2024. április 18., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  20. szám - 2005. november 21.  --  Felsőfok
A HÖOK nem tágogatja a felsőoktatási törvény módosítását
A magyarországi felsőoktatási hallgatók országos érdekképviseleti szervezete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem támogatja az új felsőoktatási törvény módosítását, mivel az véleményük szerint komolyan sérti a hallgatók jogait. A HÖOK két kifogásolt pont esetében kérte az Oktatási Minisztériumot, hogy változtasson a módosítás szövegén.
Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása kimondja, hogy a „felsőoktatási autonómia hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók, a tudományos kutatók és a hallgatók közössége. Ezért az oktatók, tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő önkormányzati jogosultságok gyakorlásában”. Ez alapján a HÖOK úgy véli, hogy az irányító testületeket felváltó gazdasági tanácsban az intézmények hallgatóinak is helyet kell biztosítani.
A tanulmányaikat 2006 szeptembere előtt, a hagyományos képzésben megkezdő hallgatókra vonatkozó rendelkezések nem megfelelőek – olvasható a HÖOK közleményében –, mert nem biztosítják a hallgatók azon jogát, hogy tanulmányaikat abban a képzési formában fejezzék be, amelyben megkezdték. Ez a HÖOK álláspontja szerint sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét, ezért elfogadhatatlan.
Mivel a fenti rendelkezések módosítására vonatkozó kéréseket az Oktatási Minisztérium képviselői elutasították, a törvénymódosítás elfogadása esetén a HÖOK az Alkotmánybírósághoz fordul.
„Végezetül hangsúlyozzuk, hogy a törvénymódosítás vitáján a HÖOK nem tudott részt venni, így az ott elfogadottak esetében senki nem beszélhet a felsőoktatási szakmai szervezetek konszenzusáról. Aggályosnak tartjuk továbbá az Oktatási Minisztériumnak a törvénymódosítással kapcsolatos eljárását, így az elfogadhatatlanul rövid határidőket, továbbá a szakmai szervezetek egyeztetése kapcsán mutatott rugalmatlanságát, amely lehetetlenné tette a HÖOK számára, hogy részt vegyen a tanácskozáson” - áll a közleményben.
Bezár