Szegedi Tudományegyetem

Archívum

2005

22. szám - 2005. december 5.

Fókusz

Kultúra®

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

A kultúra ugyanolyan brand lett, mint a Nike vagy a Elizabeth Arden. Megvannak azok a jegyek, amelyek megkülönböztetik attól, ami nem Kultúra, és van egy csomó koppincs is. Néha a másolat majdnem olyan jó, mint az eredeti. Esetleg jobb. De attól még nem az.
Másolják is sokan a közjó jegyében, felmottózva, kizászlózva, sminkelve, kozmetikázva, újnak tűnő ruhában – elvégre hol lehet vastagabb és több bőrt lehúzni róla, ha nem egy harmincezres egyetem tőszomszédságában. Egy működő kultúrházhoz például mi egyéb kellene, mint egy kedves kis helyiség, valami kulturálisnak tűnő plakáttal kicicomázva – legyen mondjuk A kisherceg, amerre a szem ellát. Mindenki ismeri, anélkül, hogy valaha is olvasta volna a könyvet, látta volna a filmet, vagy betűzni tudná a szerzőjét. Mr. Disney megoldotta, hogy gondolkodás nélkül is magunkévá tehessük a szerencsétlen fiúcska sorsát, akinek történetébe bele nem gondolva azt hihetjük, hogy egy tündéri gyereksztorival állunk szemben. És ez a hozzáállás tökéletesen megfelel a mi kis kultúrházunknak. Két dologra van még szükség: egyrészt számlatömbre hogy ha már nem etikusan, legalább legálisan nyúlhassuk le a pénzt, másrészt nagy arcokra.
Nagy arcokkal pedig tele van a magyar közélet – van pszichológusunk, aki úgy halad keresztül az embereken, mint orosz tank a tulipánágyáson, jógink, aki egy-két indiai kiruccanás után havonta két remekművel gazdagítja az Ezotéria sarkot a könyvesboltban, és megszámlálhatatlanul sok világhírű zenészünk van, akiről a kutya sem hallott. Telefonszámot kinyomozni, hozzánk meghívni, plakát kiragasztani, pénzt beszedni, boldogan hátradőlni – megy ez, mint a karikacsapás. Nézők elégedetten távoznak, ha meg csalódottak, magukra vetnek, de nem hagyják, hogy illúzióik porba hulljanak. Úgyis olyan kevés van már belőlük.
Egészen olyan, mint a Kultúra. Csak a motiváció és a cél a különbség. Ez így karácsonytájt különösen szembeötlő – amikor a vodkaszagú télapó kiveszi a gyerek kezéből a szaloncukrot, semmivel sem rosszabb, mint a rendezvényszervező, aki senkit sem enged az Előadó közelébe. Mindenki magának akarja az édest, hisz az boldogsághormonokat termel nekünk, és reprezentálja a hatalmunkat, ami szintén nagyon fontos. Ez az álkultúra. És a demagógia.
A Kultúra ad. Információt, érzéseket, lehetőséget. Integrál és összefog, keblére ölel akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből – nemre, szem-, haj és bőrszínre, vallási, felekezeti, párt- és médiahovatartozásra való tekintet nélkül.
Nyitott és megengedő: Kultúra®.

Pölös Zsófia