2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2010  --  2. szám - 2010. február 15.  --  Fókusz

Van ab­ban né­mi vis­­sza­fo­gott báj, hogy a köz­ke­le­tű Nagy-Magyarország-térképek al­só ke­re­te Hor­vát­or­szá­got kis­sé meg­cson­kít­ja. Egy ide­je né­ze­ge­tem és mé­re­ge­tem eze­ket az iro­dai dísz­tár­gya­kat, de fel­fog­ni nem tu­dom, hogy mi­től in­teg­rált ré­sze a Ma­gyar Ki­rály­ság­nak Fi­u­me, és mi­től nem Dub­rov­nik. Le­gyen szó föld­raj­zi, köz­igaz­ga­tá­si vagy sző­lé­sze­ti tér­kép­ről, a Mo­nar­chia utol­só év­ti­ze­de­it meg­idé­ző hely­zet­ké­pek el­ha­nya­gol­ják a Bosz­nia alá be­csus­­sza­nó hor­vát ten­ger­sá­vot, ben­ne Dubrovnikot.
Pon­to­sabb vol­na, ha itt Dub­rov­nik he­lyett Raguza sze­re­pel­ne, s ha eb­ben a kö­zép­kort meg­őriz­ni ké­pes dal­mát vá­ros­ban nem csu­pán úti célt, ha­nem a ma­gyar kul­túr­tör­té­net fe­je­ze­te­it is lát­nánk. Raguzában őriz­ték Szent Ist­ván és Szent Lász­ló ki­rá­lya­ink erek­lyé­it. A vá­ros 1358 és 1526 kö­zött állt a ma­gyar ko­ro­na ol­tal­ma alat­t, in­nen ke­rült vis­­sza Ma­gyar­or­szág­ra 1771-ben a Szent Jobb, itt szol­gált ka­to­na­ként Her­mann Ot­tó, Jó­kai Há­rom már­vány­fej cí­mű re­gé­nye a kö­zép­ko­ri Raguzá­ba ka­la­u­zol­ja el az ol­va­sót, s a 20. szá­zad­ban több fon­tos mű szü­le­tett a vá­ros­ban.
Az 1930-as évek­ben járt Raguzában Sza­bó Lő­rinc és Kosz­to­lá­nyi, hó­na­po­kig itt élt és dol­go­zott re­gé­nyén Déry Ti­bor. Márai Sán­dor­nak 1934-ben je­lent meg A szi­get cí­mű kis­re­gé­nye, amely a vá­ros­ban és a kö­ze­li Lacro­ma szi­ge­tén ját­szó­dik. Itt cso­dál­ko­zott rá az egy­ko­ri Mo­nar­chia in­teg­rá­ló ere­jé­re Fej­tő Fe­renc, ami­ről Ér­zel­mes uta­zás cí­mű köny­vé­ben ol­vas­ha­tunk.
Déry Ti­bor nagy­re­gé­nyé­nek, A be­fe­je­zet­len mon­dat­nak hős­nő­je ab­ban a ho­tel­ben száll meg, ahol Márai re­gé­nye ját­szó­dik, s ahol Kosz­to­lá­nyi 1935-ben va­ló­sá­go­san la­kott. Sza­bó Lő­rinc fü­lé­ben itt rög­ző­dik a hul­lám­ve­ré­se­ken tú­li üte­mek­ben az a tü­csök­ze­ne, ami egy egész kö­te­ten ke­resz­tül kö­ti ös­­sze az el­ve­szí­tett gye­rek­kort, Mis­kol­cot és az el­ve­szí­tett sze­rel­met. Sza­bó Lő­rinc min­dig ott érez­te ma­gát ros­­szul, ahol ép­pen volt – így iga­zi ur­bá­nus köl­tő­ként mu­tat­ko­zott, ugyan­ak­kor Raguza s ben­ne a tücs­kök, a ten­ger, a meg­éne­kelt le­an­der, a nap­sü­töt­te ódon fa­lak va­la­mi­fé­le ott­ho­nos­sá­got biz­to­sí­tot­tak szá­má­ra.
