Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ma, ha rá­né­zünk egy lap­top­ra, eszünk­be sem jut, hogy őse egy szo­bá­nyi nagy­sá­gú monst­rum volt. Az is el­kép­zel­he­tet­len, hogy in­for­ma­ti­ka­órán ne hasz­nál­junk szá­mí­tó­gé­pet, pe­dig a kez­det kez­de­tén a prog­ra­mo­zó ma­te­ma­ti­ku­sok va­ló­di gép hí­ján fik­tív gé­pe­ken ta­nul­tak.

Muszka Dániel, a digitális katica megalkotója. Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

Kal­már Lász­ló ne­vé­hez fű­ző­dik, hogy – elő­ször Sze­ge­den – el­kez­dő­dött a pro­gramozó­matem­atikus-képzés. Mi­vel nem volt szá­mí­tó­gép, fik­tív gé­pe­ket hasz­nál­tak, majd Pest­re men­tek gya­kor­la­tot sze­rez­ni. En­nek 1965-ben vé­get ve­tett az Aka­dé­mi­á­ról Sze­ged­re ke­rü­lő M3 szá­mí­tó­gép meg­ér­ke­zé­se. Üzem­be he­lye­zé­se előtt azon­ban rá­fért a nagy­ta­ka­rí­tás. Mi­vel Pes­ten olyan hűtőberen­dezést hasz­nál­tak, amely be­szív­ta kor­mot is, így 40 li­ter ben­zin­re volt szük­ség, hogy ki­tisz­tít­sák.
M3-at a MINSZK-22 kö­vet­te, amely egy ki­vá­ló gép volt, de egy­szer­re csak egy hall­ga­tó fért hoz­zá, ezért olyan gép­re volt szük­ség, ame­lyet több em­ber is hasz­nál­hat egy­szer­re. Er­re a vá­lasz az R40-es lett. Aho­gyan fej­lő­dött a tech­ni­ka, egy­re ki­sebb tér­fo­ga­tú, de egy­re na­gyobb ka­pa­ci­tá­sú gé­pek vál­tot­ták egy­mást.
1975-ben Ko­vács Győ­ző­nek, az ak­ko­ri Neu­mann Já­nos Szá­mí­tó­gép-tu­do­má­nyi Tár­sa­ság fris­sen meg­vá­lasz­tott főtitkárá­nak tá­madt az az öt­le­te, hogy „csi­nál­junk szá­mí­tó­gép-mú­ze­u­mot”. Ad­dig­ra M3-at ugyan már szét­sze­rel­ték, de így is jelen­tős gyűj­te­mény­re tett szert az in­té­zet.
A mú­ze­um ékes­sé­gei kö­zé tar­to­zik a MINSZK-22, az R40 ere­de­ti vál­to­za­ta, a lán­cos sor­nyom­ta­tó. Ez utób­bi azért is ér­de­kes, mert ami­kor be­tű­ket ír, jel­leg­ze­tes han­got ad, ami­re ze­nét is ír­tak.
Emel­lett lát­ha­tunk még len­gyel cso­por­tos ada­trögzítőt, külön­böző nyom­ta­tó­kat, lap­to­po­kat, ka­to­nai hor­doz­ha­tó te­le­fon­köz­pon­tot, szu­per­szá­mí­tó­gé­pet és egy ka­ti­ca­bo­ga­rat.
Ho­gyan ke­rül ide egy ka­ti­ca? – me­rül fel a kér­dés. 1956-ban Musz­ka Dá­ni­el ké­szí­tet­te el ezt a sa­ját­sá­gos, ugyan­ak­kor na­gyon ara­nyos gé­pet. A ka­ti­ca­bo­gár kül­se­jét te­kint­ve ha­son­lít élő pár­já­ra, va­gyis pi­ros hát és fe­ke­te pöt­tyek, de a funk­ci­ó­juk más. A „kis ál­lat” el­in­dul a fény­re, és kö­ve­ti azt. Ha sí­pol­nak ne­ki, a sze­me­it vil­log­tat­ja, ha a két in­ger egy­szer­re éri, ak­kor a hang­ra is el­in­dul, majd ezt el­fe­lej­ti. Még egy bá­jos tu­laj­don­sá­ga, ha a szar­va­it meg­frics­káz­za va­la­ki, ak­kor ér­de­kes, mor­gó han­got hal­lat, de si­mo­ga­tás­sal ki le­het en­gesz­tel­ni, és utá­na vi­dá­man megy is­mét a fény után.
A ka­ti­ca­bo­gár mel­lett a mú­ze­um több mint 10 000 esz­köz­nek ad­ ott­hont, me­lyek sú­lya meg­ha­lad­ja a 200 ton­nát. A gyűj­te­mény­nek az 1992-ben lét­re­jött In­for­ma­ti­ka Tör­té­ne­ti Mú­ze­um Ala­pít­vány ad in­téz­mé­nyi ke­re­tet, mely­nek ala­pí­tói a Neu­mann Já­nos Szá­mí­tó­gép-tu­do­má­nyi Tár­sa­ság, az Or­szá­gos Mű­sza­ki Mú­ze­um és az Ál­la­mi Szá­mí­tó­gé­pes Szol­gá­lat. A gyűj­te­ményt 2002-ben – több­szö­ri kény­sze­rű köl­töz­te­tés után – a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem fo­gad­ta be, 2006-ban pe­dig tár­sult tag­ként az egye­tem mel­lett Sze­ged Me­gyei Jo­gú Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta is csat­la­ko­zott az ala­pí­tók­hoz.
A gyűj­te­ményt az egy­ko­ri szov­jet lak­ta­nya úgy­ne­ve­zett le­gény­sé­gi épü­le­té­ben há­rom szin­ten he­lyez­ték el. A hely­szín még most sem vég­le­ges, de úgy tű­nik, hogy Sze­ged Me­gyei Jo­gú Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta az Agóra PÓ­LUS prog­ram ke­re­té­ben a Sze­ged bel­vá­ro­sá­ban felépí­tendő köz­mű­ve­lő­dé­si in­téz­mény­ben biz­to­sít he­lyet és kor­sze­rű kö­rül­mé­nye­ket a le­en­dő In­for­ma­ti­ka­tör­té­ne­ti Mú­ze­um szá­má­ra.
És hogy mi­ért Sze­ged ad ott­hont az In­for­ma­ti­ka­tör­té­ne­ti Mú­ze­um­nak? Mert Sze­ge­den vol­tak olyan ered­mé­nyek, ame­lyek a vá­rost pre­desz­ti­nál­ták ar­ra, hogy itt le­gyen egy mú­ze­um, más­részt itt lel­kes, ener­gi­át nem kí­mé­lő tá­mo­ga­tói van­nak az ügy­nek, akik emel­lett ki­tar­tot­tak. Re­mé­ljük, hogy ki­tar­tá­suk­nak köszön­hetően ha­ma­ro­san el­fog­lal­hat­ja mél­tó he­lyét a gyűj­te­mény.

Tóth Bog­lár­ka