Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

 

– Hogyan született meg Laura?
– Másfél éve olvastam tizenhat filmtervet, amit a rendszerváltásról írtak. Megdöbbentettek ezek a dolgozatok, az, hogy mindegyik egészen más volt, mintha nem is ugyanarról a történelmi eseményről szóltak volna. Kiderült, hogy ezt a kérdést mindenki csak kerülgeti, próbálgatja, hogyan lehetne hozzá viszonyulni, és mi lehet ez. Volt ott lírai változat, drámai, de általában az volt a jellemző, hogy mindegyik nagyon patetikus és fenséges volt. Akkor gondoltam arra, hogy musicalben kellene feldolgozni ezt az időszakot. Ez a műfaj két dologra képes – arra, hogy valamit nagyon személyessé, líraivá tegyen, vagy pedig ironikusan távol tartsa a témát. És milyen érdekes lenne ez utóbbi, a rendszerváltással kapcsolatban! Aztán felmerült az is, hogy mi lenne, ha az egész nemcsak hogy musical, hanem opera lenne –  a párbeszédeket is recitativo énekelik a szereplők, és onnantól már úgy írtam, hogy a párbeszédek időnként rímeltek is, lehetőleg minél rövidebbek lettek, hogy jól meg lehessen zenésíteni.
– Miért Laura a főszereplő?
– Írás közben végig a zenére gondoltam, hogy hogyan tudnám a megszületését segíteni, és arra jutottam, hogy a zene nagyszerűen tudja kifejezni a csábítást, a szexualitást. Eszembe jutottak a régi nagy opera- és regénytémák, mint Zola Nanája vagy a Manolescu, amiben központi kérdés, hogy egy nagy csáberővel rendelkező nő, aki szinte maga sem tud arról, hogy mekkora hatalma van, mire használja azt. Valahogy így indult ez az egész történet. Mi lenne, ha a rendszerváltást egyetlen nő okozná, ha minden körülötte történne? Ez a zenei, operai témához is nagyon illett. Utána kitaláltam a környezetet, és aztán már könnyebben haladt a munka. A legvégén történt még egy nagy változás: amikor elkészültem, és odaadtam a darabot a zeneszerzőnek, akkor Horváth Károly húzott belőle. De nagyon jól csinálta, mert egy jó zeneszerzőnek köze van a matematikához és a dramaturgiához is. Aztán legnagyobb csodálkozásomra egyszercsak készen lett a darab.
– Ki ez a Laura?
– Egy egyetemista lány, aki olyan mint egy modern királylány, mivel a szülei a felsőbb osztályhoz tartoznak – a III/III-as ügyosztály vezetői. Laura szakít a szüleivel, ellenzéki diákok közé keveredik, majd féltékenységből megölik egyetemista szerelmét, bekövetkezik a rendszerváltás, mindent eltussolnak, és Laura egyszercsak előjön az aluljáróból, ahol hajléktalanként tengette az életét, és bosszút áll.
– Felismerhetőek a darabban a rendszerváltás jellegzetes alakjai?
– Nem, nem kulcsszíndarab, hogy rá lehetne ismerni arra, hogy ki kicsoda. Ez a musical a maga eszközeivel mutatja be a korabeli helyzetet, az ellenzéki diákok vagy az ügyosztály alakjai nem személyre szabottak. Féltem is attól nagyon, hogy a néző majd azzal fogja tölteni az idejét, hogy találgatja, ki kicsoda a politikai életből, és ezzel kiszáll az előadásból, és eltávolítja magát a darabtól. Talán ezért is jó az, hogy végig szól a zene, és a dialógusok is recitativo szólnak, mert a zene megoldja ezt a kérdést. Azt hiszem, sikerült is a nézőt közel hozni az előadáshoz, és nem politizál a nézőtéren.
– Az ügynökök negatív szereplők?
– Igen, az ügyosztály valóságos denevértanya. De az ügynökök aztán átmentik magukat, és parlamenti képviselők lesznek a darab szerint – ennek a társaságnak üzen hadat Laura. A darab végére azonban lelepleződnek, mivel Laura sorra elcsábítja a férjeket, akik aztán féltékenységből feljelentik az uraikat. Így aztán Laura győz, de nincs sok öröme benne, mert egyedül marad – feladatát elvégezte, majd új életet kell kezdenie, de még nem tudjuk, mi az.
– A librettó írásakor, mennyire volt óvatos bizonyos kérdésekkel kapcsolatban?
– Ezzel semmi problémám nem volt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok Zalaegerszegen, hogy semmi ilyen megfontolásra nem volt szükségem. A mi színházunkban teljesen szabad vagyok, ezzel a feltétellel is mentem oda, és olyan, mintha egy laboratóriumban dolgoznék. Csak azzal törődtem, hogy ne hasonlítsanak közéleti szereplőkre az alakok.
– Úgy érzem, a mi korosztályunk kicsit fásultan figyeli ezt a kérdést - öregedő, frusztrált emberek hatalmi játékai, amiben mi nem veszünk részt. Önnek nem volt ilyen benyomása az utóbbi idők hercehurcái után?
– De igen, az újságokból és a hírekből valóban ez az érzése támad az embernek, nekem is. De teljesen más, ha a musical eszközeivel ragadjuk torkon ezt a történelmi eseményt. Ez nem a frusztrációról szól. Én nem akartam egy nagy általános emberi tanmesét írni, hanem frivol, ironikus és mégis szívhez szóló musicaloperát szerettem volna. Amikor hozzáfogtam az íráshoz, nagy döntést kellett hoznom: azt jól tudjuk, hogy a rendszerváltás a hatalomról szól, annak a megdőléséről, és egy új kialakulásáról, vagy a régi folytatódásáról. Hatalma márpedig annak van, akinek pénze, így ez a korszak a maga nyers mivoltában a sikkasztásról is, egymás becsapásáról és a pénzről, mint hatalmi eszközről is szól. Korunk hőse harácsol. Én viszont egy olyan embercsoportról írtam ezt az operát, amelyiket nem a pénz hajtja. Náluk a hatalom más: a féltékenység, a szerelmi szenvedély – ők még képesek erre az érzésre. És még sokan képesek vagyunk erre, mi emberek, egyelőre nem hűltünk ki teljesen.
– A valóságban hogyan látja ezt a problémát? Ön szerint nyilvánosságra kellene hozni az ügynöklistákat?
– Igen, természetesen. De én nem politikus vagyok, hanem ebben az esetben szövegkönyvíró, aki a maga eszközeivel próbálja megoldani a kérdést, és nem azért, hogy bármi politikai eredményt elérjek. A rendszerváltás olyan volt, amilyen, kutyából nem lesz szalonna, megmaradtak a régi hatalmi viszonyok, és a mostani korszak nem sokban különbözik az előzőtől – csak lényegében. De hatalmi összefüggéseiben nem.
– A rendszerváltás előtt befolyásolta önt az, hogy tudta, hogy megfigyelik?
– Nem, én akkor is szabad ember voltam, semmitől nem tartottam.
– És most?
– Most is úgy figyelik meg az embereket, ahogy akarják. De engem ez igazából nem érdekel. A Laura sem a megfigyelés-fóbiáról vagy valamilyen paranoiáról szól, a musicalben sem fél senki attól, hogy figyelik. A lényeg az, ki hogyan mentette át a hatalmát, az életét, és hogy a személyes viszonyok mennyire szólnak bele a politikába.