Per­sze nem len­ne ő Sza­bó Lő­rinc, ha nem a „lé­te­zés sér­tett­je­ként” él­né át, hogy Raguza va­ló­já­ban a bé­ke szi­ge­te. „Par­to­don már év­ez­re­dek / múl­tak el ép ily csen­de­sen; / múl­jék el ez az egy nap is, / ez az egy em­ber, aki csak / ven­dég­nek jött most mes­­szi­ről / és né­zi hul­lá­ma­i­dat.”
Dub­rov­nik óvá­ro­sát, ma­gát a fél­szi­ge­tet ma­gas vár­fal öve­zi. „Nya­kas kis köz­tár­sa­ság volt ez szá­za­do­kon ke­resz­tül, hi­á­ba ti­ze­del­te dög­ha­lál, föld­ren­gés, tűz­vész, po­li­ti­ka, foly­ton új­já­é­ledt po­ra­i­ból” – ír­ta ró­la Kosz­to­lá­nyi. Az itt élő ke­res­ke­dők és ha­jó­épí­tők a biz­ton­sá­guk ér­de­ké­ben olyan erő­dít­ményt emel­tek la­kó­há­za­ik, szel­lős te­re­ik, temp­lo­ma­ik és ko­los­to­ra­ik kö­ré, amely a leg­utób­bi dél­szláv konf­lik­tus ide­jén is vé­del­met tu­dott nyúj­ta­ni a tá­ma­dók be­ha­to­lá­sá­tól.
De az ak­na­tűz­től már nem. Az el­len­sé­ges had­erő a szom­szé­dos hegy ol­da­lá­ból szét­lőt­te a vá­ros szin­te ös­­szes épü­le­té­nek te­tő­szer­ke­zet­ét. A kö­zép­ko­ri, egy­sé­ges vá­ros­kép a gyors és bő­ke­zű fel­újí­tás­nak kö­szön­he­tő­en mos­tan­ra új­ra­egy­sé­ge­sült, de a jól meg­vá­lasz­tott, ter­mé­sze­tes épí­tő­anyag­ok el­le­né­re saj­nos van né­mi „ame­ri­ka­ni­zált utó­íze” en­nek az esz­te­len há­bo­rú­nak. Sze­ren­csé­re ez az ér­zés sem­mi­vé fosz­lik, ami­kor nem a vár­fal ma­ga­sá­ból vagy a vá­ros­ba ve­ze­tő he­gyi út­ról néz­zük a te­tő­ket, ha­nem az év­ez­re­des, me­di­ter­rán kö­ve­ket jár­va él­jük át azt, hogy mi­fé­le gaz­dag­sá­got biz­to­sít­hat bé­kés idők­ben a ten­ger.
A ré­gi ka­ted­rá­lis, az ar­bo­ré­tum, a ró­mai kort idé­ző (egyéb­ként ké­ső kö­zép­ko­ri) fő­ut­ca, a vá­ros­fal­hoz hú­zó­dó ki­kö­tő, a rek­tor pa­lo­ta – mind olyan lát­vá­nyos­ság, ami­ért ér­de­mes hos­­szú órá­kon át csa­tan­gol­ni Dubrovnikban.
„Reg­gel óta ülök a par­ton / és né­zem a hul­lá­mo­kat.” Így kez­di egyik leg­fon­to­sabb ver­sét Sza­bó Lő­rinc. A Be­szél­ge­tés a ten­ger­rel cí­mű opus ar­ra szó­lít fel, hogy mi is ül­jünk ki a part­ra, de előbb tér­jünk be a kö­zép­ko­ri rend­há­zak­ba, a vá­ros­tör­té­ne­ti mú­ze­um­ba, min­den­képp kós­tol­juk meg a dal­mát ten­ger kin­cse­i­ből ké­szült fo­gá­so­kat a sok tu­cat ki­vá­ló ét­te­rem va­la­me­lyik­ének te­ra­szán, és bát­ran vá­las­­szunk mel­lé hor­vát bort (Dingac vagy Vranac – biz­tos pon­tok az éle­tünk­ben), majd ha­józ­zunk ki a ten­ger­re, hogy on­nan lent­ről is meg­ért­hes­sük en­nek a kis-­nagy vá­ros­nak az üze­ne­tét: sza­bad­ság, büsz­ke­ség, aka­rat.
Kö­zös tör­té­ne­lem.

Dlusz­tus Im­re

DSC_6676_230x154.png

Címkék

Fókusz 

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár