2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  10. szám - 2007. május 7.  --  Katedra
A végtelen megismerés(e)
Boldog az az ember, akinek a hobbija egyúttal a munkája is – vallja Szatmáry Károly. A Kísérleti Fizikai Tanszék egyetemi docense már gyermekként eljegyezte magát az univerzum titkaival, útja egyenesen vezetett a csillagászat és az űrkutatás felé. Egyik internetes életrajzában fő műveként a Szegedi Csillagvizsgáló létrehozását jelöli meg, mely 1992. július 6-án nyitotta meg kapuit.
– Készülnek már az évfordulóra?
– Arra céloz, hogy nemsokára tizenöt éves lesz az újszegedi csillagvizsgáló? Gondoltam rá, hogy valamiképpen meg kellene majd erről emlékeznünk, de egyelőre olyan sűrű ez a tavaszi időszak, hogy konkrét szervezési munkákról még nem számolhatok be. Elképzelhető, hogy rendkívüli nyitvatartási napot hirdetünk meg, színes előadásokkal, több távcsöves bemutatóval, de én inkább a rendszeres munka híve vagyok, nem azt szorgalmazom, hogy egyes kitüntetett napokon dolgozzunk nagy intenzitással. Így aztán szépen, csöndben minden héten fogadjuk a látogatókat immár másfél évtizede. Ez persze rengeteg pluszenergiát igényel, de semmihez sem fogható élményt jelent, ha az ember látja a csillogó szemeket, az érdeklődést, ami – meg kell mondjam – elsősorban az általános iskolás csoportokra jellemző.
 
Az adminisztrációs terhek miatt a csillagász nem tölthet annyi idot a távcso mögött, mint szeretné. Fotó: Segesvári Csaba
Névjegy
Szatmáry Károly 1956-ban született Szegeden. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett 1975-ben, majd az ELTE-n végzett csillagász és matematika-fizika tanári szakon 1981-ben. 1988-ban szerzett egyetemi doktori oklevelet asztrofizikából, 1995-ben a fizikai tudomány kandidátusa lett, 1996-ban szerezte meg PhD-oklevelét fizikából, 2002-ben habilitált. 1981 óta dolgozik az SZTE (korábban JATE) TTK Kísérleti Fizikai Tanszékén, 2001 óta egyetemi docensként. Ugyancsak 2001-től a Kísérleti Fizikai Tanszék tanszékvezető-helyettese, a 2005/06-os tanévtől pedig a TTK Tudományos Diákköri Tanács elnöke. 1990 óta a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány titkára, a szegedi obszervatórium vezetője, 1994-től az MTA Csillagászati és Űrfizikai Bizottság tagja.
 
Én és az Orion
 
– Önben is kisiskolásként ébredt fel a csillagászat iránti rajongás?
– Először Az Orion űrhajó kalandjai című NSZK-filmsorozat kapott meg a hatvanas években. Olyan tíz-tizenkét éves lehettem, mikor eldöntöttem: csillagász leszek. Aztán ahogy 1969-ben az Apollo űrhajósai a Holdra léptek, majd 1972-ig hatszor jártak ott, tovább erősödött az elhatározásom. Semmiféle szülői indíttatással nem rendelkeztem egyébként, hiszen édesapám jogász, édesanyám adminisztrátor volt. Hogy valóra váltsam álmomat, a Radnóti-gimnázium matematika-fizika tagozatára jelentkeztem, onnan pedig az ELTE-re, mert akkor még csak ott képeztek csillagászokat.
– A szülei hogy fogadták a döntését?
– Kicsit csodálkoztak, de támogattak. Mivel édesapámmal közös a nevünk, jogászként jól bevált ügyvédi praxis várt volna, magasabb kereseti lehetőséggel, de engem a csillagászat vonzott, s mélyen hiszek benne, hogy ha az embernek a hobbija egyben a munkája is, akkor tud igazán nagy kedvvel dolgozni. Igaz, egyetemi oktatóként a csillagász az idejének csak kis részét tölti távcső mellett, s állandó konfliktust jelent, hogy egyszerre kell helytállnunk az oktatásban, kutatásban, illetve ezek mellett a tudományszervezésben, a közéleti tevékenységek és az adminisztratív feladatok terén is. A pályázatokhoz kapcsolódó adminisztráció rengeteg időt és energiát emészt fel, de csak ezen keresztül lehet megteremteni az anyagiakat a kutatásokhoz vagy a csillagvizsgáló működtetéséhez.
 
