Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Be­szél­ge­té­sünk előtt nem sok­kal Pap Ági, az ön egyik ta­nít­vá­nya meg­nyer­te az idei OTDK-n „Az ide­gen­for­ga­lom föld­raj­za” ta­go­za­tot. Mit je­lent egy ok­ta­tó­nak, ha egy ta­nít­vá­nya ilyen szép si­kert ér el?
– Ne­kem azért volt fon­tos ez, mert Ági az el­ső hall­ga­tóm, aki or­szá­gos ver­senyt nyert. Sok ok­ta­tó­nak ez egész éle­té­ben nem ada­tik meg. Ági na­gyon ki­tar­tó volt, szor­gal­mas és kre­a­tív is, sze­rin­tem meg­ér­de­mel­te az el­ső he­lyet. Nem vé­let­len, hogy az ered­mé­nyei fel­kel­tet­ték a tu­risz­ti­kai szak­ma je­len lé­vő kép­vi­se­lő­i­nek az ér­dek­lő­dé­sét, és az il­luszt­ris zsű­ri tag­jai a ku­ta­tás foly­ta­tá­sá­ra biz­tat­ták. A mi ku­ta­tá­si té­mánk egyéb­ként nem pasz­­szolt ös­­sze egé­szen, mert a vi­lág­örök­sé­gek vizs­gá­la­ta ne­kem nem szak­te­rü­le­tem, de re­mé­lem, hogy tud­tam azért se­gí­te­ni a mun­ká­ban. Ez egy át­me­ne­ti té­ma a te­rü­let­fej­lesz­tés és a tu­riz­mus kö­zött, úgy­hogy elég sok tip­pet, öt­le­tet tud­tam ne­ki ad­ni. Azo­kat a ré­sze­ket pe­dig, amik­ben an­­nyi­ra nem vol­tam ott­hon, meg tud­ta kon­zul­tál­ni más szak­ér­tők­kel. Te­hát egy­faj­ta klas­­szi­kus hát­tér­mun­kát kel­lett vé­gez­nem a kon­zul­tá­ci­ók so­rán. Ági amúgy ki­vá­ló­an ír, na­gyon jó a stí­lu­sa, öröm volt már az el­ső ver­zi­ó­kat is ol­vas­ni. Jó lát­ni, ami­kor egy hall­ga­tó így fej­lő­dik, gya­rap­szik egy mun­ka so­rán.

– Ho­gyan le­het ki­szúr­ni a te­het­sé­ges, ér­dek­lő­dőbb di­á­ko­kat, ami­kor el­vi­leg száz­het­ve­nen jár­nak egy elő­adás­ra?
– Az elő­adá­so­kon ne­he­zebb, de ott is van er­re két mód­szer. Az egyik az, hogy meg­né­zem, ki ma­rad ott. Az el­ső al­ka­lom­mal még min­den­ki el­jön, ol­tá­ri nagy a hang­za­var, az­tán szé­pen las­san el­ma­rad­nak a nem ér­dek­lő­dő hall­ga­tók. A má­sik pe­dig a csil­lo­gó szem. Le­het lát­ni a te­kin­te­te­ken, hogy ki az, akit meg­fog az adott té­ma. Va­ló­já­ban azon­ban a gya­kor­la­tok, te­rep­gya­kor­la­tok, pro­jekt­mun­kák, év­fo­lyam-dol­go­za­ti kon­zul­tá­ci­ók, ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lá­sok se­gí­te­nek eb­ben iga­zán. Ilyen szem­pont­ból sze­ren­csés a föld­rajz és a geo­grá­fus szak, mert egy­elő­re szép szám­mal van le­he­tő­ség ilyes­mi­re. Itt egy ki­csit több esély nyí­lik ar­ra, hogy meg­is­mer­jem a di­á­kok va­ló­di hoz­zá­ál­lá­sát, mert tan­órai ke­re­tek kö­zött ter­mé­sze­te­sen min­den­ki óva­to­sab­ban for­mál vé­le­ményt.

