Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ak­tív kap­cso­lat

– A SZAB-székház elő­a­dó­ter­me te­le volt az ön kö­szön­té­sé­re ren­de­zett ju­bi­le­u­mi tu­do­má­nyos ülé­sen.
– Ez na­gyon jó­le­sett. Úgy érez­tem, a ré­gi mun­ka­tár­sa­im szí­vü­ket-lel­kü­ket ki­tet­ték, hogy jól érez­zem ma­gam, és ma­gas szín­vo­na­lú elő­adá­sok han­goz­za­nak el. Sza­bó Já­nos, Hor­váth Eme­se, Lász­ló Zsu­zsan­na és Nagy­né Isas­ze­gi Dó­ra is tar­tott elő­adást. Iga­zán szív­me­len­ge­tő ér­zés volt az is, hogy igen sok ré­gi is­me­rős­sel ta­lál­koz­tam. Ami­kor az em­ber nyolc­van­éves lesz, ak­kor min­den szál, amely a kü­lön­bö­ző em­be­rek­hez vagy in­téz­mény­hez kö­ti, már-már el­tép­he­tet­len­né vá­lik. Már majd­nem tíz éve nem ta­ní­tok, de az in­téz­mén­­nyel ma is ak­tív a kap­cso­la­tom.
– Hogy ér­zi, men­­nyi­re tart­ja utód­ja az ön ál­tal ki­je­lölt út­vo­na­lat az Or­vo­si Ge­ne­ti­kai In­té­zet­ben?
– Sza­bó Já­nos vet­te át tő­lem az in­té­zet ve­ze­té­sét, és meg­lá­tá­som sze­rint ab­ban az irány­ban foly­tat­ják a mun­kát, amely­ben én el­kezd­tem. Ugyan egy­re in­kább a mo­le­ku­lá­ris ge­ne­ti­ka fe­lé ori­en­tá­lód­nak a ku­ta­tá­sok, de ezt na­gyon jó né­ven ve­szem. Ma­nap­ság már nem va­gyok annyi­ra ott­hon a tu­do­má­nyos élet­ben, mint ko­ráb­ban, hi­szen nem kö­ve­tem na­pi szin­ten az új­don­sá­go­kat.
Ter­mé­sze­te­sen itt­hon is el tu­dom ol­vas­ni az en­gem ér­dek­lő cik­ke­ket, de már ko­ránt­sem olyan in­ten­zi­tás­sal kö­ve­tem az ese­mé­nye­ket, mint ami­kor még ma­gam is pub­li­kál­tam.

Az ope­rá­tól a fe­hér kö­pe­nyig

– Több he­lyen is azt ol­vas­ni, a nagy­báty­ja ha­tá­sá­ra lé­pett or­vo­si pá­lyá­ra.
– Ez így nem tel­je­sen igaz. Ter­mé­sze­te­sen be­fo­lyá­solt az ő szak­mai el­hi­va­tott­sá­ga is, de szá­mos más do­log is nagy ha­tás­sal volt rám ab­ban az élet­hely­zet­ben: há­bo­rús gye­rek vol­tam, ta­lán ez is ma­gá­val hoz­ta azt a vá­gya­mat, hogy a gyó­gyí­tás mel­lett kö­te­lez­zem el ma­gam. Sok min­den a vé­let­len mű­ve. Fi­a­tal ko­rom­ban ope­ra­éne­kes sze­ret­tem vol­na len­ni, egy ko­moly meg­be­te­ge­dés mi­att vi­szont le kel­lett mon­da­nom er­ről az ál­mom­ról. Ta­lán ezen múlt min­den.
– A ge­ne­ti­ka lett a szak­te­rü­le­te. Eb­ben vi­szont Gelei Jó­zsef pro­fes­­szor­nak ki­mon­dot­tan nagy sze­rep ju­tott.
– Bi­o­ló­gi­á­ból szi­gor­la­toz­tam, ami­kor meg­kér­dez­te, hogy vol­na-e ked­vem ná­la, az Or­vo­si Bi­o­ló­gi­ai In­té­zet­ben dol­goz­ni. Nem hi­szem, hogy a he­lyem­ben sok el­ső­éves hall­ga­tó ne­met mon­dott vol­na. Ta­ná­ra­im­nak kö­szön­he­tem azt is, hogy szi­gor­ló or­vos ko­rom­ban lát­ták ben­nem a le­he­tő­sé­get, és ki­ne­vez­tek gya­kor­nok­nak, ab­ban az idő­ben ugyan­is ne­héz volt ál­lást ta­lál­ni az egye­te­men. És vé­gül a sze­ren­cse is köz­re­ját­szott ab­ban, hogy ezen a pá­lyán ma­rad­hat­tam, mert ab­ban az idő­ben szent­ség­tö­rés volt ge­ne­ti­ká­val fog­lal­koz­ni.
– Min mú­lott az, hogy a pá­lyán ma­rad­ha­tott?
– So­sem sül ki jó ab­ból, ha a po­li­ti­ka be­le­szól a tu­do­mány­ba. Liszenkó­val, az ün­ne­pelt szov­jet bi­o­ló­gus­sal el­len­té­tes el­ve­ket val­la­ni nem volt ta­ná­csos. ő ta­gad­ta a ge­ne­ti­ka hasz­nos­sá­gát, sőt lét­jo­go­sult­sá­gát is. Ezt a szem­lé­le­tet kel­lett han­goz­tat­ni, ezért a nyu­ga­ti or­szá­gok­hoz ké­pest Ma­gyar­or­szá­gon igen ké­sőn ala­kult ki a ge­ne­ti­kai ku­ta­tás. Sze­ren­csé­re én ak­kor vol­tam fi­a­tal ku­ta­tó, ami­kor már sza­bad volt egy ki­csit más­képp is gon­dol­kod­ni. Az or­vo­si he­ti­lap­ban én vol­tam az el­ső, aki­nek meg­je­lent a ge­ne­ti­ka át­fo­gó ter­mé­sze­té­ről cik­ke. Ezt már nem fo­gad­ták el­len­sé­ge­sen, ezért in­nen­től kezd­ve – per­sze bi­zo­nyos ke­re­te­ken ke­rül – azt te­het­tem, amit akar­tam.

