2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  9. szám - 2005. április 25.  --  Egyetemi élet
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar harmadéves testnevelés-rekreáció szakos hallgatói ebben az évben is megrendezik szakmai napjukat: a Trapp- napot, amely a rekreáció szakos hallgatók vizsgafeladata is egyben.
Április 27-én  a Topolya sori sportcsarnokban az egész napos programokat reggel 9 órakor, Gyetvai György és Kásás Zoltán nyitják meg. Az évfolyamok bemutatkozása után a programsorozat „bemelegítését” Csejtei Andrea tartja, majd egész nap játékos vetélkedőket, sor-, váltóversenyeket, tanár-diák mérkőzéseket, és sportbemutatókat tekinthetnek meg az ide látogatók.
A szervezők közel 400 résztvevőre és nézőre számítanak a nagyon változatos és érdekes rendezvényen, ami már hagyománnyá vált az évek során.
A nap folyamán előadást tart majd Bán Sándor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola oktatója, aki a Dél-Afrikai úszóválogatott edzője és egy Irakban katonai szolgálatot töltött leendő levelezős hallgató is.
A meghívott vendégek között szerepel még Ábrahám Attila címzetes államtitkár, az ünnepélyes megnyitót levezénylő Kásás Zoltán, az olimpiai aranyérmes magyar vízilabda válogatott edzője és Vajda Attila olimpiai bronzérmes kenus.
A rendezvény este az Átrium üzletházban zárul egy fergetegesnek ígérkező bulival,  ahol az esti tombola fődíja egy esztergomi wellness hétvége.
A rendezvényre a szervezők minden oktatót és hallgatót várnak a Szegedi Tudományegyetemről.
Bezár