 

Pál Vik­tor 1968-ban szü­le­tett Sal­gó­tar­ján­ban. 1992-ben szer­zett föld­rajz-tör­té­ne­lem sza­kos dip­lo­mát a Jó­zsef At­ti­la Tu­do­mány­egye­te­men. 2006-ban dok­to­rált a Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rán. 1992 és 2001 kö­zött főisko­lai ta­nár­se­géd a Ju­hász Gyu­la Tanárképző Főisko­la Föld­rajz Tan­szé­kén. 2001 és 2006 kö­zött egye­te­mi ta­nár­se­géd, 2006-tól egye­te­mi ad­junk­tus az SZTE TTK Gaz­da­ság- és Tár­sa­da­lom­föld­rajz Tan­szé­kén. Szak­te­rü­le­tei: egész­ség­föld­rajz, te­rü­let­fej­lesz­tés, ha­tár men­ti ku­ta­tá­sok, tár­sa­da­lom­föld­rajz. Érdek­lődési kö­re: fil­mek, au­tók, tör­té­ne­lem, uta­zás, ter­mé­szet. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

– Az egye­tem el­vég­zé­se után rög­tön ta­ní­ta­ni kez­dett. Min­dig ta­nár akart len­ni?
– Ta­lán nem min­dig, de már na­gyon ko­rán ke­re­ken meg­fo­gal­ma­zó­dott ben­nem ez a cél.  A szü­le­im is pe­da­gó­gu­sok, de so­ha­sem pró­bál­tak meg ori­en­tál­ni sem­mi­lyen pá­lyá­ra. Le­het, hogy a szo­ci­á­lis min­ta a fe­le­lős, ezt nem tu­dom. Min­den­eset­re azt már kris­tály­tisz­tán lát­tam gim­na­zis­ta­ként, hogy a föld­rajz és a tör­té­ne­lem lesz az a két tár­gy, ami­vel fog­lal­koz­ni aka­rok. Ez az­tán nem is vál­to­zott, no­ha az, hogy vé­gül ta­nár­ként si­ke­rült el­he­lyez­ked­nem, a vé­let­le­nek­nek is kö­szön­he­tő. 1992-ben vé­gez­tem az egye­te­men, és az ak­ko­ri idők mun­ka­erő-pi­a­ci hely­ze­te a mos­ta­ni­hoz ké­pest még tra­gi­ku­sabb volt. Csa­lá­di okok mi­att min­den­kép­pen sze­ret­tem vol­na Sze­ge­den ma­rad­ni, ezért ami­kor meg­üre­se­dett egy ál­lás a ta­nár­kép­ző fő­is­ko­lán, nem ha­boz­tam, hogy meg­pá­lyáz­zam-e. Mel­let­te pár­hu­za­mo­san ta­ní­tot­tam még egy évet egy ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban, de az­tán ez ab­ba­ma­radt. Itt prob­lé­má­sabb gye­re­kek­kel kel­lett vol­na fog­lal­koz­nom, s ha­mar ki­de­rült, hogy a fő­is­ko­lát job­ban él­ve­zem. Sza­bad ke­zet kap­tam a ta­ní­tás­ban, én ala­kít­hat­tam ki a te­ma­ti­kát, úgy­hogy ez na­gyobb ki­hí­vást je­len­tett ne­kem. Sze­ren­csém volt, mert nem gon­dol­tam vol­na, hogy az ak­ko­ri vi­szo­nyok kö­zött lesz esé­lyem ilyen ál­lást kap­ni. Nyil­ván már egye­te­mis­ta ko­rom­ban ka­cér­kod­tam a gon­do­lat­tal, hogy mi­lyen jó len­ne ne­kem ez a pá­lya, de úgy ítél­tem meg ak­kor, hogy van­nak ná­lam te­het­sé­ge­sebb em­be­rek is, akik ugyan­ezt sze­ret­nék. De ami­kor jött egy le­he­tő­ség, nem he­zi­tál­tam, hogy meg­ra­gad­jam. Sze­rin­tem az élet­ben kel­le­nek a vé­let­le­nek, a sze­ren­cse meg egy jó adag am­bí­ció is.

– Mi az, ami kez­det­től fog­va eh­hez a két tan­tárgy­hoz von­zot­ta?
– Az em­lí­tett szo­ci­á­lis min­tá­nak biz­tos van eb­ben sze­re­pe, mert az édes­anyám tör­té­nel­met ta­ní­tott,  édes­apám pe­dig föld­rajz sza­kot vég­zett. Ta­lán én is ezek­ben tud­tam a leg­job­bat nyúj­ta­ni a gim­ná­zi­um­ban. A föld­rajz­ban ér­de­kes mó­don nem az ér­de­kelt elő­ször, ami most. Ele­in­te a ter­mé­szet­föld­rajz tet­szett, de az egye­te­men so­kat for­má­ló­dott a szem­lé­le­tem, és el­kezd­tek egy­re in­kább a tár­sa­dal­mi kér­dé­sek fog­lal­koz­tat­ni. Azt hi­szem, hogy mind­két tu­do­mány­ban a rej­tel­mes­ség az, ami von­zott. A tör­té­ne­lem­ben a múlt rej­té­lyei, a föld­rajz­ban pe­dig a kő­ze­tek, he­gyek vagy ép­pen a tár­sa­da­lom tit­kai moz­gat­ják meg az em­ber fan­tá­zi­á­ját. Má­ra már a tör­té­ne­lem hát­tér­be szo­rult: pró­bá­lom be­le­csem­pész­ni az ok­ta­tás­ba azt a faj­ta szem­lé­le­tet, de iga­zá­ból csak hob­bi­ként te­kint­he­tek rá.

