Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Igazgatóság  --  Rendezvények, események
SZTE Innovációs Nap 2014

szechenyi_logo







Az egyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága idén is megrendezi a már hagyományosnak számító SZTE Innovációs Napot. A rendezvény célja, hogy összehozza a kutatói élet szereplőit, oktatókat, kutatókat, valamint társintézmények és vállalati partnereink innováció iránt érdeklődő szakembereit.

 

A rendezvénynek 2014. április 10-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) (6722 Szeged, Ady tér 10.) ad helyet.

 

A rendezvényen egyetemi és vállalati vezetők osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az előadások során olyan problémák és kihívások kapnak hangsúlyt, amelyekkel az innovációs és technológia transzfer folyamatokban érintett kutatóknak és vállalkozásoknak egyaránt szembesülniük kell mindennapi tevékenységeik során. Az idei évben vállalatok és állami szervezetek szakemberei egyaránt képviseltetik magukat, többek között részt vesz a rendezvényen a Magyar Telekom Zrt., a V-csoport, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma,és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH). A program délutáni részében az SZTE Innovációs Nap vendégei részt vehetnek az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) start-up délutánján, vagy az ezzel párhuzamosan zajló zártkörű Felsőoktatási Technológia Transzfer Fórum megbeszélésen.

 

A vendégek érdekes tudományos bemutatókon vehetnek részt a programok között a TIK kiállítási terében. Az érdeklődők a bemutatók mellett a tudományos vitrinkiállítást is megtekinthetik, amely a Szegedi Tudományegyetem ipari együttműködéseinek kutatás-fejlesztési eredményeit mutatja be a közönség számára.

A kiállítás és bemutatók lehetőséget nyújtanak a résztvevők számára többek között KITT-E, az 5000 Ft-os oktatási robot megtekintésére, Fotoakusztikus berendezések kipróbálására, az SZTE megújuló Tudástérképének megismerésére, Funkcionális élelmiszerek kóstolására, "Lángoló jég" - gázhidrát bemutató megtekintésére, valamint a Szegeden fejlesztett nanoezüst ruházat megismerésére.


Az SZTE Innovációs Nap 2014-es programja:


DÉLELŐTTI PROGRAM

 

10.00-10.10

Megnyitó

Prof. Dr. Szabó Gábor rektor, SZTE

 

10.10-10.30

A magyar tudománypolitika beavatkozási lehetőségei az EU növekedési stratégiájának tükrében

Dr. Kardon Béla főosztályvezető Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

10.30-10.50

A hazai innovációfinanszírozás helyzetképe és lehetőségei

Szabó István főosztályvezető, Nemzeti Innovációs Hivatal

 

10.50-11.10

Az egyetem-vállalati innovációs kapcsolatok átalakulása

Pukler Gábor Innovációs és üzletfejlesztési igazgató, Magyar Telekom

 

11.10-11.30

Tudásból vállalkozás, avagy hogyan indítsd el a spin-offodat?

Berta Zsolt, ügyvezető partner, V-csoport

 

11.30-11.50

Álmok és valóság: egy spin-off felmérés eredményei

Dr. Imreh Szabolcs egyetemi docens, SZTE GTK Üzleti Tudományok Intézete

 

11.50-12.00

Kérdések

 

12.00-13.00

Ebéd

 

DÉLUTÁN - Vágj bele! Kezdj vállalkozni!

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) start-up délutánja

 

13.00-13.05

Köszöntő

Solti Előd, a Solti & Partners Consulting Kft. ügyvezető partnere, az AmCham Társaságirányítási és Átláthatósági Bizottságának tagja

 

13.05-13.45

A vállalkozó története

Limbacher Tivadar, a „Ma este Színház!” társalapítója és ügyvezetője

 

13.45-14.00

Ötletből a „megvalósításig”, hogyan?

Weszl Miklós, ügyvezető, Innovation and Technology Management Hungary Kft.

 

14.00-15.00

Interaktív panelbeszélgetés a szakértőkkel, Moderátor: Solti Előd

Dr. Berecz József, DBH Investment

Dr. Budai Judit, Szecskay Ügyvédi Iroda

Limbacher Tivadar, „Ma este Színház!”

Rudi Péter, V-csoport Menedzsment Kft.

Weszl Miklós, Innovation and Technology Management Hungary Kft.

Dr. Zsembery Levente, X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

 

15.00-15.15

Diákok, vállalkozók és szakértők kötetlen beszélgetése

 

15.15–15.30

Meglepetés program



A programokon való részvétel ingyenes, azonban a termek befogadó kapacitása miatt regisztrációhoz kötött.


A regisztrációt lezártuk, várunk minden kedves regisztrált résztvevőt az eseményen.
Akik nem tudtak regisztrálni, azok a kiállítási térben lévő bemutatót és kiállítást szabadon megtekinthetik.



A rendezvény a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0035 számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című pályázat keretein belül valósul meg.


ESZA_infoblokk

GTK1_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Címkefelhő

14. Őszi Kulturális Fesztivál  BTK  Diplomaosztó  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Irodalom  JGYPK  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  TIK  TTIK  ZMK