Szinte a semmiből
 
– Hogyan áll össze az obszervatórium költségvetése?
– Őszintén szólva szinte a semmiből tartjuk fönn. A TTK évi 200 ezer forintos támogatása mellett a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány a különböző pályázatok révén, az szja 1 százalékos felajánlásokból, illetve a rendkívül szerény (200 és 300 forintos) belépődíjakból teremti elő a forrásokat; hozzáteszem: az egyetemi polgárok és családjuk természetesen ingyenesen látogathat bennünket. A mintegy 500 ezer forintnyi költségvetésünkből fejlesztésekre egyáltalán nem futja.
Nagy öröm számunkra, hogy az egyetem segítségével, rektor úr támogatásával tavaly ősszel 2,5 millió forintos beruházás keretében sikerült felújítani a csillagvizsgáló födémjét, ami korábban rendszeresen beázott. Egy új tetőteraszt is kialakítottunk ezáltal, ahol kisebb távcsöveken keresztül akár egy egész osztály kémlelheti egyszerre az égbolt csodáit.
– Mi vezetett annak idején az újszegedi csillagvizsgáló létrehozásához?
– Mikor 1981-ben végeztem Pesten, annak az ígéretnek a tudatában ajánlkoztam be Ketskeméty István professzor úrnál, hogy a szegedi egyetem kapni fog egy 40 centiméter átmérőjű tükrös távcsövet az odesszai testvéregyetemtől. Aztán különböző szerződések révén itt ragadtam a Kísérleti Fizikai Tanszéken, s egy-két év múlva az addig vendégoktatóval megoldott csillagászat kurzust is átvettem.
A szegedi csillagvizsgáló létesítése azért vált fontossá, mert 1985-ben megjött a távcső, s nem tudtuk hová tenni, nem volt ugyanis csillagda. Elvittük Bajára, ahol rendelkezésre állt a megfelelő épület és betonoszlop, így viszont óriási problémát jelentett a hallgatók utaztatása. Csákány Béla professzor rektorsága idején 1990-ben aztán létrehoztuk az egyik első szegedi alapítványt, félmillió forint alaptőkével, majd összekalapoztunk még 3 milliót, amiből 1991 és 1992 között felépülhetett az obszervatórium. Már a nyitástól felvállaltuk, hogy a hallgatók oktatása, a távcsöves mérési gyakorlatok és a kutatás mellett minden péntek este nyitva tartunk, fogadjuk a látogatókat. Nyolc évig teljesen egyedül, társadalmi munkában vittem a csillagvizsgáló ügyeit, aztán az idekerülő fiatalabb kollégák, később a csillagász demonstrátorok is egyre inkább besegítettek. Éves szinten 4-5.000 látogató keres fel bennünket, turisztikai célponttá vált Szegeden a Kertész utcai csillagvizsgáló, ami azonban sajnos egyáltalán nem tükröződik a városi támogatásban.
 
