és bele is habarodtam. Minden „rám ragadt”, ami növény. Szeretem a terepmunkát, a terepgyakorlatokat, de a mikroszkópos labormunka is sok örömet jelent. Szerencsémre életem első nagy pályázatán sikerült egy pásztázó elektronmikroszkópot nyernem, ami külön világot nyitott meg előttem. A már matuzsálemnek számító, 15 éves műszer ma is kiválóan működik, s a növények mikrostrukturális vizsgálata mellett számos területen nyújt együttműködési lehetőséget más intézmények kutatóival.

– Régen a tudományos fokozatoknak három lépcsője volt. Az egyetemi doktori fokozat volt az első, amit a növényökológiához közeli területen szereztem. Ezt követően megpályáztam egy hároméves képzést, az Akadémia által koordinált úgynevezett levelező aspirantúrát, ami a kandidátusi fokozat (a mai doktorival egyenértékű „lépcső”) megszerzésére irányult. A munkát Budakalászon, a Gyógynövénykutató Intézetben végeztem Bernáth Jenő vezetésével. Három, régen ismert, de ma is jelentős gyógynövény, a gyapjas gyűszűvirág, a macskagyökér és a fűszerpaprika adaptációs képességét, drogprodukcióját, szaporodási folyamatait tanulmányoztam. A kísérleti növényállomány a Füvészkertben volt. Igen sok időt töltöttem a kertben, s a mintavételi technikák mellett megtanultam a növényállományok fenntartásának és kezelésének alapjait, s beleláttam a Füvészkert működtetésének örömeibe és gondjaiba is. Mindez igen hasznosnak bizonyult a továbbiakban. 1986-ra tehető az „intenzíven gyógynövényes” életszakaszom befejezése, bár mind a mai napig kiváló munkakapcsolatban vagyok a szakmabeli kollegákkal.  Megtartva az adaptációs és reprodukcióbiológiai kutatási irányt, figyelmem a természetes vegetáció veszélyeztetett fajai felé fordult. Ebben az időben indultak az úgynevezett ex situ konzervációs kutatások, ami azt jelenti, hogy a természetes élőhelyükön veszélybe kerülő növénypopulációkat élőhelyükön kívül őrizzük meg. Ennek több formája létezik.

A Füvészkertben populációk létrehozásával végezzük ezt a munkát, amelynek központi eleme a reprodukciós folyamatok és a reproduktív struktúrák (virág, termés, mag) vizsgálata. A munka végső célja a fenntartott, felszaporított állomány egyedeinek a természetbe történő visszatelepítése, ezzel a biodiverzitás fenntartásának segítése. A témaválasztás helyességét az igazolja, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park kezdettől fogva támogatja a munkát, s 2006-ban az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy partnerként kapcsolódhattunk be a nemzeti park vezetésével elnyert, fajmegőrzést célzó LIFE-Nature pályázatba, amelyet 75 százalékban az Európai Unió finanszíroz. Bár a munka főként a szívemhez közelebb álló alkalmazott kutatás, alapkutatási részterületeket is tartalmaz, amelyet egy OTKA-pályázat támogatásával végzünk.

 

 

– Rengeteg kihívást, sokrétű, izgalmas munkát, amit egy jól összekovácsolódott, elhivatott csapattal együtt végzek. A 17 hektáros területen közel 5000 fajból és fajtából álló gyűjtemény „élő laboratóriumként” szolgálja a kutatást és az oktatást. Ugyanakkor – mivel a Füvészkert megalakulásától kezdve nyilvános terület – az érdeklődő látogatók számára „élő közgyűjtemény” is, amelynek fő feladata az ismeretterjesztés. Ezenfelül a kert Szeged város legnagyobb összefüggő zöldterülete, s mint ilyen, rekreációs térként is szolgál.

