Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Valamirevaló rendszeresen olvasó embernek illik eljárni könyvvásárokra, könyvhetekre, könyvbemutatókra, mert bármennyire is rendszeresen olvas valaki, áttekinthetetlen és felfoghatatlan az évente megjelenő könyvek címlistája. Minden egyes könyvkiállítás iránytűként szolgál ebben az egyre kaotikusabbnak tűnő világban, mert ezen alkalmakkor az érdeklődő találkozhat sok olyan könyvvel, amit még nem ismert, emberekkel trécselhet, amit egy könyvesboltban nem tenne meg, sőt, néha megjelenik egy ismert személyiség, aki dedikál valamit, vagy mond okosat az olvasási szokásokról, a könyvekről vagy arról, amihez a legjobban ért. Tette azt Réz András is, április 4-én az I. Szegedi Könyvkiállítás és Vásáron a Mars téri „U” pavilonban, és beszélt a film- és könyvpiac hasonlóságairól, valamint a mai kiadókról és kéziratokról.

 

A kultúrát és a kulturáltságot a sznobok szeretnék megtartani maguknak. Fotó: Nagy László

 

„A könyv bizonyos tekintetben hasonlóan viselkedik, mint a film, és másként is, minthogy a filmek kultúrája sokat változott az elmúlt tíz-húsz év során, de a könyveké valamennyire standard maradt. Van egy generáció, amelyiknek még mindig az a fix ideája, hogy a film művészet, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy, a film egy gyártási mechanizmus, amelynek kétségtelenül van olyan keskeny sávja, amely új alkotásokat hoz létre” – elemzett az esztéta. A filmpiac minden határon túl alkalmazkodott a nézőihez, így megjelentek olyan új műfajok, amelyek korábban nem léteztek, és amiket tinifilmeknek neveznek - van tinihorror, tinirománc, tinikaland, tiniszex – minden van már tini- előtaggal -, ami azt jelenti, hogy a hagyományos műfajokat kicsit megfiatalították. Egy klasszikus horrorfilm után az ember nagyon rosszul érezte magát és a gyomra görcsben állt, de a tinihorror már nem ilyen izgalmas, inkább csak egy kicsit megijeszt, mintha valaki a félhomályban megbökné az ember vállát, amikor az éppen Kierkegaardot olvas – a megijesztés alanya nem érzi jól magát két másodpercig, de két perc múlva már nem is emlékszik az egészre. A filmproducerek rájöttek arra, hogy jószerével csak a tizen- és huszonévesek szoktak moziba járni, ezért megpróbálták a nagy történeteket elmesélni úgy, hogy azok egy tizenkét éves néző számára is tökéletesen működőképesek legyenek. Ugyanis ő fog jegyet váltani, még ha a zsebpénzéből is. Ennek érdekes következményei vannak – rengeteg film készül, amik nagyon gyorsan kilökik egymást a moziból. A könyvpiac más, bár ott is megfigyelhető az a fajta görcs, hogy hadd cserélődjenek a könyvek, nem muszáj raktáron tartani, ha valakinek négy-öt év múlva éppen arra a könyvre támadna gusztusa, az magára vessen. Lassan a vásárlóközönség is kezdi megérteni, hogy egy olyan piacon, ahol ennyire rengeteg termék van, egyik józan kereskedő sem kíván félvárosnyi raktárt fenntartani a jelenlegi ingatlanárak mellett.
Ezzel együtt mégis nagyon különbözik a könyvpiac a filmétől, főleg azért, mert miközben a mozi esetén előzetesen sokkal pontosabban be kell lőni, hogy egy adott esetben akár százmillió dolláros produkciót hogyan indítanak el, addig a könyvpiacon szerényebb összeggel is lehet indulni, és még így is nagyobb az esély arra, hogy csodák történjenek. Ezért a könyvpiacnak az a jellegzetessége, hogy a kiadók szemérmetlenül sok könyvet löknek a piacra, akkor is, ha pontosan tudják, hogy nem lesznek képesek ezeket mind egy szálig befuttatni, de azt gondolják, próbálkozni kell, mert lehet, hogy ott van közöttük a XXI. század kezdetének átütő erejű remekműve, ami még üzletileg is sikeres vállalkozás lehet.