Szemléletesen
 
– A csillagvizsgáló mint infrastrukturális háttér tette lehetővé ugyanakkor a csillagászat szak beindítását 1999-ben...
– Az ELTE után másodikként mi képeztünk csillagászokat, a bolognai rendszerben pedig a fizika alapszak szakirányaként működünk, 2009-től indulhat be a csillagász mesterszak. A képzésünk színvonalának és sokoldalúságának bizonyítéka, hogy a nálunk végzettek iránt mind a hazai, mind a külföldi kutatóintézetekben óriási az érdeklődés. Külföldön (példának okáért Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban) elhelyezkedő kollégáink a legmodernebb csúcstechnikához jutnak hozzá, akár az űrtávcsövek mérési adataihoz is, így aztán a személyes kapcsolatok révén az eredményeket első kézből építhetjük be az oktatásba, illetve folyamatosan fogadják mérésekre a legjobb tanítványainkat. (Hozzáteszem, nem is muszáj kiutazni, ha az ember csúcsműszereket akar használni, hiszen jó kutatási tervekkel, pályázatokkal elnyerhet a külföldön – Chile, Hawaii, Kanári-szigetek stb. – működő óriástávcsövekre bizonyos számú éjszakát, amikor az ő általa megjelölt objektumokat mérik, majd az adatokat megkapja.)
A csillagászat-űrkutatásban egyébként pont az a szép, hogy nem lehet kétszer ugyanazt a tananyagot leadni, annyira gyorsan változnak az ismeretek. Rendkívül gazdag szemléltetőanyaggal kell dolgoznunk, hiszen nem lehet csak úgy „tábla-kréta” beszélni erről a tudományról. Rengeteg képet, animációt szedek össze az internetről, folyóiratokból, óráim mindegyikén használok projektort és számítógépet, és arra is nagy gondot fordítok, hogy előadásaim képanyaga, szöveges diái, összefoglalói felkerüljenek a csillagvizsgáló honlapjára (http://astro.u-szeged.hu).
– Ha már a legjobb tanítványok kerültek szóba, frissítette az önéletrajzát?
– Mire gondol?
– Örömmel láttam, hogy szakmai elismerései mellett azt is feltünteti, mely hallgatók értek el az ön témavezetésével szép sikereket az elmúlt évtizedek OTDK-versenyein. Idén áprilisban Simon Attila első díjával tovább bővült a sor.
– Annak idején 1981-ben magam is nívódíjas dolgozattal szerepeltem az OTDK-n, oktatóként ezért is tartottam különösen fontosnak a hallgatók ilyen jellegű kutatásainak támogatását. Simon Attila munkáját Szabó M. Gyula kollégámmal közösen irányítottuk. Nagyon izgalmas témáról van szó, hiszen az úgynevezett exobolygók, a más csillagok körül keringő bolygók esetleges holdjainak kimutatási lehetőségeiről írt. Viszonylag friss tudományágról van szó a csillagászaton belül, hiszen 1995-ben fedezték fel az első exobolygót. Olyan módszert próbáltunk kidolgozni, amivel a jelen és a közeljövő mérési pontossága mellett esély mutatkozik arra, hogy egy ilyen nagy bolygó csillaga előtti elvonulásakor a csillagfényesség csökkenéséből megállapítsuk, van-e holdja a bolygónak vagy sem.
 