Nem min­dig a járt úton

– Egye­te­mi ta­ná­rai kö­zött szá­mos el­is­mert ku­ta­tót ta­lá­lunk.
– Ab­ban a sze­ren­csé­ben volt ré­szem, hogy me­di­kus ko­rom­ban Ivanovics György­től, Janc­só Mik­lós­tól, Het­ényi Gé­zá­tól, Láng Im­ré­től ta­nul­hat­tam. Az, hogy ki a jó ta­nár, na­gyban függ az il­le­tő sze­mé­lyi­sé­gé­től, sőt at­tól is, hogy csak a tan­anya­got ad­ja-e le szá­ra­zon. Ma­gam­mal kap­cso­lat­ban rop­pant büsz­ke va­gyok ar­ra, hogy ne­kem min­den­ről volt vé­le­mé­nyem. Még ak­kor is kö­zöl­tem ezt a hall­ga­tók­kal, ha az szem­be­ment az ép­pen ak­tu­á­lis tu­do­má­nyos ál­lás­pont­tal. Né­ha meg­éri a já­rat­lan utat vá­lasz­ta­ni.
– A ge­ne­ti­kai ta­nács­adás, amely­nek ön volt az egyik út­tö­rő­je ha­zánk­ban, szin­tén já­rat­lan út volt a hat­va­nas évek­ben. Ho­gyan fo­gad­ták ezt az öt­le­tet?
– Ha fel akar­nék vág­ni, azt mon­da­nám, hogy ke­mény har­cot kel­lett vív­nom az el­is­me­ré­sé­ért. De azért előt­tem is vol­tak má­sok Ma­gyar­or­szá­gon, akik ez­zel fog­lal­koz­tak. Ezek után ne­kem Sze­ge­den kön­­nyű hely­ze­tem volt, mert „csak­” meg kel­lett győz­nöm az il­le­té­ke­se­ket, hogy nép­egész­ség­ügyi és nép­sza­po­ru­la­ti szem­pont­ból igen fon­tos sze­re­pe van pél­dá­ul az örök­lő­dő be­teg­sé­gek ki­szű­ré­sé­nek. Én a ge­ne­ti­ká­nak azt a ré­szét vá­lasz­tot­tam, amely ösz­­sze­füg­gés­ben volt a nép­egész­ség­üg­­gyel. Ezért kezd­tem el az em­be­ri kro­mo­szó­mák­kal fog­lal­koz­ni. Be­ren­dez­tünk egy ci­to­ge­ne­ti­kai la­bo­ra­tó­ri­u­mot, amely meg­fe­le­lő kör­nye­zetet nyújtott ezek­hez a ku­ta­tá­sok­hoz. Volt egy igen ered­mé­nyes és ta­pasz­ta­la­tok­ban gaz­dag egy­éves ta­nul­mány­utam Edin­burgh-ban, ahol to­váb­bi ins­pi­rá­ci­ót kap­tam a mun­kám­hoz – lát­tam, hogy ez kül­föld­ön ered­mé­nye­seb­ben mű­kö­dik, mint ide­ha­za. Meg­ta­pasz­tal­tam, hogy mek­ko­ra táv­la­tok van­nak eb­ben a tu­do­mány­te­rü­let­ben, és meg­erő­sí­tést is kap­tam egyút­tal ab­ban, hogy jó úton já­rok.
– Az ön meg­íté­lé­se sze­rint ma Ma­gyar­or­szá­gon mi­lyen hely­zet­ben van­nak a hu­mán­ge­ne­ti­kai ku­ta­tók?
– A kép­zé­si le­he­tő­ség adott a fi­a­ta­lok szá­má­ra, mert szak­vizs­gát le­het sze­rez­ni hu­mán­ge­ne­ti­ká­ból és kli­ni­kai ge­ne­ti­ká­ból. Vi­szont a ge­ne­ti­kai ta­nács­adás nem olyan te­rü­let, amely­ben pa­ra­szol­ven­cia len­ne. El­kö­te­le­zett ku­ta­tó­nak kell len­ni, az anya­gi kö­rül­mé­nyek­kel pe­dig meg kell elé­ged­ni.
A fi­a­ta­lok kö­zül so­kan kül­föld­re men­nek, vagy más te­rü­le­ten ke­res­nek bol­do­gu­lást – pél­dá­ul a gyógy­szer­ipar­ban. Tu­dom, hogy so­ká­ra lesz a hu­mán­ge­ne­ti­ka hi­ány­szak­ma, olyan so­ká­ra, hogy a szak­ma kép­vi­se­lői ad­dig­ra ki fog­nak hal­ni. Után­pót­lást kel­le­ne biz­to­sí­ta­ni, je­len­leg ez az el­sőd­le­ges fel­adat.

Tóth Ilo­na