2024. március 28., csütörtök English version

Archívum  --  2005  --  7. szám - 2005. április 11.
7. szám - 2005. április 11.
Felsőfok
Felsőfok
Szinte minden kollégista kipróbálta már a marihuánát, közülük minden második alkalmi fogyasztó, tízből nyolcnak előítéletei vannak a kisebbségekkel szemben, tizennyolc százalékuk pedig enyhén vagy súlyosan antiszemita – adta hírül az egyik országos napilap a Felsőoktatási Kutatóintézet mérésére hivatkozva. A kutatás vezetője szerint nem megbélyegzésről van szó, itt az ideje, hogy a társadalom szembenézzen a tényekkel.
Egyetemi élet
Egyetemi élet
2008. augusztus 06.
2008. augusztus 06.
2008. augusztus 06.
Nemrégiben jelent meg a tavaly elhunyt Kristó Gyula történészprofesszor „A korai Erdély" című munkájának román nyelvű fordítása. A kötetről, és annak várható fogadtatásáról a könyv fordítóját, Pászka Imrét, a Bölcsészettudományi Kar Szociológia Tanszékének docensét kérdeztük.
2008. augusztus 06.
Idén második alkalommal osztották ki a Sófi József a Szegedi Tehetséges Biológusokért Alapítvány díjait, az egyetemi hallgatók összesen egymillió forintnyi ösztöndíjat nyertek el a szerdai ösztöndíjkonferencián.
Április 2-án elhunyt II. János Pál pápa. A Szentatyát milliók kísérték utolsó útjára Rómában pénteken. Az elmúlt napokban sokat írtak és beszéltek már tevékenységéről, életútjáról, megszólaltak avatottak és avatatlanok egyaránt. A Szegedi Egyetem Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspököt,illetve Máté-Tóth András teológust, az SZTE Vallástudományi Tanszékének, az ország egyetlen ilyen jellegű intézetének vezetőjét hívta segítségül a visszaemlékezéshez, s a pápa emléke előtti tisztelgéshez.
Katedra
Katedra
Egy főiskolai szak életében három év nem a világ. De ha egy képzés megéri a harmadik évét, eljön a számvetés ideje. Az SZTE JGYTF első gyógypedagógusai az idén vehették át a diplomájukat, ennek apropóján beszélgettünk az új szak felelősével, Varga Imrével.
Hangsúly
Hangsúly
2008. augusztus 06.
2008. augusztus 06.
2008. augusztus 06.
Ma Magyarországon igen jó a költészet helyzete, hiszen annyi verseskötet jelenik meg, ahány nap van egy évben. Magyarországon ma nem is olyan rózsás a költészet helyzete, hiszen a verseskötetek átlagpéldányszáma az ezret sem éri el, a publikálni kívánó költők pedig erősen függenek a különböző támogatási formáktól. S ki beszél akkor arról, hogy meg lehet-e élni a költészetből… Milyen is hát a líra helyzete ma Magyarországon? Ezt a kérdést jártuk körbe költészet napi összeállításunkban.
Kultúra
Kultúra
2008. augusztus 06.
Ajánló
Ajánló
2008. augusztus 06.
A média próbálja újra divatba hozni az olvasást – játékkal, jutalommal, filmekkel és reklámokkal. Próbálkoznak, mint mikor anyuka próbálja a spenótot beleerőltetni a gyerekbe. Réz András mesélt a jelenlegi magyar olvasói, írói és kiadói szokásokról – ahogyan ő látja.
Irodalom
Irodalom
2008. augusztus 12.
Nem törleszkedünk
2008. augusztus 12.
A költok védetté nyilvánításáról
2008. augusztus 12.
Találkozás barbár önmagammal
2008. augusztus 12.
Menekvés
2008. augusztus 12.
a vers riasztó szerkezete
2008. augusztus 12.
SZERELMES DÉLUTÁN
2008. augusztus 12.
A költonek
2008. augusztus 12.
vers
2008. augusztus 12.
Vége
OTDK-sarok
OTDK-sarok
A XXVII. OTDK-n több szegedi hallgató nyert különdíjat, részesült kiemelt dicséretben vagy dicséretben. Eddig összesen 49 ilyen jellegű elismerést söpörtek be egyetemünk hallgatói. Az ő nevüket az előző számban helyhiány miatt nem közöltük, most pótoljuk ezt a hiányosságot.
MFK-s és SZÉF-es sikerek Szarvason
Sport
Sport
2008. augusztus 26.
Idén is remek eredményeket ért el a Ferroép-Szeged férfi tekecsapata. Az együttes nemrégiben a horvátországi Eszéken megrendezett Bajnokok Ligája négyes döntőjében végzett a második helyen, míg a hazai pontvadászatban már négy fordulóval a vége előtt bebiztosította győzelmét, amely sorozatban a negyedik bajnoki címet jelenti. Az idei évről a Pápa elleni, hazai bajnokin beszélgettünk Kaszás Zoltán edzővel.
Riport
Riport
2008. augusztus 06.
„Legjobban mégis a Szegedet átszelő Tisza folyó bűvölt el. Örök időkig ott szeretnék élni. Ott ülsz valahol a parton, halat eszel és bort iszogatsz… Ha emigrációba vonulnék, biztos, hogy Szegedet választanám."
Monitor
Monitor
2008. augusztus 26.
2008. augusztus 06.
A Nagy Könyv címen nagyszabású olvasást népszerűsítő játéksorozat vette kezdetét Magyarországon idén tavasszal. Az év kulturális eseményeként aposztrofált program angol mintát követ: a műsorsorozat elődjét ugyanis The Big Read néven 2003-ban indította útjára a BBC azzal a céllal, hogy felvegye a versenyt az akkoriban tomboló Big Brother lázzal, s egyben újból felkeltse az érdeklődést az olvasás iránt.
Lapjárás
Lapjárás
2008. augusztus 06.
Egy tanulságos elemzés a vállalkozói egyetem trendinek tűnő eszméjét kritikátlanul visszhangzó magyarországi felsőoktatás-politikusoknak…
Fókusz
Fókusz
„Fontos, hogy olyan problémákat vessünk fel, amelyek az éppen folyó kutatásokban érdeklődésre tarthatnak számot, nem triviálisak, de megoldhatók. Ha csillogó szemű fiatalok erre oda tudnak figyelni, illetve saját intellektuális kíváncsiságuk által hajtva belépnek a munkába,akkor tanítványunk igazán már nem is diák, hanem kutatótárs” – nyilatkozta lapunknak a Sztochasztika Tanszék vezetője.
2008. augusztus 06.
2008. augusztus 06.
Bezár