2019. december 9., hétfő English version
Archívum  --  2005  --  4. szám - 2005 március 7.  --  Irodalom  --  Bakó Margit Szibilla
Mikor este volt
már csak mesét
akartunk, füstös
táncot s italt
s egy történetet,
ami erdőben
s egyszer történt,
ami szomorú,
hát tánc s ital
közelembe bújt
s ijedten láttam,
ahogy felébredek
s körülöttem
asztalnál ülnek
s emberek s
isznak élet levet
talán, mert le
se teszik
nincsenek nélküle
s szoba sarkán
alszik bután társuk
s kimerülve, mert
ivott s én nem
s így táncolok
bár én magamnál
s szívembe vájva
bebújva vagyok
s magamnál s
táncolok, mert
nem látnak
most csak ők
s vannak, s én
megvagyok, igen
s mint meg nem
látott idegen
s több között
valami füst
száll arcomba
másból, mert hívtam
s egy régi mesét
hívtam ide
s a fejemből
buta ötlet volt,
s a gyertyafény
az asztalnál
s az elfeledett
köszönet, üres tok,
s az a mese-tok,
mi kinyílt most,
s rád gondoltam
veled táncoltam ott
s szerelem, bárki is
volt ott, bárki hívott
már tudlak
s benne, s abban a
hangban, ami a
szélben fújt
még ha csak bután is
s nekem, de már
mondhatod: létezem,
megengedlek, hát te
is engedj, hisz idős lettem
s egy széken
tál áll előttem, mert
már elmúlt az a nap
mikor az asztalon bután
s lámpa állt, égett
s már megkapott a
holnap s csak ez van
s csak ez van nekem.
Bezár