– A füvészkertek feladata az is, hogy a tudományos eredményeket közérthetően közvetítsék, segítsék megérteni és elfogadni. Esetünkben ez a növényi sokféleség megőrzésének fontosságát, a természetes növénytakaró által nyújtott, akár pénzben is kifejezhető szolgáltatások megismertetését jelenti. Hadd mondjak egy példát: azt sokan tudják, hogy a Föld mai légkörének kialakításában és fenntartásában a növények nélkülözhetetlenek. Arra már kevesebben gondolnak, hogy gyümölcseink és zöldségeink jelentős részének termése a rovarok megporzó tevékenységének következtében fejlődik ki. A rovarok búvóhelyét, szaporodási terét pedig többnyire az átlagember szemében értéktelen „gazok” jelentik. Nincs értéktelen növény. A jövő emberének létfeltételei a folyamatosan megújuló növények génjeiben vannak elrejtve.

A közoktatással, ismeretterjesztéssel Németh Anikó kolleganőm foglalkozik. Tevékenységének eredményeképp egyre többször látogatnak el hozzánk osztályok, csoportok kihelyezett biológiaórákat tartani, vagy egy-egy témakörrel kapcsolatos foglalkozást kérnek. Németh Anikó és önkéntes segítői számára nagy siker az idén harmadjára meghirdetett „Füvészkertész tábor”. A változatos programokban nagy örömmel vesznek részt az általános iskolás korú táborozók, s közben játékos formában sajátítják el a környezettudatos magatartást, a természetismeret alapjait.

 

 

– Az emberiség létszámának drámai növekedése egyrészt a szükséges táplálékmennyiség megsokszorozódását, másrészt az emberek és létesítményeik által elfoglalt terület növekedését vonja maga után. Értelemszerűen egyre kisebb lesz a természetes vegetáció által elfoglalt tér, s ez is zavarásnak és szennyeződésnek van kitéve, egyre több faj fennmaradását kell jól tervezett beavatkozásokkal segíteni. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a veszélyeztetett állatokat az állatkertek tudományos alapokon nyugvó tenyésztési programokkal tartják fenn, s ha van megfelelő élettér, visszatelepítik ezeket a természetbe. A növények vonatkozásában csak az utóbbi évtizedekben kezdődött hasonló munka a nemzeti parkok és a füvészkertek együttműködésével. Nagy szakmai kihívás és felelősség, hogy a kizárólag Magyarországon előforduló tartós szegfű megőrzési munkáiban részt vehetünk a már említett LIFE-Nature pályázat révén. Tevékenységünk a Dél-Alföld más fajaira is kiterjed, álljon itt példaként egy szeméttelep széléről áttelepített tavaszihérics-populáció, az illegális növényszaporítóktól elkobzott szibériai nőszirom és vidrafű.

Igen fontosnak tartjuk, hogy látogatóinknak bemutassuk a természeti kincseink közé tartozó védett növényeket, hiszen megőrizni csak azt tudjuk, amit ismerünk.

– A Füvészkert többször megélt már belvizes időszakot, azonban a fenti évek szerencsétlenül alakuló időjárása tragédiához vezetett. Több száz fa, zömmel fenyő pusztult el. Azóta kialakítottuk a fenyő- és ciprusfélék új bemutatóját, amelyhez egyetemünk és a karok vezetői, alkalmazottai, a hallgatói önkormányzatok és a szegedi önkormányzat fák adományozásával járultak hozzá. Az adományozók nevét a növények névtábláin megörökítettük. Vannak „külsős” támogatóink is, mint például Sitkei György akadémikus, aki – bár Budapesten él, és a műszaki tudományokat műveli – rendszeresen küld különleges magokat a Füvészkertnek. Saját kertjéből tengerpartimamutfenyő-csemetéket is kaptunk tőle, amelyek néhány évtized múlva a kert különleges ékességei lehetnek. Számos segítőnk adójának 1 százalékával, az „A Szegedi Füvészkertért Alapítvány”-on keresztül támogat bennünket.

 

A DÍJAK

Mihalik Erzsébet korábban Széchenyi professzori ösztöndíjas és Széchenyi István-ösztöndíjas is volt,  2007 novemberében pedig a Szegedi Tudományegyetem Napján Pro Universitate díjat kapott. „Mindegyiket nagy szerencsének és megtiszteltetésnek tartom, talán ki sem érdemeltem. Semmi különöset nem csináltam, csak tettem a dolgom. Emellett úgy érzem, eddigi munkám legfőbb díjai a kiváló tanítványok, akik az élet számos területén megállják a helyüket. Legfőbb bírálóimnak is mindig a hallgatókat tartottam. Ha meglátogatnak 'a régiek', jókat beszélgetünk, s véleményüket sokszor figyelembe veszem a munkám során” – mondja.