 

HOBBI

„Nem sok szabadidőm van, de olyankor igyekszem minél több filmet megnézni” – mondja Pál Viktor. „Az a szerencsém, hogy keveset alszom, már öt órával is elboldogulok, ez segít egy kis időt megspórolni. Általában az olyan filmeket szeretem, amik egyfajta hangulatot próbálnak visszaadni: vagy a történetükkel, vagy a képi világukkal különleges atmoszférát tudnak megteremteni. Ilyennek tartom például az Angyalszívet vagy Peter Greenaway filmjeit, amik szinte olyanok, mint egy-egy festmény. De Tarkovszkijt, Fassbindert, Szabó Istvánt vagy Orson Wellest is nagyon kedvelem. Ugyanakkor utazni is nagyon szeretek, és olyankor is valami hasonlót keresek. A feleségemmel nem vagyunk 'kipipálós' turisták, akik egy előre megírt lista szerint végigrobognak a főbb látványosságokon. Van olyan, hogy egyetlen attrakciót sem nézünk meg, hanem inkább csak leülünk valahova, és figyeljük az embereket.”

 

Fő­is­ko­la  

 

– Mi az oka an­nak, hogy Pé­csen dok­to­rált?
– En­nek „tör­té­nel­mi” oka van. A fő­is­ko­lán 1995-ig nem volt kö­te­le­ző ku­tat­nunk. Csak a ta­ní­tás­ra, il­let­ve az ad­mi­niszt­rá­ci­ós fel­ada­tok el­lá­tá­sá­ra kel­lett kon­cent­rál­nunk. Ak­kor vi­szont új fő­nö­künk lett, Tóth Jó­zsef pro­fes­­szor, a pé­csi egye­tem ké­sőb­bi rek­to­ra sze­mé­lyé­ben. ő szö­gez­te le, hogy nem me­het úgy to­vább, hogy nem pub­li­ká­lunk, és nin­cse­nek ku­ta­tá­si té­má­ink. Ne­ki ak­kor egy éve mű­kö­dött dok­to­ri is­ko­lá­ja Pé­csett, és én vé­let­le­nül pont olyan té­mát vá­lasz­tot­tam, amit ő tu­dott ve­zet­ni. Így kezd­tem el Pécs­re jár­ni le­ve­le­zős dok­toran­duszkén­t. Ez elég­gé fá­rasz­tó volt mun­ka mel­lett, de ugyan­ak­kor ka­lan­dos is. Ki­sza­kad­tam ab­ból a szel­le­mi mi­liő­ből, ami Sze­ge­den kö­rül­vett, és na­gyon iz­gal­mas volt meg­is­mer­ni egy más­fé­le gon­dol­ko­dást. Egy bi­zo­nyos te­kin­tet­ben jó, ha az em­ber ugyan­ott csi­nál­ja vé­gig az élet­pá­lyá­ját, mert ak­kor egyet­len is­ko­lá­hoz kö­tő­dik. Így vi­szont más­faj­ta im­pul­zu­sok, más­faj­ta be­nyo­má­sok is érik. Ez pe­dig  el­en­ged­he­tet­len olya­nok szá­má­ra, akik tár­sa­da­lom­ku­ta­tás­sal fog­lal­koz­nak.

