2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  13. szám - 2005. szeptember 19.  --  Egyetemi élet
Új épülettel gazdagodott az MFK
A régió mezőgazdasági szakembereinek, gazdálkodóinak felkészítését szolgálja az határ menti tanácsadó, képző- és innovációs központ, melyet hétfőn adtak át az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Kar tanüzeménél. A Takács Albertről elnevezett komplexum uniós támogatással épült meg.
A főiskolai kar két esztendővel ezelőtt nyert partnerével, a temesvári Bánát Agrár- és Állatorvos-tudományi Egyetemmel együtt az EU Phare CBC programján 120 millió forintnyi támogatást a központ létrehozására, ezt csaknem 17 millió forintnyi saját forrással egészítették ki. A 413 négyzetméteres, Csurgó Éva tervezte épület alapkövét márciusban tették le, s szeptember elején már egy konferenciát és kiállítást rendeztek itt. A központot Takács Albert szociáldemokrata politikusról nevezték el, aki az alföldi város szülöttei közül elsőként töltött be miniszteri posztot, 1944-45-ben az iparügyi tárcát irányította.
 
A központ kisebb kiállítások megrendezésére is alkalmas. Fotó: Segesvári Csaba
 
A központ feladata, hogy tanfolyamok, továbbképzések szervezésével és folyamatos konzultációs, tanácsadási szolgáltatásokkal előmozdítsa a régió elsősorban az agrárium területén tevékenykedő kis- és középvállalkozásainak növekedését – mondta el Mucsi Imre főigazgató. A központban a termeléssel, termesztéssel és a falusi turizmussal kapcsolatos legkorszerűbb tudásanyag mellett európai uniós pályázati információkkal is ellátják a Dél-alföldi régió, a romániai Temes és Arad megye, a Vajdaság, valamint Kárpátalja gazdálkodóit.
Célunk, hogy segítséget nyújtsunk az uniós csatlakozás során a szomszédos országok termelőinek, illetve megoszszuk velük a felkészülésünk és EU-tagságunk első esztendeje alatt szerzett tapasztalatokat. A képzéseken nem csak az agráriumban tevékenykedő vállalkozások képviselői vesznek majd részt, várják a közigazgatásban, valamint a non-profit szektorban tevékenykedő szakembereket is, akik fejlesztési elképzeléseik megvalósításához tudást és eszközt kívánnak teremteni – közölte a mezőgazdasági kar vezetője.
Az avatáskor szokásos nemzetiszínű szalagot Szabó Gábor, az egyetem rektora és Mucsi Imre, a főiskolai kar főigazgatója vágta át. A rektor elmondta: ezzel az épülettel nemcsak az SZTE, de a város is gazdagodott, s reményét fejezte ki, a kar a jelenlegi gazdasági helyzetben is optimálisan ki tudja használni az épületet.
Az ünnepségen részt vett Liviu Sambotin, a temesvári partnerintézmény agrármenedzsment fakultásának dékánja is, aki beszélt a két egyetem immár évtizedes közös munkájáról és az együttműködés jövőbeni lehetőségeiről.
A Mezőgazdasági Főiskolai Kar folyamatosan törekszik határon túli kapcsolatainak erősítésére. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, az hogy a központ létrejöttét lehetővé tévő pályázatot követően három további kezdeményezéshez is támogatást nyert az intézmény a Phare CBC 2003-as kisprojekt alapjától. A kar egy turisztika, egy határon átnyúló agrárlogisztikai programot valósít meg, romániai és vajdasági partnereivel, illetve egy oktatási anyagot állít össze a társintézményekkel – mondta el Szekeres Zsolt, a kar stratégiai menedzsere.
F. J.
Bezár