Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Ugyanolyan komoly vagyok, mint bárki más. Fotó: Segesvári Csaba

 

Ha van műsora azért, ha nincs, akkor meg azért foglalkozunk vele. Mindig jelen van. Az Emil Rulez frontembere az egyik legvitatottabb közéleti személyiség manapság. A Liberális Baráti Kör meghívására nemrégiben Szegeden járt Hajós Andrást - miről másról -, a médiáról faggattuk.
– Hiányolsz-e valamit a médiából?
– Nagyon általánosan összefoglalva, nekem egy kicsit több bátorság és könnyedség kellene még. A magyar média ijedt, és bizonyos szempontból a botrány az egyetlen recept, amit ismer és alkalmaz. Én a palettát szélesíteném, és bár nem vagyok egy nagy tudor, de azt gondolom, hogy a közszolgálati televízióra ebben a formában nincs szükség. Nem működik, csak deficitet termel és a vezetők csak próbálkoznak. Ha próbálkoznak.
Mai formájában megszüntetném, és a közszolgálati funkciókat egy új médiatörvénnyel szétosztanám a kereskedelmi televíziók között. Talán kicsit naiv ötlet, és az sem biztos, hogy megvalósítható, de ez nem is az én dolgom. Többször hívtak már a közszolgálati televízióba műsort vezetni, de ne az adófizetők pénzeljék azt a műfajt, amit én képviselek.
– Említetted, hogy szélesítenéd a palettát. Milyen elképzeléseid vannak?
– Különböző ötleteim vannak, de a megvalósításuk nyilván attól függ, hogy egyáltalán tudok-e olyan helyzetbe kerülni, hogy ezeket meg tudjam csinálni. Ez már üzlet. Ennek a területnek pedig nem vagyok különösebben a szakértője. Én egy stand up comedian vagyok, és énekes, végzettségemet tekintve szociológus, mellesleg kétgyermekes családapa. Különösebben nem értek semmihez.
Kicsit gyáva országban élünk, félősek vagyunk. Félünk a szokatlantól és az újtól. Ezen változtatnék szívesen. Az eddigi műsoraim jól példázzák ezt, azt hiszem.
– Ha olyan helyzetbe kerülnél… Sokak szerint meghatározó médiaszemélyiség lehetnél, mégsem vagy az.
– Egyszerű oka van: nem akarok az lenni. Mit jelent az, hogy meghatározó médiaszemélyiség? Azt, aki állandóan folyik a csapból, és amit mond, az úgy van, mert ő mondta. Én soha nem léptem fel olyan igénynyel, hogy én mondjam meg a „tutit", mert azt én sem tudom. Viszont tudok valamit, amit rajtam kívül nem sokan, pedig nem egy nagy titok.
Ebben az országban, ebben a médiában, van egy pont ameddig el lehet jutni. Onnan kezdve nincs több néző, nincs több siker, sem újság, nem lehet több könyvet írni. Ezért minél lassabban érünk el addig a bizonyos pontig, annál tovább tart.
 Egy 15 milliós, a határainkon túlnyúló kulturális közegről beszélünk, aminek a magyar nyelv az alapja, de ez a nyelv korlátozza a médiát is.
Nekem bőven elég, hogy a zenekarom három év alatt lett aranylemezes. Tóth Vera, akit személyesen is ismerek és tisztelek, szeretem, három hét alatt lett az.
Szerintem mi jobban jártunk. Mi jön az aranylemez után? Platinalemez, neki egy év alatt, nekünk meg 15 év alatt, ha lesz. És ha nem lesz, akkor mi van? Semmi.
Nem kell elsietni ezeket a dolgokat. A meghatározó médiaszemélyiség pozíció helyett sokkal jobban érdekel az, hogy biztos egzisztenciát teremtsek a családomnak, és mindig azzal foglalkozzam, ami engem érdekel. Így vagyok jól, több nem kell.
– Média és felelősség…
– Kétségtelen, hogy van felelősség, de nem szabad túlértékelni. Nagyon nehéz egy médiaszereplőnek erről nyilatkoznia, mert a közvélemény nem ismeri azokat a tényeket, azokat a dolgokat, amire ő nemet mond. Példaként tudom mondani, hogy már ötször hívtak szinkronizálni. Egyszer kipróbáltam, de nem ment jól. Nem vagyok szinkronszínész, de hívnak, mert benne vagyok a tv-ben és ezzel biztosan el lehet adni egy filmet – gondolják ők.
És? Ezért nem fogom elvenni egy színésztől a kenyerét.
Ez egy olyan típusú felelősség, amihez megpróbálom tartani magam. Nem írok könyvet, pedig már nyolc kiadó keresett meg. Könyvet az írók írnak, ha van miről. A különböző médiaszemélyiségek által írt „könyveket" nem tartom olvashatónak. Nem álmom, hogy az aluljáróban a csodálatos életemről derüljenek ki óriási titkok…
A néző nem látja, hogy mit nem csinálunk, hova nem megyek, mire mondok nemet, és mikor mondom azt: válasszatok, vagy ez, vagy én.
A felelősség ilyen szinten működik, de mint mondtam, nem szabad túldimenzionálni. A mai médiavilág nagyon gyorsan változik, és lehet, hogy három év múlva már senki nem fog emlékezni a nevemre.
– Hajós András: amit látunk, te vagy?
– Nem vagyok megkreált személyiség. Amikor vidám vagyok, amikor hülyéskedek, akkor olyan vagyok. Amikor a gyerekeimmel négykézláb állok, persze, hogy jókedvem van.
 De nem kell és nem is lehet mindig hülyéskedni. Ugyanolyan komoly vagyok, mint bárki más.
– A család hogy viseli, hogy már fél kilenc van, és nem vagy otthon?
– Nehezen. Azt hiszem, mindenkinek, akinek valamilyen elkötelezett hivatása van, legyen akár festő, akár üzletember, nagyon sok idejét veszi el a munka, ha igazán komolyan veszi. A család, ha nehezen is viseli el, mindenesetre tudomásul veszi, és a helyzet nem annyira vészes. Cserébe azért, hogy nagyon sokat vagyok távol, van más. Egyrészt ha jól megy a szekér, akkor jól lehet keresni, és elmehetünk egy jót nyaralni, meg vízitúrázni…
Másrészt szerencsére elég szabadon osztom be az időmet, és lehet, hogy a gyerekeimmel nem tudok sok időt eltölteni, de sokféleképpen tudok velük lenni. Van hogy hétköznap délelőtt, ha éppen elmarad az ovi, mert csőtörés van. Nem olyan intenzíven, de sokkal sokszínűbben, ami lehet, hogy számukra is sokkal többet jelent.