– Ho­gyan em­lék­szik vis­­sza a fő­is­ko­lán el­töl­tött tíz év­re?
– Ös­­szes­sé­gé­ben na­gyon jó volt ott ta­ní­ta­ni, kü­lö­nö­sen a kol­lek­tí­va mi­att. A mai na­pig min­den­ki­vel tar­tom a kap­cso­la­tot, össze­já­runk, meg­be­szél­jük, amit tu­dunk. Ott az ok­ta­tás struk­tú­rá­ja ha­gyo­má­nyo­sabb: ar­ra ké­pez­tük a fi­a­ta­lo­kat, hogy helyt tud­ja­nak áll­ni az ál­ta­lá­nos is­ko­lai ok­ta­tás­ban. Mi­vel ke­ve­sen vol­tunk – a Bok­ros-cso­ma­got kö­ve­tő­en hét fő­re apad­tunk –, sok órát kel­lett meg­tar­ta­nunk. Így al­kal­mam nyílt a föld­rajz­nak olyan te­rü­le­te­i­be is be­le­pil­lan­ta­ni, amik­be egyéb­ként nem tet­tem vol­na. „Ös­­sze vol­tam zár­va” pél­dá­ul ter­mé­szet­föld­raj­zo­sok­kal, együtt jár­tunk te­rep­gya­kor­la­tok­ra, így azt a lo­gi­kát is meg­is­mer­het­tem. Ez az, ami mi­att ma is szor­gal­ma­zom, hogy az ok­ta­tás­ban a ter­mé­szet és tár­sa­da­lom köz­ti köl­csön­ha­tás­ra na­gyobb hang­súlyt kel­le­ne fek­tet­ni. És azért is sze­ret­tem azt az idő­sza­kot, mert sok­kal köz­vet­le­nebb kap­cso­la­tot ápol­tunk a hall­ga­tók­kal. Ele­in­te nagy lét­szá­mú év­fo­lyam­ok zú­dul­tak ránk, de az­tán fo­ko­za­to­san csök­kent a lét­szám. Úgy­hogy ott a tö­meg­ok­ta­tás­ból men­tem az in­di­vi­du­á­lis ok­ta­tás fe­lé, míg itt az egye­te­men for­dít­va.

– Mi­ért vál­tott?
– Eb­ben már ta­lán ki­sebb sze­re­pe volt a vé­let­le­nek­nek. Nyug­díj­ba ment egy kol­lé­ga­nő itt a tan­szé­ken, és Be­csei Jó­zsef pro­fes­­szor, az ak­ko­ri tan­szék­ve­ze­tő en­gem hí­vott a he­lyé­re. Is­mer­tem már ré­gebb­ről, ami­kor egy­szer csak át­hí­vott az iro­dá­já­ba, és elém tett egy pá­lyá­za­tot az­zal, hogy ér­de­kel-e. Meg­kér­dez­tem, kap­ha­tok-e gon­dol­ko­dá­si időt, és azt mond­ta, igen, né­hány per­cet. Az em­ber éle­té­ben el­ér­kez­nek olyan pe­ri­ó­du­sok, ami­kor sze­ret­ne va­la­mi mást csi­nál­ni, és mi­vel ez egy ilyen pe­ri­ó­dus volt szá­mom­ra, igent mond­tam. Szak­ma­i­lag na­gyobb ki­hí­vás volt ez, és nem is bán­tam meg. So­kat vál­toz­tam az itt töl­tött idő alatt. Jó­val na­gyobb sze­re­pet ka­pott pél­dá­ul a te­vé­keny­sé­ge­im kö­zött a ku­ta­tás.

 

 

– Szak­te­rü­le­te az egész­ség­föld­rajz, eb­ből is dok­to­rált. Pon­to­san mit ta­kar ez a te­rü­let?
– Ez egy olyan szak­ág a tár­sa­da­lom­föld­raj­zon be­lül, ami a 90-es évek­ben kez­dett vi­tor­lát bon­ta­ni Ma­gyar­or­szá­gon. Ko­ráb­ban min­den tár­sa­da­lom-föld­raj­zi fo­lya­mat ki­in­du­ló­pont­já­nak a gaz­da­sá­got tar­tot­ták. Az­tán rész­ben nyu­ga­ti min­tá­ra, rész­ben a ha­zai vi­szo­nyok li­be­ra­li­zá­ló­dá­sa kö­vet­kez­té­ben itt­hon is kez­dett meg­fo­gal­ma­zód­ni az a szem­lé­let, mi­sze­rint a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok leg­alább olyan fon­to­sak, mint a gaz­da­sá­gi­ak. Eh­hez kö­tő­dik az egész­ség­föld­rajz meg­je­le­né­se is. Én elő­ször ak­kor hal­lot­tam ar­ról, hogy egy­ál­ta­lán lé­te­zik ilyen, ami­kor az em­lí­tett Tóth Jó­zsef pro­fes­­szor meg­kért, hogy tart­sak he­lyet­te né­hány elő­adást ha­son­ló té­má­ban. Ak­kor tud­tam meg, hogy kül­föld­ön már fog­lal­koz­nak ez­zel, de itt­hon még nem akadt sen­ki, aki ki­dol­goz­ta vol­na a rend­szert. Ezért „ja­va­sol­tam” ezt ma­gam­nak, ami­kor dön­te­nem kel­lett a dok­to­ri té­mám­ról. És ma ez kü­lö­nö­sen ak­tu­á­lis, hi­szen más­ról sem hal­la­ni a saj­tó­ban, mint az egész­ség­ügy­ről, és igen so­kat az egész­ség­ügy te­rü­le­ti kér­dé­se­i­rő. 