Több mint 220
 
– Ön hogy jutott el kutatásai során az exobolygókig?
– A diplomamunkámat az úgynevezett spirálgalaxisokból írtam, azután a változócsillagokkal kezdtem foglalkozni, mert itt kisebb távcsővel is nemzetközi szintű eredményekhez lehet jutni. Legaktívabban a lüktető, pulzáló változócsillagokkal foglalkoztam, kezdetben a néhány órás periódusokkal fényüket változtatókkal, majd a vörös óriásokkal, melyek jellemzően néhány száz napos időközökkel változtatják méretüket, aminek folytán változik a megfigyelhető fényességük, s ebből következtethetünk fizikai paramétereikre is. Jelenleg is ez a fő kutatási irányom, de ha valaki csillagászatot-űrkutatást oktat, nem teheti meg, hogy csak egy szűk terület új eredményeit követi – ráadásul a hallgatóknak is folyamatosan témát kell biztosítani –, ezért kezdtem 1995-ben az exobolygókkal is foglalkozni.
– Mit tudhatunk meg ezen rendszerek vizsgálatából?
– Az exobolygók kutatásához egyrészt a csillagászat szinte öszszes területét fel kell használni, másrészt rendkívül összetett kérdéskörről van szó: ha már vannak bolygók más csillagok körül, felmerül, hogy élet, civilizáció kialakulhatott-e ott... Most már több mint kétszázhúsz bolygót ismerünk más csillagok körül – egyes csillagok körül három vagy négy bolygó is kering. Ezen bolygórendszerek – melyek egyébként gyakran más felépítésűek, mint a miénk – vizsgálatán keresztül jobban megérthetjük a Naprendszerünk kialakulását, fejlődését is.
Az élet, más civilizációk keresése szempontjából is alapvető fontosságú ez a kutatás, hiszen az élet létrejöttének legvalószínűbb helye egy szilárd bolygó felszíne. Manapság már nemcsak a más csillagok körül keringő bolygók létét sikerült bizonyítani, hanem ha egy bolygó tőlünk nézve elvonul a csillaga előtt, s a csillag fénye átjön a bolygó légkörén, akkor annak kémiai összetételét is meg tudjuk határozni. Amennyiben kiderül, hogy van benne oxigén, vízgőz meg metán, gyanítható, hogy oxigén- és szénalapú élet is kialakulhatott.
 
Az élet nyomában
 
– Vannak jelei az életnek más bolygórendszerekben?
– A távoli csillagok körüli bolygókról még nem sokat tudunk, az életet elsősorban a Naprendszerben próbáljuk keresni. Akad néhány jó jelölt: először a Mars, ahol van víz a talajban és a jégsapkákban, s így nem zárható ki az élet valamilyen egyszerűbb formája, aztán néhány óriáshold, a Szaturnusz Titánja vagy a Jupiter Európája, melyeken szintén van víz. Ezeken rendkívül alacsony a hőmérséklet, de ne gondoljuk, hogy a hő forrása csak a napfény lehet, származhat az akár az égitest belső anyagából is. A Földön is olyan elképesztően változatos az élet, hogy szinte képtelenek vagyunk már olyan idegen életformát elképzelni, amely valamely földi életformára ne hasonlítana. Egyedül az lenne gyökeresen más, ha nem szénalapú, hanem mondjuk szilíciumalapú életben gondolkodnánk.
Léteznek-e idegen civilizációk? Szerintem léteznek. Hogy kapcsolatba tudunk-e lépni velük? Nos, ez már nehezebb ügy. Egyrészt sok-sok fényévnyiek a távolságok, viszont az információközlés jelenlegi tudásunk szerint legfeljebb csak fénysebességgel történhet, az utazás sem megy még nekünk, a féregjáratok, a fekete lyukakon való áthaladás pedig egyelőre a fantasztikum kategóriába tartozik. Azt kevesebbet szokták emlegetni, hogy ha létezik két különböző civilizáció, és találkoznának is, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy azonos fejlettségi szinten legyenek. Gondoljunk bele, az emberiség fejlődése a Föld bolygó történetében csak egy szemvillanás, néhány ezer éves a kultúránk; beláthatatlan, mi lesz öt-hat ezer év múlva! Néhány ezer év különbség óriási fejlettségbeli eltéréseket okoz, s kérdésessé teszi, hogy egy nálunk fejlettebb civilizációnak egyáltalán milyen érdeke fűződne ahhoz, hogy velünk érdemben próbáljon kommunikálni.
– Hisz az univerzum megismerhetőségében?
– Az, hogy a világ megismerhető, nem azt jelenti, hogy lesz olyan idő a jövőben, amikor mindent le tudunk írni, hanem hogy nem áll semmi akadály a megismerés útjában. De maga a folyamat soha nem fejeződik be. A csillagászatban is rengeteg olyan jelenséget, objektumot találunk, amit nem értünk, nem tudunk leírni, mert a természeti-fizikai törvények még nem teszik ezt lehetővé, ám ez is csak arra buzdítja az embert, hogy dolgozzon tovább szorgalmasan.
Pintér M. Lajos
 
 

DVETT_20060504004_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár