Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Csütörtök. Indul a szegedi Blues Fesztivál. Végre. Valami vírus ágynak döntött, de már szabadulnék az ingerszegény környezetből. Gál Csaba Boogie zenekara, a Someday Baby kezd. Ülős koncert, de néha nehéz ülve nézni. ők sem bírják ki a színpadon, lejönnek hát közénk. Boogie esetlenül talpraesett: jól nyomja a klasszikus, „mély déli” bluest. Felszabadult, játékos, élettel teli előadás. Öröm, zene, ünnep – végül is március 15-e van. Kilenckor Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor lép fel latin programmal. A vérprofi gitárjáték ellenére a koncertélmény zéró. Talpig feketében, csukott szemmel ülnek a színpadon, körülöttük a zenekart helyettesíteni hivatott hangfalak. Hard diskről szól a zene, amire aztán rágitároznak. Olyan érzésem támad, mintha két túlképzett utcazenészt néznék másfél órán keresztül. A fokozott érdeklődés ellenére a közönség lelkesedése felemás, amit az is tetéz, hogy a zenészek – mivel még mikrofonjuk sincs – nem kommunikálnak velünk. Jobbra-balra elsomfordáló emberek. Párom is egész koncert alatt a menekülést fontolgatja. Néha behunyom a szemem, úgy jobb. Nem igazi katasztrófa, de elég fárasztó.

Péntek. Török Ádám és a Mini. Igazi blues – gitár nélkül is rockos hangzással. Török Ádám kopaszon is tökös. Igazi zenészteljesítmények és valódi koncerthangulat. Végig jár a lábam. Táncolnék, ugrálnék, szétrúgnám a székeket – és nem vagyok ezzel egyedül. Végül egy madárijesztő tűnik fel a színen, egy hórihorgas alak kinőtt öltönyben, matrózcsíkos pólóban és művirággal a zsebében: Ripoff Raskolnikov. Ránézésre igazi életművész. Nem ismerem, nem is várok tőle semmit. Aztán felcsendül a hamisítatlan amerikai blues – és ez az érdes hang felülír minden eddigi élményt. A fesztivál abszolút csúcspontja, blues-rock a javából. A közönség eksztázisban. Alig engedik le a színpadról. Önkívületi állapotban távozunk.

Blues Fesztivál – Belvárosi mozi – 130-230 néző/koncert