2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2005  --  7. szám - 2005. április 11.  --  Egyetemi élet
MÁRCIUS 22-ÉN TARTOTTA ALAKULÓ KÖZGYűLÉSÉT a Jogász Szakmai Szövetség, mely a HÖOK keretein belül kezdte meg működését. Az alakuló közgyűlés elfogadta a JSzSz Szervezeti és Működési Szabályzatát, meghatározta főbb célkitűzéseit, valamint megválasztotta tisztségviselőit. A szervezet elnökéül - egyéves mandátummal - Kocsis Miklóst (PTE ÁJK), titkárnak Patkás János Pált (szintén PTE ÁJK) választották. A szervezet az országban működő jogi kari hallgatói önkormányzatokat tömöríti. Célja, hogy összehangolja az egyes önkormányzatok érdekképviseleti tevékenységét, elsősorban a jogászképzésben várható változásokra koncentrálva.
 
RENDHAGYÓ PUSKAKIÁLLÍTÁS NYÍLT április 4-én a Károly Róbert Főiskola Klubjában. A tárlat nem a fegyvereket mutatja be, hanem a legkülönbözőbb csalási formákat, melyeket a vizsgákon használnak a diákok. Nem egy gyöngyösi, történelmi fegyverarzenál bemutatása tehát a cél, hanem a diákok által az órákon használt legötletesebb „tanulási segédeszközök”-et állítják ki. „Aki sosem puskázik, az őrült. Aki néha puskázik, azt elkapják. Aki mindig puskázik, az buta marad. A ravaszt nem húzzák meg, de az ügyetlent igen” – ezen gondolatok jegyében rendezi puskakiállítását a KRF.
 
JOGÁSZ NAPOKAT RENDEZTEK a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán április 4-6. között. A hagyományos polgári jogi jogesetmegoldó verseny, a büntető eljárásjogi perbeszédverseny és a záróeseményül is szolgáló tanár-diák focibajnokság mellett idén is új, szakmai programokkal színesítették a szervezők a rendezvényt. Az ELSA pécsi szervezete beszélgetést rendezett a személyiségi jogokat sértő térfigyelő kamerákról április 4-én holland vendégelőadóval és adatvédelmi szakértők részvételével. A szerdai nap folyamán pedig „Professor emeritus” címmel Ádám Antal és Erdősy Emil professzorokkal lehet beszélgetni.
 
A SULINET DIGITÁLIS TUDÁSBÁZIS ROADSHOW keretében Pécsre látogatott Magyar Bálint március 31-én. Az oktatási miniszter egy moziteremben rendezett, prezentációkkal tarkított előadássorozat nyitóelőadását tartotta meg, mintegy háromnegyed órában foglalta össze a Sulinet Digitális Tudásbázis tartalomfejlesztését, és annak oktatásban és tanulásban betöltött jelentőségét. Magyar Bálint a délután folyamán megbeszélést folytatott Lénárd Lászlóval, a Pécsi Tudományegyetem rektorával. A tárgyalás témája a PPP-konstrukciók; a kötelező fizetésemelés és lehetséges következményei, valamint a PTE Művészeti Kar működtetésének támogatása volt.
 
JAPÁN NAPOT RENDEZTEK a Nyíregyházi Főiskolán április 6-án. Az esemény díszvendége Teruyoshi Inagawa japán nagykövet volt. A programok délelőtt 11 órakor kezdődtek: először angol, illetve magyar nyelvű előadásokat tartottak, míg délután a felkelő nap országának kultúrájából adtak ízelítőt. A japán napon origamikészítés, harcművészeti bemutató, teaceremónia, japán finomságok és játékok várták az érdeklődőket a Nyíregyházi Főiskola "A" épület előterében. A Nyíregyházi Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok Központja ezzel a rendezvénnyel a japán kultúra szépségeire és érdekességeire kívánta felhívni a figyelmet.
 
TANSZÉKET SZÜNTETHET MEG AZ ELTE TTK. A nehéz gazdasági feltételekre hivatkozva a felsőoktatási intézmények oktatóktól válhatnak meg, az ELTE 600 millió forintos hiánya hasonló lépésekre kényszeríti az intézmény vezetőit. A Természettudományi Kar (TTK) egy interdiszciplináris tanszékétől kíván megválni. A Kari Tanács elé terjesztett javaslat szerint megszüntetnék a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszéket, amely félévente mintegy 2500 hallgatót - nem csak a TTK, de a Pedagógia és Pszichológia, illetve az Informatika Kar hallgatóit is - oktat, és kiemelkedő nemzetközi tekintélynek örvend. A tanszék oktatói nyílt levéllel és petícióval tiltakoznak a javaslat ellen, melyet diákok, hazai és külföldi oktatók is aláírtak. Kampis György tanszékvezető szerint a tanszék megszüntetése nemhogy költségmegtakarítással nem járna, de mintegy duplájára növelné a képzési költségeket.
 
MOHÁCS ELŐTTI OKLEVELEK KIÁLLÍTÁSÁT tekinthetik meg az érdeklődők az ELTE Egyetemi Könyvtárban. A tárlat május 20-áig tart nyitva. A kiállítás válogatás az Egyetemi Könyvtár, Egyetemi Levéltár közel háromszáz darabból álló Árpád-kori és XIV-XVI. században keletkezett középkori okleveleiből, melyeket először láthatnak Magyarországon az érdeklődők. A kiállítás különlegessége IV. Béla három, az 1200-as évekből származó oklevele, Zsigmond király 1406-os adománylevele királyi felségpecséttel és Mátyás király XV. századi oltalomlevele a Nyulak szigeti Szűz Mária apácáknak. A kollekció különleges értékét adják az okleveleken található eredeti királyi és pápai aláírások és pecsétek: IV. Béla király, IV. László, Zsigmond király, Mátyás király, II. Ulászló király, VI. Kelemen pápa, VI. Ince pápa, XI. Gergely pápa. A kiállított dokumentumok közül a legrégebbi IV. Béla 1240-ben keletkezett irata, amely András országbíró ítéletlevelét erősíti meg.
 
MAGYAR SIKERT HOZOTT a kanadai Okanagan University College által idén 22. alkalommal megrendezett Spagettihídépítő Világbajnokság. Magyarországot a világbajnokságon – hazai versenyt követően - a Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolai Kar hallgatói, Köves András, Miovácz Balázs és Varga Gyula Balázs képviselték. A versenyre a világ minden tájáról az amerikai kontinens mellett többek között Iránból, Hollandiából, a Cseh Köztársaságból közel 200-an neveztek a különböző kategóriákban. A résztvevők feladata volt a szabályoknak megfelelő tartószerkezetek megtervezése és megépítése makaróniból, spagettiből, vagy más kereskedelemben kapható tésztából. Köves András a „Nehézsúlyú” kategóriában – ahol a hídszerkezet tömege legfeljebb 1 kg lehetett – tavalyi csúcsát megdöntve új világcsúccsal, 257,33 kg teherbírással lett világbajnokok. A „Pille” kategóriában - ahol a szerkezetnek 2 kg terhelést kell legalább 5 percig elbírnia, és a legkisebb tömegű híd a győztes - ugyancsak taroltak a BMF diákjai. Köves András 94,8 g tömegű hídja ebben a kategóriában is világcsúcsot döntött (a régi kb. 128 g).
Bezár