2025. november 14., péntek English version
Archívum  --  2007  --  1. szám - 2007. január 22.  --  Sport  --  Kurzuskód
Európában a jóga szót a latin iugum (iga) kifejezéssel rokonították, és a teher, a feladat vállalásaként értelmezték. Hamvas Béla szerint ez az egyetemes, szanszkrit szó inkább a iungóval (kötni) rokon, így a jelentése egyesülés. Praxis, melynek végső célja a szamádhi: az újraegyesülés, az őseredeti, az első szellembe való beleolvadás. (Könyvtár!)
A BTK tornatermében természetesen nem Patandzsali jóga-szútrájába avatják be a hallgatókat, hogy aztán a kurzus végén egyéni Énjüket felszámolva a szellemi őshelyzetbe emelkedjenek. (Végül is diplomáért jöttek.) Héja Tibor a „jóga a mindennapi életben" rendszerének alapjaival ismerteti meg az egyetemistákat péntek délben. Az óra relaxációs gyakorlatokkal kezdődik, ahol egyfajta ellazulási technikát sajátíthatnak el a jelenlévők. Ezt követik a különböző testgyakorlatok. A jóga a mindennapokban kurzushoz légzés- és koncentrációs technikák tartoznak még. Itt kimondottan a nyugati ember életmódjában hatékonyan hasznosítható testi, szellemi edzésmódszerről van szó. A résztvevők e modern jógarendszer első szintjét sajátíthatják el a szemeszter végére. A kurzus igen népszerű, a lányok és a fiúk aránya nem annyira kiélezett, mint például a kortárs tánc esetében, de a lányok fölénye itt is jelentős. (Uraim, se a tánc, se a belső rend? Csak a labda, mi?) Mindenkinek érdemes lenne pedig megismerkednie néhány jógatechnikával. Ha a gyakorlatokat nem is, de a légzéstechnikát, a relaxációt legalább alapszinten. Később a stresszes, nyúzott, másnapos évtizedekben jól jöhet. (Én mindenesetre… igyekszem.)
Petró Jani inkább Indiába szeretne menni. Repülővel. Nem tudom. Én maradnék az eredeti tervnél. Húszezer forintért egy Trabantot, és irány Tibet. Ha lefullad, otthagyjuk. Fontos az utazás, az út is. (A fejem már kopasz, a lelkem még sáros; Tibet!)
D. Cs.

DSC_1776_230x154.png

Kurzuskód

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Karikó Katalin állandó kiállítás
    június 30. - december 31.
  • Részletes táblázatos nézet
    augusztus 25. - július 12.
  • Szorgalmi időszak
    szeptember 08. - december 13.
  • Szorgalmi időszak
    szeptember 08. - december 13.
  • Szorgalmi időszak a 2025/2026-1. félévben
    szeptember 08. - december 12.

Gyorslinkek

Bezár