A mai kiadói világ azonban a legkevésbé sem hasonlít az egykorira, főleg azért nem, mert az egyes terveknek az átfutási ideje elképesztően rövidek lettek – egy most elkészülő kézirat a júniusi könyvhéten már a standokon lenne. A kiadók már nem sok évre előre gondolkoznak, hanem nagyon gyorsan reagálnak, és ha jön valami, amiben jó esélyeket látnak, akkor nem ücsörögnek rajta. Az import árunál pedig különösen szorongató a helyzet, hiszen egyidejűleg nagyon sok kiadó verseng a sikeres szerzőkért – ha valaki egy héttel tovább hezitál, hogy megvegye-e a jogokat, akkor lehet, hogy már le is csúszott róla, mert egy másik kiadó boldogan vigyorogva mondta, hogy stip-stop, neki kell. Sőt, ma már egy könyv, megjelenését követően egy éven belül akár idegen nyelven is hozzáférhetővé válik. Gyors karrierek szemtanúi lehetünk, hiszen a szerzők akár egy év alatt nemzetközi hírűvé válhatnak.
Másrészt az elhárítás sem egyszerű – Magyarországon ma mindenki ír, szinte alig akad olyan ember, aki ne őrizne otthon két-háromszáz verset, egy személyes naplót, kis- vagy nagyregényt kéziratban. A kiadónak az a sorsa, hogy ha gyanútlanul kimegy a piacra és beáll a lángososhoz, nem jut ideje azt mondani, hogy sok fokhagymával és kevés sajttal, mert addigra egy cseppet szakadt alak oldalba böki, kér tőle egy kis aprót, és lenne nekem itt egy regényem. A kiadó egyik legnagyobb problémája, hogy miként lehet képes elolvasni a hozzá benyújtott végtelen mennyiségű kéziratot. Így a kiadók egy része feladja a harcot, nem foglalkozik ismeretlen kéziratokkal, miközben a lelkiismerete sajog. És ezzel együtt is szinte hetente jelennek meg új könyvek.
Ezért nagyon sokszor úgy érzi magát az ember, ha belép egy könyvesboltba, mintha hipermarketben lenne – a csomagolás alapján döntünk. Leveszi az ember a terméket, megfordítja, elolvassa az összetevőket, megnézi mennyire ismert márka a gyártó, azaz az író, és hogy kik szeretik, ajánlják. Kevesen mennek úgy be a boltba, hogy már előzetes képük van arról, mire számíthatnak. Ehhez az kellene, hogy legyenek mindenféle lapok, amikben rendszeresen jelennek meg recenziók, könyvajánlók és kritikák nem féléves késéssel, hanem frissen. Másik probléma, hogy kire hallgassunk, amikor az ilyen anyagokat olvassuk – van egy szuperművelt olvasói kör, akik mindenféle felkent kritikusokat kísérnek figyelemmel, akik eldöntik, ki a befutó és ki nem. Aki szerintük nincs ebben a körben, az nem is létezik. De nem írnak a kalandregényekről, a női könyvekről, a fantasy-ről vagy a krimiről, mert ezeket a műfajokat olcsó irodalomnak tekintik, ami számukra derogál. Mintha a kalandregények között nem létezne mívesebb, vagy a szingli regények között nem létezne érdekes vagy újító. Közben azok az olvasni vágyók, akik nem értik vagy érdeklődnek eme kritikusok iránt, segítség nélkül maradnak. A közolvasónak lenne nagyobb szüksége támpontokra, de vele nem törődik senki. A kultúrát és a kulturáltságot a sznobok szeretnék megtartani maguknak. De aki hajlandó az interneten kutatni, az szembe tud szállni ezzel a folyamattal.