– Ön konk­ré­tan mit ku­tat?
– Én tu­laj­don­kép­pen há­rom­fé­le kér­dés­sel fog­lal­ko­zok je­len­leg az egész­ség­föld­rajz el­vi prob­lé­mái mel­lett. Egy bu­da­pes­ti kol­lé­gám­mal ar­ra ke­res­sük a vá­laszt, hogy mi­lyen új mód­sze­rek­kel le­het­ne mér­ni az egész­sé­gi ál­la­pot te­rü­le­ti kü­lönb­sé­ge­it. Ar­ról ké­szí­tünk tér­ké­pe­ket, hogy mely te­le­pü­lé­sek, kis­tér­sé­gek la­kói for­dul­nak több­ször or­vos­hoz, ke­rül­nek kór­ház­ba, és mi­lyen kor­re­lá­ci­ót mu­tat ez más ha­gyo­má­nyos egész­sé­gi­ál­la­pot-mu­ta­tók­kal. A má­sik té­mám az, hogy ki­sebb te­rü­le­tek la­kói mi­lyen egész­sé­gi ál­la­pot­tal ren­del­kez­nek, ho­gyan le­het ezt fel­mér­ni kér­dő­íves mód­szer­rel, ho­gyan le­het ösz­­sze­ha­son­lí­ta­ni az or­szá­gos fo­lya­ma­tok­kal, te­hát ös­­szes­sé­gé­ben mi­lyen té­nye­zők be­fo­lyá­sol­ják az egész­sé­gi ál­la­po­tot he­lyi szin­ten. A har­ma­dik na­gyobb irány pe­dig azt vizs­gál­ja, hogy ho­gyan le­het eze­ket az ered­mé­nye­ket be­épí­te­ni a te­rü­let­fej­lesz­tés gya­kor­la­tá­ba.

– Ezek sze­rint ezek a ku­ta­tá­sok elég erő­tel­jes gya­kor­la­ti ha­szon­nal is bír­nak. Fi­gye­lem­be ve­szi az ered­mé­nye­ket az egész­ség­po­li­ti­ka?
– Ter­mé­sze­te­sen van kap­cso­la­tunk eb­ben az irány­ban, de ez nem egy ki­zá­ró­la­gos kap­cso­lat. Elő­for­dul, hogy ki­ké­rik a vé­le­mé­nyün­ket, de el­ső­sor­ban nem al­kal­ma­zott ku­ta­tá­so­kat foly­ta­tunk. Ál­ta­lá­ban nem jel­lem­zo még, hogy a mi­nisz­té­ri­u­mok a föld­raj­zo­sok­hoz for­dul­ná­nak ezek­ben a kér­dé­sek­ben, in­kább köz­gaz­dá­szo­kat kér­dez­nek meg. Kis idő­nek még el kell tel­nie ah­hoz, hogy a po­li­ti­ká­val el tud­juk fo­gad­tat­ni az ered­mé­nye­in­ket. Más kér­dés, hogy men­­nyi­re akar­juk ezt. Föl­ve­tő­dik ugyan­is a ku­ta­tó füg­get­len­sé­gé­nek a prob­lé­má­ja.

