Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„1930-ban, mint fuldoklónak a mentőöv azt jelentette Krúdy számára a Baumgarten-díj…”- olvashatjuk az Írok a teraszon című internetes portálon. Az elmúlt több mint nyolcvan évben a helyzet nem sokat változott.
A kortárs irodalom költőinek a különböző pályázatok és az irodalmi díjakkal járó juttatások nélkül komoly gondot okozna a havi számlák befizetése. Az irodalmi egyesületek, mint például, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK), a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága vagy a Magyar Írószövetség, ma már nem tudják teljesíteni az eredeti céljukat: érdekképviseleti szervként hatásosan fellépni.
Ahogyan azt a JAK alapszabálya összefoglalja, a szervezet célja: „A kortárs – hazai és határon túli – magyar irodalom és kulturális élet érdekében közhasznú tevékenység folytatása: az irodalmi élet szervezése, a kortárs irodalom népszerűsítése, a fiatal írók menedzselése, pályakezdésük segítése, a pályájuk elején járó írók munkájának támogatása, bemutatkozási, publikálási lehetőségek teremtése, a kortárs irodalom helyzetének, eredményeinek vizsgálata és kutatása, a kortárs irodalom külföldi megismertetésének elősegítése, a kortárs magyar és a kortárs külföldi irodalom párbeszédének fejlesztése, a kortárs irodalom és a fiatal írók érdekeinek képviselete. E cél érdekében a JAK vállalja szakmai programok (felolvasások, könyvbemutatók, előadások, konferenciák, vitafórumok, szakmai táborok, körutak, tanulmányutak) és a nagyközönségnek szóló irodalmi, kulturális rendezvények szervezését, könyvek és folyóiratok kiadását, valamint szerepet vállal a szakmai döntéshozó fórumokon, intézményesen részt vesz a kulturális és irodalmi élet hazai és nemzetközi testületeiben, kuratóriumaiban és szakmai kollégiumaiban.”
A Magyar Írószövetség elnöke, Kalász Márton kérdésünkre elmondta, hogy a szövetség jelenlegi helyzetét elemezve sajnos azt be kell látni, hogy az Írószövetség ebben a pillanatban semmilyen formában nem tud hozzájárulni a költők támogatásához. A helyzet ezekben a napokban a következő: a dolgozók hivatalosan fizetés nélküli szabadságon vannak, és így járnak be dolgozni, a telefon már hetek óta ki volt kapcsolva, de egy magánszemély felajánlásának köszönhetően most már elérhetőek.
A szövetség eddig is közvetve, csak a pályázatokkal tudta támogatni a költőket, de most még ilyen lehetőség sem áll a rendelkezésükre.
Ösztöndíjak persze vannak: a Kulturális Minisztérium tavaly hirdette meg a határon túli fiatal alkotók számára kiírt pályázatát, de az Arany János Alapítvány, vagy a Magyar Alkotók Országos Szövetsége is – lehetőségihez mérten – igyekszik segíteni a fiatal költőknek.
Azonban nemcsak a fiataloknak bizonytalan a helyzete, az idősebb generáció tagjai közül is sokan vannak, akiknek az anyagi biztonság fogalma ismeretlen.
Az állami támogatási keretekből évről-évre kevesebb jut, ezért a kiadási költségek miatt a szerzők az őket megillető összeg töredékét kapják csupán meg. A  mecénások keresése sem jelenthet biztos megoldást, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján azt kell mondanom, hogy a megkeresések sikertelenek voltak. Nem ártana, ha a média felkarolná az irodalom ügyét, és itt nem a „Nagy Könyv” megmozdulásra gondolok, hiszen mi találkozunk az olvasókkal, és tudjuk, hogy szeretnek, illetve szeretnének olvasni, ha ki tudnák fizetni a könyvek árát.
Az Írószövetség sajnos nem tud érdekszervezetként fellépni, mert tehetetlen, és lassan azt kell mondani, hogy nem partnere semminek.
Bednanics Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke hasonló módon látja a helyzetet. Mint elmondta, pályáznak minden fórumon, a Kulturális Minisztériumtól kezdve a Nemzeti Kulturális Alapon át egészen a civil szervezeteket támogató intézményekig, sőt megpróbálnak minden egyéb olyan területet is kihasználni, ahol különböző szervezési lehetőségekre lehet pályázni, hogy kitörési lehetőséget biztosíthassanak a fiatal, pályakezdő, tehát érdekvédelemre igencsak ráutalt művészeknek. Sokszor azonban ez sem elég, hiszen jelenlegi pozíciójából azt kell, hogy mondja, a pályázati rendszer kiépítettsége ma Magyarországon korántsem megfelelő. Az elmúlt félév során is több millió forintra pályáztak, de eddig minden egyes projektjükre elutasítás volt a válasz.
Megoldás lehetne az összefogás, de erre is volt már példa. A nyolc legnagyobb hazai írószervezetet tömörítő Irodalmi Kerekasztal (IKA) megalapításának éppen az volt a célja, hogy a kulturális tárcával egyeztetve kidolgozzák az irodalmi élet átfogó, az európai uniós normákkal harmonizáló rendezési tervét, s részt vegyenek az irodalmi törvény előkészítésében. De az irodalmi szervezetek között fennálló személyi és elvi ellentétek miatt, azóta ez a szervezet mára feloszlott.
Az egyéni pályázók közül azoknak a szerencséseknek, akik a DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst ) ösztöndíjban, vagy a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesülnek, egy időre talán realizálódik az anyagi helyzetük. Nem javul, csak realizálódik. Ezek az ösztöndíjak azonban csak egy-egy embernek nyújtanak rövidtávú segítséget.
Amíg valaki eljut oda, hogy ismert és elismert költőként megkapja a Kossuth- vagy Széchenyi-díjat, és az ezzel járó pénzjutalmat, ami a Kossuth-díj esetében a mindenkori átlagfizetés ötszörösét jelenti, hoszszú az út, és kicsit ironikusan azt lehet mondani, hogy pályázatokon keresztül vezet.