Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Száz éve született József Attila. Április 11-e, a költő születésnapja immár negyvenegy éve, azaz 1964 óta a „Magyar Költészet Napja”. Ebből az alkalomból nem árt górcső alá venni a magyar lírát, s bekukkantani a könyvlapok, a tinta és papír (avagy a klaviatúra) mögé: milyen is ma a magyar költészet helyzete? Milyen publikációs lehetőségeik vannak a költőknek? Milyen eséllyel lehet verseskötetet megjelentetni, mennyire vevő a magyar társadalom a versekre?
A helyzet bizonyos mértékben ellentmondásos. Egyfelől szenzációs lehetőségei vannak a verseskötetek megjelenésének: annyi verseskötet jelenik meg Magyarországon, ahány nap van egy évben. A kötetek átlagpéldányszáma ezer körül mozog. Ez első hallásra kevésnek tűnik, de a szakértő szerint nem feltétlenül alacsony. - Gazdasági szempontból (a költő és a kiadó érdekeit tekintve) mindenképpen csekély ez a példányszám. Ugyanakkor például a hatszor nagyobb népességű Angliában bármilyen kötet esetében nagy sikernek számít ötezer eladott példány – mondta el lapunknak Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. Mindent egybevetve nehéz ma Magyarországon verseskötetet kiadni, hiszen minél alacsonyabb a példányszám, fajlagosan annál többe kerül egy kötet. A magyarországi alapok, alapítványok épp ezért döntő többségében a verseskötetek megjelenését támogatják.

 

Juhász Gyula jubileum a szegedi múzeum előtt. Fotó: a Somogyi Könyvtár gyújteményéből

 

Példányszámokat tekintve az MKKE igazgatója szerint talán világcsúcsot is jelentő kortárs irodalmi sikerekről lehet beszélni. - Aligha van sok olyan költő a világon, mint Kányádi Sándor, akinek negyven-ötvenezer példányban kelne el összegyűjtött verseskötete. De elsöprő sikert aratott nemrégiben már az első kötetével is Varró Dániel. A Bögre azúr háromezer példánya két nap alatt elfogyott az Ünnepi Könyvhéten.
A magyar költészet nagy szerencséje, hogy hazánkban sokkal nagyobb az irodalom iránti érdeklődés, mint Európa bármely országában. A magyarországi könyvforgalom 15-20 százalékát teszi ki a szépirodalom. Európában máshol ez öt százalék körül mozog. Fontos, hogy nemcsak a kortárs, hanem a klasszikus magyar irodalomra is komoly figyelem esik: ennek egyik bizonyítéka, hogy egy magyar költő születésnapja közmegegyezéses alapon nemzeti ünnep, költészeti emléknap lett.
De hogyan indulhat ma el egy pályakezdő szerző? A középnemzedékhez tartozó kecskeméti költő, a Forrás című folyóirat szerkesztője, Pintér Lajos szerint bizonyos szempontból könnyebb, bizonyos szempontból nehezebb ma az indulás. – A hetvenes-nyolcvanas években úgy lehetett elindulni, hogy az ember idősebb pályatársak barátságát kereste, véleményét kérte. Akkoriban legalább három évet vett igénybe egy pályakezdő kötet megjelentetése, amiből csupán fél évet tett ki a munka, két és fél év volt a kiadói várakoztatás. Mára ebből a szempontból – többek között az internet térhódításával, illetve a magánkiadás elterjedésével – sokat javult a helyzet – összegez.
A mostani indulás tehát gyorsabb, zökkenőmentésebb, ugyanakkor korlátozottabb nyilvánosságot jelent. Ha annak idején valaki nagy nehezen megkapta a nyilvánosságot, például ha idősebb pályatársa bemutatta az Élet és Irodalomban, akkor az országos ismeretséget, jelentős figyelmet hozott. A mai induló kötetek kisebb példányszámban jelennek meg, kisebb befogadói réteghez jutnak el. A példányszám tizedére csökkent. – Én az ezres számot is fenntartással kezelem. Érzésem szerint alig néhány száz példány kel el a verseskötetekből. Ennek egyik oka, hogy tízszer annyi könyv jelenik meg, a tízszer több jelentkezésre pedig nyilván kisebb figyelem jut – vélekedik Pintér Lajos.
A költészet iránti érdeklődésben hullámmozgás figyelhető meg. A rendszerváltás előtt a költőnek társadalmi rangja volt (lásd az idős Illyés Gyulát), a nem létező többpárti politikát, a más véleményt pótolta a költői hang. A rendszerváltás idején megnőtt a közszereplés lehetősége, a költői szó erejéről kicsit elfeledkezett a társadalom. A következő tíz évben az emberek belefáradtak a direkt politizálásba, a megfontolt költői szó visszanyerte, illetve folyamatosan visszanyeri régi rangját.
Ha a költők publikálási lehetőségeit tekintjük, szintén vegyes a kép. A rendszerváltást megelőzően a legtöbb lap (így az országos és a megyei napilapok is) közölt szépirodalmat, verset. Ily módon a megyei lapok jelentették a pályakezdő jelentkezésének első állomását (egyetemi városokban ezt a szerepet az egyetemi lapok vállalták fel), majd következtek az országos napilapok, az ÉS, végül pedig az országos irodalmi folyóiratok. Ma szépirodalmat szinte kizárólag csak az ÉS, illetve az irodalmi havilapok jelentetnek meg, azaz rögtön fejest kell ugrani a mélyvízbe. A mérvadó folyóiratok (Alföld, Forrás, Jelenkor, Kortárs, Tiszatáj, Új Forrás, stb.) körülbelül egyharmad arányban közölnek direkt szépirodalmat (verset, prózát); értekező szépirodalmat, esszét; illetve kritikát, tanulmányt. Mindent egybevetve tehát az egy-kétezer példányban megjelenő irodalmi folyóiratok, és a szűk húszezer példányban eladott Élet és Irodalom is nagy teret adnak a verseknek, s akkor még nem is említettük az internetes portálokat (a dokk.hu kizárólag verseket közöl, de a litera.hu is megjelenési lehetőséget biztosít a költőknek). A verseknek a befogadó közönséghez való eljutásában hagyományosan komoly szerepet játszanak az író-olvasó találkozók is.
A legtöbb költő azonban nem tud csupán a költészetből megélni. Ez azonban még a legnagyobbak esetében sem volt másként: Kosztolányinak vagy Babits Mihálynak is volt polgári foglalkozása, a szerzők nagy része újságírásból élt meg. A mai költők nagy része is költészethez közel álló foglalkozásokkal (szerkesztő, újságíró) egészíteti ki a jövedelmét. „A költészetből megélni nem lehet, de a költészetért élni mindenféleképpen érdemes és szükséges” – fogalmazza ezt meg találóan.