2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  16. szám - 2005 október 10.  --  Hangsúly
Már nemcsak a fővárosban, hanem Szegeden is egyre gyakoribbak a közlekedési dugók. A reggeli órákban, iskolába és munkába menet, illetve délután, a munkaidő végeztével tapasztalható olyan közlekedési káosz, amely egyaránt próbára tesz embert és természetet. Az autós komoly mentálhigiénés megpróbáltatásokon vesz részt nap mint nap. Sokszor kerül olyan stresszhelyzetbe, hogy nem tudja: üvöltsön, vagy üssön inkább. A környezet pedig…, hát, kérdezzük meg a fákat. Mi a teendő? A kerékpáros közlekedés partikuláris és globális előnyeiről már számos szakirodalom beszámolt. Tudjuk, hogy hosszú távon mind az egyén, mind pedig a környezet jól jár. Mit jelent ez? Az ember, ha biciklizik, mozog. A közlekedés könnyen rekreációs tevékenységgé váltható. A kerékpáros energiaforrása köztudott, hogy szerves vegyületek összessége, amely egyáltalán nem szennyezi a környezetet. Szép számmal vannak olyan nyugat-európai államok, ahol az üzletembertől az orvosig mindenki két keréken közlekedik. Magyarország még nagyon messze van a Hollandia vagy Belgium közlekedési kultúrájától. De miért is?
Elsősorban egy megfelelően kiépített bicikliút-hálózatra van szükség. Nézzük meg napfényes városunk. Az elmúlt két évben, ha nem is a megfelelő mennyiségben, de épültek kerékpárutak. Az Öreg híd biciklis közlekedését – egy félresiklott próbálkozás után – végre sikerült megoldani. A Dóm teret összekötötték a Petőfi Sándor sugárúttal, a Feketesas utcára is felfestették a sárga csíkot. Újszegeden most adtak át százötven méter aszfaltozott útszakaszt. Persze mondhatnánk, hogy ez nem elég. Szükség lenne az előbb említett Petőfi Sándor sugárút felújítására. Néhol már-már igazi tankcsapdákat is lehet kerülgetni. Kalandnak kiváló.
A bölcsészkar előtt lassan már faágakra is bicikliket akasztanak. Így is megközelíthetjük a problémát, de nézhetjük egy egész más szemszögből. Nézzük inkább a mi oldalunkról. Közlekedési kultúrája elsősorban a közlekedő embernek van. Nem meglepő. De amíg a Tamás Gáspár Miklós által helyesen megfogalmazott „két kocsi kell" eszmeiség a jóléti társadalom felé törekvők első jelszavai között lebeg, nem sokat tehet a drótszamár. Lelkes fogyasztóként élvezzük a sokszínű kínálatot, és kiváló státuszszimbólum e színes kavalkádban az autó. Ciki a bicikli. A villamos csóróknak való. A komfortot elárulni egyre nehezebb. Pedig érdemes lenne.
Bezár