2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  8. szám - 2005 április 18.  --  Irodalom
"...minden fülke-fényben..."
József Attila arcai címmel rendezett konferenciát a SZTE bölcsészkarának Modern Magyar Irodalmi Tanszéke április 14-én. Az Egyetemi Tavasz és a József Attila emlékév rendezvénysorozatába egyaránt illeszkedő tanácskozást irodalmi est követte. Mint azt a délelőtti ülésszak elnöke, Tverdota György is említette: a József Attila centenárium keretén belül ez az első valóban szakmai tanácskozás, nem népszerűsítő előadás. A konferenciára ellátogatók valóban alapos rálátást kaphattak a József Attila-kutatás mai állásáról, eredményeiről és nehézségeiről.
Az SZTE Aulájában megrendezett délelőtti ülésszak során az előadók szabadon választhatták témáikat. Kulcsár Szabó Ernő „Szép embertelenség” című előadásában József Attila költészetének újításairól beszélt, melynek lényegét az én fogalmának megváltozott szerepével lehetne összefoglalni. József Attila verseinek hangja radikálisan különbözik Kölcsey vagy Vörösmarty hagyományától, érvel Kulcsár Szabó, ahol az én és annak hangja, megszólalása még elválaszthatatlan egységet képezett. A száz éve született költő verseinek esetében azonban már megjelenik az önkimondás lehetetlenségének lehetősége, így az önmegértés is veszélybe kerül: mindez az addigi költői nyelvekben használthoz képest másfajta eszközökkel élő képalkotásban mutatkozik meg. Szőke György a Magad emésztő című versről és annak keletkezéséről, azon keresztül pedig a József Attila és Babits Mihály közti ellentétről szólt. Szinte legendaszerűen ismeretes, miként bírálta meg a költő Babits egyik kötetét, és írta át annak verseit, s mindez után hogyan követte meg őt a fent nevezett verssel. Szőke irodalomtörténetileg és pszichológiailag is pontos előadásában a Babits-József szembenállást az Oidipusz-konfliktussal rokonítja. Ugyanakkor rávilágít: a Magad emésztő című vers olyan költői eszközökkel is bátran él, melyeket régebben kifogásolt Babitsnál.
A kutatók között lappangó ellentétek már délelőtt felszínre kerülnek. Tverdota György és a délután előadó Veres András elsősorban azt kifogásolja Kulcsár Szabó gondolatmenetében, hogy míg szerintük igenis egységes műeszménnyel találkozhatunk József Attila műveiben, addig Kulcsár Szabó mindezek modulszerű felépítését hangsúlyozza. Tverdota a vita hevében ki is jelenti, napjainkban kettő József Attila kutatás létezik, amit valószínűen a könnyű megértés miatt csupán a „mi” és „mások” nevekkel illet. Bár abban minden előadó egyetért, hogy nem értenek egyet, és hogy nem egy nyelvet beszélnek, a legtisztábban mégis talán az a hozzászóló fogalmazza meg a problémát, aki szerint a lényegi szembenállás: az irodalom történeti és annak elméleti kérdéseivel foglalkozók csupán azért nem találnak közös válaszokat, mivel kérdéseik sem ugyanazok.
A SZAB-székházban megrendezett délutáni ülésszak előadói az Eszmélet című versről beszéltek. Tverdota György az ezen költeményt elemző Tizenkét vers című könyvének adta rövid ismertetését, melynek alapötlete, hogy az Eszmélet tizenkét versszaka egy ciklus önálló darabjaiként értelmezhetőek. Így e versek laza, mellérendelt kapcsolatban álnak egymással, azok belső szerves viszonyáról a költő lelkiállapota gondoskodik. A híres utolsó versszak olyan értelmezéseit, amelyek az én sokszorozódását vélik e szövegben felfedezni, Tverdota elutasítja, szerinte ez a passzus az élet elsuhanó rövidégéről szól. Bókay Antal a Téli éjszakával állítja párhuzamba az Eszméletet, József Attila újítását a tárgyias költészet megjelenésében, annak kimondásában, ugyanakkor megkérdőjelezésében foglalva össze. A híres „minden fülke-fény” kifejezést a költői megszólalás pozícióváltásaként értelmezi. Farkas János Tverdota elemző könyvére támaszkodva gondolja tovább az ott leírtakat, biblikus és krisztusi utalásokat keresve a versben. Odorics Ferenc, a konferenciát szervező tanszék vezetője szintén utal a Tizenkét vers című könyvre, az utolsó vers(szak) retorikai elemzésével szándékolja megcáfolni Tverdota csupán hasonlatra építő elemzését. Ezen kívül Odorics ismerteti radikális értelmezési kísérletét, a Paul de Manra támaszkodó anagrammatikus olvasási módot. A pusztán retorikai (és nem grammatikai) eszközökkel végezhető szövegvizsgálat a strófában az „én” szó betűinek szóródását mutatja ki. Pór Péter a törvény és a véletlen motívumait elemzi a versben, a rend fogalmára való törekvést és annak csak ideiglenes elérhetőségét emelve ki, a József Attila-versek tragikus szemléletét hangsúlyozva. Veres András a ciklus és az önálló vers elgondolása mellett és ellen szóló érvek előnyeiről és hátrányairól beszél. A vita persze most is folytatódik, természetesen látható eredmény nélkül. A nézeteltérés, ami most József Attila apropóján, talán bármilyen téma kapcsán felbukkanhatna. Addig persze nincs baj, amíg az értelmezések „minden fülke-fényében” maga az elemzett mű áll – ám mintha pont ez a probléma maradt volna e nap is megoldatlan.
A „szürke minden elmélet, de zöld az élet fája” geothe-i felkiáltásával vethettük be magunkat mindezek után a Millenniumi Kávéház barátságosan fülledt sötétjében, várva, hogy Jánossy Lajos, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre és Németh Gábor valljanak, ahogy a kiírás ígérte: József Attilához fűződő viszonyukról. Ám mindezt csak felolvasott műveikkel te(he)tték. Így volt méltó. A szöveg nem csak elemzésében, de egy másik irodalmi szövegben is, tovább tud élni. Sőt. Ezt mutatta Németh Gábor prózába fordult Eszmélet-parafrázisa is. Mit mondhatnánk mindezek után? Csak amit maga az író is.
Eszméletlen…
Turi Tímea
Bezár