Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Berényi Dénes akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke „A MTA szerepe a határon túli magyar tudományosság integrációjában" címmel tartott előadást a MTA SZAB Székházában múlt hét szerdán.
Előadása elején kiemelte, hogy a MTA szerepe az államhatárokkal nem szűnik meg, mert ez a nemzet Akadémiája. A rendszerváltás előtt ez persze nem érvényesülhetett, de kapcsolatok akkor is voltak. 1990-ben született meg a MTA külső tagságának intézménye az olyan határokon túli tudósok számára, akik magukat magyarnak, vagy magyarnak is tartják, és tudományos teljesítményük megfelel a magyarországi tagok teljesítményének. 1991-ben alakult meg a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága keretében egy albizottság, amely a határon túli magyar tudományossággal foglalkozott. 1993 óta tartanak műhelytalálkozókat, az első Budapesten volt, azóta kétévente Debrecenben találkoznak a magyar tudományosság határon túli intézményei. Az albizottság helyére 1996-ban a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága (MTK EB) lépett. 1997-ben indult a Domus program, 2000-ben a Szülőföldi kutatástámogatás, és 2004-ben a Műhelytámogatási program.
A MTK EB feladata, hogy a határon túli magyar tudományosság kérdéseivel foglalkozzon. A bizottság azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa az együttműködést a hazai és a külföldi magyar tudományosság képviselői között, illetve, hogy a külföldi, vagy kettős állampolgárággal rendelkező külföldön élő magyar, vagy a magukat magyarnak, illetve magyarnak is tartó kutatókat, valamint a külföldi magyar tudományos műhelyeket integrálja a magyar tudományos életbe. Figyelemmel kíséri a külföldi magyar tudományosságot, és annak helyzetével, kérdéseivel és kapcsolatrendszerével foglalkozik. A magyar tudományosság felkarolása nem természetesen a nacionalizmus jegyében történik, hanem a magyar kultúra a központi szervező elv. A magyar tudományosságba a külföldiek háromféleképpen kapcsolódhatnak be: egyénileg azok, akik magukat a magyar tudományossághoz (is) számítják, közösségben egy külföldi magyar tudományos társaság tagjai, valamint a kutatás tárgya szerint bárki, aki a magyar kultúra valamely szegmensével foglalkozik. A lényeg az, hogy a kutatók a magyar tudományosságot öregbítve a saját közegükben tudjanak érvényesülni.
1996-ban, amikor az MTK EB létesült, első feladata a kapcsolatok kiépítése és a Domus Hungarica program előkészítése volt. Jelenleg 187 külső tagja van az Akadémiának, a három legtöbb tagnak otthont adó ország Kanada (13), Románia (16) és az USA (86). Rajtuk kívül 838 határon túli köztestületi tag tartozik még az Akadémiához. A határon túli köztestület összesen 1025 főt számlál, ám ez jócskán elmarad a magyarországi köztestület több mint tízezres létszámától. Ha ezeket a számokat a határon inneni és túli magyar lakosság létszámához viszonyítjuk, rájöhetünk, hogy a külföldi tagok száma nincs arányban az ott élő magyar lakosság létszámával. Berényi Dénes szerint legalább 3-4000 külföldi köztestületi tag lenne az ideális állapot. A kapcsolattartáson kívül a MTK EB feladata még fórumok és szimpóziumok tartása, valamint kiadványok megjelentetése is.
1997-ben jött létre a Domus Hungarica Scientiarum et Artium ösztöndíjrendszer, amely az Oktatási Minisztérium és a MTA közös vállalkozásaként a külföldön élő, magukat magyarnak is valló, valamint a magyar témájú kutatásokkal foglalkozó kutatóknak biztosít feltételeket a magyarországi kutatómunkához. A Domus program segítségével rövid kutatóutakra, ismerkedésre jöhetnek Magyarországra a pályázók, de ez nem segít nekik az otthoni boldogulásban. Szülőföldi támogatásra is szükség van, ezért hozták létre 2000-ben a Szülőföldi Kutatástámogatási programot. Tavalytól kezdve emellé műhelytámogatási pénzeket is kiosztanak, amellyel határon túli intézmények, tudományos társaságok és kutatóműhelyek fenntartásához járul hozzá a MTA.
Az előadás végén Berényi Dénes felvázolta a MTK EB jövőbeni teendőit. Eddigi feladataik folyamatosan alakultak ki, ezért a továbbiakban is késznek kell lenniük az új programokra és megoldásokra. Ezek egyike az, hogy a Domus programra ne csak egyének pályázhassanak, hanem tudományos intézmények is, amelyek így egy bizonyos keretet kapnának, amelyből azokat küldhetnék Magyarországra, akiket ők erre alkalmasnak találnak, és ezáltal a program nemcsak az egyének, hanem az intézmények fejlődését is szolgálná. Emellett azonban az eddiginél szigorúbb elbírálásra számíthatnak majd a pályázók.