Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Attila – aki számára külön öröm, hogy csoporttársa, Németh Andrea kapta ugyanezt az elismerést a lányok között – nemcsak élsportolóként tudhat maga mögött sikeres pályafutást, hanem tudományos oldalról is eredményesen közelít a sporthoz, a mozgáshoz. Tavaly a kari TDK-versenyen első helyezést ért el dolgozatával, melyben a mozgásos rekreációnak a munkavállalók teljesítményére gyakorolt hatását elemezte.

 

 

Csont Attila általában az újszegedi ligetben készül. Fotó: S. Cs.

 

 

„A Közösen könnyebben elnevezésű életmódváltó program keretében több mint 750 munkavállalón végeztünk felmérést, akik fél éven keresztül különböző sportprogramokon vettek részt. Az országos minta alapján azt a következtetést vontam le, hogy a mozgásos rekreáció segítségével jelentős javulás érhető el a munkahelyi teljesítményben” – mesél a kutatásról a JGYPK harmadéves hallgatója. Dolgozatának kivonatát a Magyar Sporttudományi Szemlében tervezi megjelentetni – ezzel járulna hozzá ahhoz, hogy a magyarországi munkaadók is megértsék: többszörösen megtérülő befektetés, ha munkavállalóik mozgására, egészségfejlesztésére áldoznak.

Európában ez már bevett gyakorlat, mint ahogy több helyen – például Észak-Európában, Oroszországban – a gyaloglás is a népszerű, tömegek által űzött sportolási formák közé tartozik. Idehaza ezzel szemben – mint Attila mondja – gyakorlatilag nincs benne pénz, egyre kevesebben űzik versenyszerűen, s akiknek idegen ez a mozgásforma, sokszor hajlamosak mozgássérülteknek hinni a távgyaloglókat.

De miben is különbözik a gyaloglók sportmozgása az egyszerű utcai sétálástól, illetve a futástól? „A távgyaloglás leglátványosabb elemei a speciális csípőmozgás és az intenzív karmozgás, melyek eredményeként hosszabbak lesznek a lépések. A sebességben is hatalmas a különbség: míg egy sétáló ember 6 km/h-val, a versenygyalogló 14-15 km/h-val gyalogol, ami az átlagnak még futva is gyorsnak számít” – mondja a 17-szeres magyar bajnok sportoló.

Létezik emellett két fontos szabály, mely meghatározza a gyaloglómozgást: a térdnek nyújtva kell lennie, mikor a talajfogó láb érintkezik a talajjal, illetve minden pillanatban legalább az egyik lábnak lent kell lennie a talajon. A harmadik versenybírói intés kizárást von maga után, sőt, egy újabb szabály szerint az utolsó száz méteren azonnal diszkvalifikálható a szabálytalankodó.

 

 

„Az első időkben rengeteg energiát fektettem a technika elsajátításába, de még egy olimpiai bajnok is napi fél órát technikázik, mert az állóképesség mellett a minél tökéletesebb mozgás biztosítja a nagy iramot” – így Attila, aki 12 éves korában Adorján László vezetésével tette meg az első gyaloglólépéseket a békéscsabai atlétikapályán. Ebben bátyjának, Andrásnak is komoly szerepe volt – szintén sikeres gyalogló és a JGYPK harmadéves testnevelés-rekreáció szakos hallgatója –, akinek a karrierje másfél évvel hamarabb kezdődött.

Attila az első versenyén, egy békési 1100 méteres viadalon rögtön a második helyen végzett, s elnyerte a legszebben gyalogló versenyzőnek járó különdíjat is. 1998-ban pedig már a dobogó legfelső fokára állhatott a serdülő B korcsoportban a 8 kilométeres hosszú távú országos bajnokságon. Gyönyörű éremgyűjteményét azóta egyebek mellett a Békéscsabai AC színeiben szerzett három felnőtt csapatbajnoki cím (2002, 2004, 2005) is gazdagítja. Mindösszesen 17 bajnoki arannyal, 7 válogatottsággal büszkélkedhet, 15 és 20 kilométeren is országos csúcstartó volt az ifik között. Pályafutását az ezredfordulótól Tóth Sándor mesteredző egyengeti.

Bár önkritikusan elismeri, egy-egy nemzetközi versenyt hajlamos volt túlságosan is elizgulni – hiába, ha az ember olyan világnagyságokkal gyalogolhat együtt, mint az olimpiai és világbajnok ecuadori Jefferson Pérez! –, mindent egybevetve a pozitív emlékek uralják az elmúlt tizenegy évről szóló képet. A legszívesebben a 2004-es békéscsabai országos felnőtt-bajnokságra emlékszik vissza, ahol 20 kilométeren a sokszoros bajnok Dudás Gyula mögött remek idővel, 1:30.27-tel a második helyen végzett, a nemzetközi összesítésben harmadikként zárt, csapatban pedig aranyérmet szerzett. „Ha valamiért, hát ezért a versenyért folytatnám tovább a pályafutásomat! Itt tényleg minden összejött, jól kezdtem, fokoztam a tempót, a végén pedig a leggyorsabb utolsó kilométert gyalogoltam” – mondja, kikényszerítve a következő kérdést. Tovatűnt volna a motiváció?

 

 

„Úgy fogalmaznék, hogy mióta idekerültem az egyetemre, a tanulás az első a számomra, mert a gyaloglásból nem fogok tudni megélni. Míg korábban heti hatot, versenyek előtt tízet edzettem, azaz 130-150 kilométert gyalogoltam, futottam, s hosszútávfutó viadalokon is indultam, addig mostanában heti kettő-négy edzésre, 50 kilométerre csökkentettem az adagot, s az edzőmmel sem tartom napi szinten a kapcsolatot” – mondja Attila, aki saját edzésterve alapján általában az újszegedi ligetben vagy a töltésen készül.

Mint mondja, a diploma megszerzése sok energiát emészt fel, ugyanakkor büszkeséggel tölti el, hogy legutóbbi félévét is 4,83-as átlaggal zárta. Tudását a személyi edzői, illetve a fitnesz-, testépítő-oktatói szakirányon is pallérozza, ám legszívesebben egy sportszövetségnél dolgozna Budapesten vagy külföldön. Az oklevél mellett jelenleg a legnagyobb álma egy 600-as motorkerékpár, a fővárosban tanuló barátnőjével pedig már a közös jövőt tervezik.

Persze egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy újra nagyobb erőket mozgósítson élsportkarrierje érdekében is. Sose tudni, mi lobbantja fel ismét a lángot.

Talán egy kiváló versenyeredmény? Talán az SZTE 2007. évi Jó tanuló-jó sportoló díja?