Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Persze Baka nem csak Szeged városához kötődött, ahol élt és dolgozott, szülővárosa, Szekszárd is meghatározó volt számára. 1948. július 25-én született itt, majd Batán és Tamásiban lakik a család, 1956-ban költöznek vissza Szekszárdra. Baka nyolcéves korában verseket kezd írni, az indítékokról a következőképpen számol be egy interjúban: „úgy éreztem, nem üthetek. Nem szabad megütni senkit... Az egyetlen, ami kiemelt társaim közül, hogy én például tudtam történeteket kitalálni, meg verset írni.”
A Garai János Gimnázium orosz tagozatát 1966-ban fejezi be, a gimnáziumi évek alatt eredetiben olvas Tolsztojt és Dosztojevszkijt. Érettségi után a katonáskodás Hódmezővásárhelyen töltött egy éve következik, majd ’67-ben beiratkozik a József Attila Tudományegyetem magyar-orosz szakára. Már ebben az évben megismerkedik Ilia Mihállyal, aki ’69-ben a Tiszatájban először közli Baka verseit. „Ilia Mihály számomra abszolút mérce”, emlékszik majd. Szintén ’69-ben házasságot köt csoporttársával, Ökrös Tündével, később két gyermekük születik.
Az 1971-72-es tanévet Leningrádban tölti, így még szorosabb kapcsolatot épít ki az orosz irodalommal. Brodszkijt, Mandelstamot, Szosznorát olvas, és talán a távolságnak köszönhetően döbben rá hazája provincializmusára és magyarságára egyszerre. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a nemzeti hagyomány gondolataihoz kapcsolja magát Baka. Első kötetének, a 1975-ös Magdolna-záporoznak versei is nem egyszer idézik meg a történelmi múltat, Dózsát, a kurucok világát vagy éppen Vörösmarty, Petőfi alakját és gondolatait. A történelmi múlt morális példaként való felmutatása természetesen nem lehetett aktuális áthallások nélküli. Már ezekben a korai művekben is megjelennek a szerepversek, melyek Baka költészetében később egyre meghatározóbbakká válnak.

 

Szeged büszke lehet arra, hogy Baka éppen itt élt és alkotott.

 

1974-ben két évnyi szekszárdi tanítás után tér vissza Szegedre, ahol idővel a Kincskeresőnél kezd dolgozni mint munkatárs, később mint főmunkatárs, majd főszerkesztő-helyettes. A gyermekeknek szóló irodalmi folyóirat szerkesztősége idővel igazi szellemi műhellyé válik, ahol közvetlen és a műveken keresztül közvetett barátok veszik körbe a költőt. Baka idejében válhatott legendássá a lap által szervezett Tisza-parti Kincskereső-tábor is.
A nyolcvanas évek közepén jelenik meg a Döbling című kötet, címadó szerepverse Ilia Mihálynak ajánlva, valamint a költő szülővárosának világát megelevenítő Szekszárdi mise.
Ebben az időben nagy szerepet játszanak Baka István életében a Móra Ferenc Kollégium irodalmi estjei, melyeket Erdélyi Ágnes szervez. Bohumil Hrabal például a kollégiumba igyekezve még „betért a Kincskereső szerkesztőségébe, ahol szegedi írók kis csoportja és egy valamivel nagyobb csoport Egger Bier várta”, írja Baka az 1991. októberi Tiszatájban, a könnyed híradás mára kordokumentum.
1993-ban műfordítás-szemináriumot tart a szegedi bölcsészkaron, hiszen Baka az orosz irodalom kiváló tolmácsolója is. Fordításkötetei 1986-tól kezdve jelennek meg, többek között Viktor Szosznora, Arszenyij Tarkovszkij, Nyikolaj Gumiljov versei, de fordít Paszternakot és Mandelstamot is. A költői és műfordítói életmű természetesen nem választható el élesen egymástól.
Három füzetből álló szerepvers-kompozíciója, a Sztyepan Pehotnij testamentuma 1994-ben jelenik meg, és ugyanebben az évben elnyeri az Év Könyve Díjat. A Pehotnij versek „olyan látszatot keltenek, mintha fordítást olvasnánk”, írja Szőke Katalin a Tiszatáj Könyvek sorozatában 2001-ben megjelent kétnyelvű kiadás utószavában, miután a fordított verseknek elkészül a „valódi” orosz párjuk, Jurij Pavlovics Guszevnek köszönhetően.
Baka költészetének egyik legjellemzőbb vonása sokáig az alteregószerű lírai alanyok, a szerepversek jelenléte. Sztyepan Pehotnij mögött csakúgy, mint a zenészek közül Liszt, Mahler, Rahmanyinov, vagy éppen Széchenyi mögött éppúgy ott rejtőzik Baka, mint ahogy megmutatkozik.
Utolsó éveiben azonban a szerepversek helyét átveszi egy személyesebb hangú költészet. Baka István Szegeden, 1995. szeptember huszadikán hosszú betegeskedés után hal meg.
A költő emlékét ápolja a Baka István Alapítvány, melyet a költő özvegye, Baka Tünde irányít. Az Alapítvány rendezvényeket, szavalóversenyeket szervez, megemlékezik évfordulókról. 2005 tavaszától a szekszárdi Babits Mihály-emlékházban Baka-emlékszoba tekinthető meg. A Tiszatáj Könyvek gondozásában, Bombitz Attila szerkesztésében pedig a második kötet megjelenésénél tart az életműkiadás, a 2003-as Versek kötet után a Prózák, drámák kötetet éppen a napokban mutatják be.
„Baka István a mindenkori magyar költészet legjelentősebbjei közt találta meg a maga helyét. Ezt a tényt számomra nem a szaporodó tanulmányok, emlékidézések tették-teszik nyilvánvalóvá, hanem az, hogy Baka István költészete képes ellenállni az egyébként színvonalas és sokszor nagyon pontos irodalomtörténészi-műelemző megközelítéseknek is. A költészet ismét legyőzte a teóriát, ahogy azt már annyiszor láttuk” – írja Füzi László A költő titkai című írásában.
A költészet természetesen mindig legyőzi a teóriát, de mindenesetre örömteli, hogy most, az évforduló hetében megrendezendő szimpózium miatt is Baka életművének alapos és szakmai újragondolása várható.
Lehet-e egy városnak költője?
Nem, de egy költőnek lehet városa, és Szeged büszke lehet arra, hogy Baka éppen itt élt és alkotott.