 

 

– Életkorom növekedtével egyre nagyobb gondot fordítok az oktatásra. Ki akarom használni azt  a lehetőséget, hogy szakmai tudásomat  átadjam a fiataloknak egy olyan fontos területen, mint a növények sokfélesége és jelentősége. Nemrég hallottam Vitray Tamástól egy hasonlatot, miszerint a bennünk, idősebb oktatókban felhalmozódott tudásanyag képezi az alapot, a „cölöpöt” a tanítványok számára, akik körülöttünk úszkálnak a tudomány vizében. ők aztán vagy felállnak ezekre a cölöpre, és továbbépítik, amit mi elkezdtünk, vagy arra használják, hogy elrugaszkodjanak tőle, és távolabb hozzanak létre másféle cölöpöt – de a cölöpnek mindenképpen szerepe van.

Nekem is megvoltak a „cölöpeim”, a tanítómestereim. Szerencsés vagyok, hogy tanulhattam tőlük. A botanika területéről többek között Juhász Miklóst említhetném, más területekről életre szóló útravalót kaptam Fehér Ottó, Alföldi Lajos, Ferenczy Lajos professzoroktól. Példát mutattak általános oktatói hozzáállásból, stílusból és óratartási technikákból. Azt hiszem, ez mind hozzátesz valamit az emberhez. Én is próbálom a saját tapasztalataimat e téren továbbadni… annak, aki vevő rá.

– Zsanett elsőéves korában azzal keresett meg, hogy el akar menni Bolíviába, s kutatásokat akar végezni. Mindenféle ajánlásokat írtam neki, s vártam, hogy mi történik. És megcsinálta! Nagyon becsülöm ezért. Esete példaként szolgálhat a hallgatók számára: ha valaki igazán akar valamit, nem lehet megállítani. Zsanett terjedelmes etnobotanikai anyaggal tért haza. Ennek további feldolgozását a Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetében végzi Hohmann Judit tanszékvezető irányításával. Én belső konzulensként segítem a munkáját. Remélem, olyan elszánással és lendülettel dolgozik tovább, mint ahogy Bolíviában tette. Biztos vagyok abban, hogy hallunk még Hajdu Zsanettről…

 

 

– Tíz évig voltam tanszékvezető, közben a tanszékcsoport-vezetői posztot is betöltöttem. Ezek az adminisztratív feladatok úgy maguktól jöttek: igazából nem ambicionáltam soha, ha már belecsöppentem, megpróbáltam helytállni. Aztán most, szerencsémre, „csak” kertigazgató vagyok, és oktatok. A sokféle tevékenység miatt nem tudtam igazán egy munkában elmélyedni. Ez fékezte ugyan a tudományos előrehaladásomat, a nyereséget viszont éppen a változatosság izgalma adta. Egy oktatónak, úgy vélem, előnyére válik, ha sok területen járatos, többféle megközelítést ismer. A két, számomra „kitalált” feladat, az oktatás és a kertigazgatás látszólag távol álló területek, pedig, ha jól meggondoljuk, a lényeg mindkettőben közös: a vetés. Vetek valódi magokat valódi talajba, s gondolat-magokat a hallgatóim fejébe. Ezekből a magokból fejlődnek a holnap virágai.

– A növények a magánéletemben is jelen vannak. Szeretek a kiskertünkben dolgozni, ez hobbi, mozgáslehetőség, alkotómunka és kikapcsolódás. Egyébként teljesen átlagos ember vagyok, van két gyermekem, két unokám – kiváló családi hátteret tudhatok magam mögött. Ha a férjem, Kocsis Vilmos nem úgy áll mellettem, ahogyan tette mindvégig, és nem úgy vagyunk egy csapat, ahogy vagyunk, akkor ez az interjú sem jöhetett volna létre. Hálával tartozom ezért.