Mikor este volt már csak mesét akartunk, füstös táncot s italt s egy történetet, ami erdőben s egyszer történt, ami szomorú, hát tánc s ital közelembe bújt s ijedten láttam, ahogy felébredek s körülöttem asztalnál ülnek s emberek s isznak élet levet talán, mert le se teszik nincsenek nélküle s szoba sarkán alszik bután társuk s kimerülve, mert ivott s én nem s így táncolok bár én magamnál s szívembe vájva bebújva vagyok s magamnál s táncolok, mert nem látnak most csak ők s vannak, s én megvagyok, igen s mint meg nem látott idegen |
s több között valami füst száll arcomba másból, mert hívtam s egy régi mesét hívtam ide s a fejemből buta ötlet volt, s a gyertyafény az asztalnál s az elfeledett köszönet, üres tok, s az a mese-tok, mi kinyílt most, s rád gondoltam veled táncoltam ott s szerelem, bárki is volt ott, bárki hívott már tudlak s benne, s abban a hangban, ami a szélben fújt még ha csak bután is s nekem, de már mondhatod: létezem, megengedlek, hát te is engedj, hisz idős lettem s egy széken tál áll előttem, mert már elmúlt az a nap mikor az asztalon bután s lámpa állt, égett s már megkapott a holnap s csak ez van s csak ez van nekem. |