 

 

– A ku­ta­tá­sai alap­ján ho­gyan íté­li meg az egész­ség­ügy mos­ta­ni át­ala­kí­tá­si kí­sér­le­te­it?
– A hely­zet az, hogy az egész­ség­ügyi szak­ma na­gyon rég­óta tud­ja, hogy vál­toz­ta­tá­sok­ra van szük­ség. A mos­ta­ni rend­szer ezer seb­ből vér­zik. Ahogy Moldo­va Györ­gy is ír­ja ta­lá­ló­an A té­koz­ló kol­dus cí­mű szo­ci­og­rá­fi­á­já­ban; ez az egyik ol­da­lon pa­zar­ló, a má­sik ol­da­lon pe­dig for­rás­hi­á­nyok­kal küsz­kö­dő te­rü­let. A szak­ma te­hát tisz­tá­ban van az­zal, hogy mi­ket kel­le­ne ten­ni, és az­zal is, hogy ez nem le­het fáj­da­lom­men­tes – csak ed­dig sen­ki nem mer­te vál­lal­ni eze­ket a nép­sze­rűt­len lé­pé­se­ket. Azok a mo­del­lek ugyan­is, amik előt­tünk áll­nak, szin­tén prob­lé­mák­kal küz­de­nek. Az egész­ség­ügyi el­lá­tás fi­nan­szí­roz­ha­tat­lan­sá­ga a fej­lett or­szá­gok­ban min­de­nütt jel­lem­ző. Az or­vo­si esz­kö­zök, vizs­gá­la­tok egy­re drá­gáb­bak, a ku­ta­tás sok pénz­be ke­rül, egy­re több az idős em­ber, és egy­re ke­ve­seb­ben fi­zet­nek be az egész­ség­ügyi kasz­­szák­ba. Tö­ké­le­tes meg­ol­dás nem le­het­sé­ges, csak és­­sze­rű komp­ro­mis­­szum. A leg­ros­­szabb, ha min­den a ré­gi­ben ma­rad. Az alap­ve­tő konf­lik­tus az esély­egyen­lő­ség és a gaz­da­sá­gos­ság kö­zött hú­zó­dik. Én sze­mély sze­rint nem azt a rend­szert tá­mo­gat­nám, ame­lyik ki­zá­ró­la­go­san a ma­gán­tő­ke be­vo­ná­sá­ra épül, ha­nem azt, ame­lyik meg­pró­bál­ja fenn­tar­ta­ni az esély­egyen­lő­sé­get, amen­­nyi­re le­het­sé­ges. Ez nem­csak köz­gaz­da­sá­gi, ha­nem mo­rá­lis kér­dés is, amit a tár­sa­da­lom­nak kel­le­ne el­dön­te­nie. Jó len­ne, ha er­ről va­ló­di vi­ta foly­hat­na.

– Nem­igen le­het er­ről po­li­ti­ka­men­te­sen fo­gal­maz­ni. A ku­ta­tá­sa­i­ban ezt hogy tud­ja el­ke­rül­ni?
– Nem kön­­nyű. Kü­lö­nö­sen a he­lyi ku­ta­tá­sok­nál for­dul elő, hogy a po­li­ti­ka be­le akar szól­ni a ku­ta­tó vé­le­mény­al­ko­tá­sá­ba. Én a ma­gam ré­szé­ről meg­pró­bá­lok ezek­nek el­len­áll­ni, és él­ni a ku­ta­tó füg­get­len­sé­gé­vel. Ez ed­dig sze­ren­csé­re si­ke­rült.

 

 

– Az egye­te­men egy­szer­re kö­rül­be­lül ti­zen­öt­fé­le tan­tár­gyat ta­nít, ha jól szá­mol­tam. Tu­da­tos dön­tés ez an­nak ér­de­ké­ben, hogy ne csak né­hány te­rü­le­ten le­gyen ott­hon?
– Ez egy kény­szer­hely­zet in­kább, ami­nek van po­zi­tív ol­da­la is. A hall­ga­tók­nak ren­ge­teg tár­gyat kell ta­nul­ni­uk, és eze­ket fel kel­lett osz­ta­nunk ma­gunk kö­zött a kol­lé­gák­kal. A most in­du­ló há­rom plusz ket­tes rend­szer­ben ta­lán csök­ken­ni fog a tan­tár­gyak szá­ma, de ez még ko­ránt­sem biz­tos. Ha az em­ber min­den te­rü­le­ten jót akar nyúj­ta­ni, az va­ló­ban ren­ge­teg ener­gi­át fel­emészt. Volt olyan, hogy egyet­len nyár­ alatt kellett fel­ké­szülnöm egy szá­mom­ra tel­je­sen új tan­tárgy ok­ta­tá­sá­ra. A po­zi­tív kö­vet­kez­mé­nye en­nek a rend­szer­nek vi­szont az, hogy az em­ber lá­tó­kö­re szé­le­se­dik. Igaz, hogy so­ká­ig va­gyunk bent mind­an­­nyi­an, so­kat dol­go­zunk, de sze­ret­jük.