2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  20. szám - 2005. november 21.  --  Kapcsolat
A fiatal szegedi zászlóshajó
Egy fiatal intézménynek mindig magasra kell helyezni a lécet, hogy megállja a helyét a több évtizedes hagyományokkal rendelkező iskolák mellett. „Meg kell találni az egyensúlyt a hagyományok megőrzése és a megújulás, az újítás szándéka között, és folyamatosan meg kell felelni a kor elvárásainak. Ha ez sikerül, akkor egy alig több mint tíz éves intézmény is az élvonalba kerülhet” – mondta el Kis Gábor, a Deák Ferenc Gimnázium igazgatója lapunknak.
A Deák Ferenc Gimnáziumot 1988-ban hozta létre Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az épületet eredetileg is oktatási, nevelési célra tervezték, ezért tökéletesen megfelelt a követelményeknek.
A gimnázium mindig is a sokszínű képzési kínálatával vívott ki nevet és rangot Szeged város közoktatásában. A vezetés a több mint másfél évtized eltelte után ezt a képzési kínálatot igyekszik frissíteni és hozzáigazítani a tanulók érdeklődéséhez, a szülők igényeihez, illetve a modern tanagyag tartalmakhoz, és ezeknek az elvárásoknak megfelelve megtalálni a harmonikus egyensúlyt.
A 2005-ös tanévben a Deák Ferenc Gimnáziumban 1013 diák tanul 31 osztályban, kilenc tagozaton, körülbelül nyolcvan szaktanár és húsz technikai dolgozó irányításával.
Az iskola elsődleges profilja a magas szintű idegennyelvi-képzés. Az angol, német és spanyol nyelvtagozatos osztályok oktatóinak elsődleges célja az, hogy olyan tudás birtokába jutassa a gyerekeket, amely alkalmassá teszi őket a különböző szaktárgyak idegen nyelven történő tanulására, bármely képzési területen. A városban talán egyedülálló módon minden egyes nyelvi osztályban anyanyelvi lektor segíti az oktatást. A széles körű külföldi cserekapcsolatoknak köszönhetően a diákoknak lehetőségük van arra, hogy az Egyesült Államokban, Németországban és Spanyolországban bővítsék nyelvismeretüket.

 
Kis Gábor szerint a Deák a szegedi iskolák élvonalába tartozik, minden tagozaton legalább négyszeres a túljelentkezés.
 
A meghatározó képzési irányok közé tartozik a humán tantervi képzés, amelynek keretén belül a magyar-történelem és a matematika-történelem specializáció a jellemző. Mivel az iskola alapvető elve a megfelelő egyensúlyi helyzet megteremtése, ezért hat évvel ezelőtt informatika tagozatos osztályt is indítottak, hogy egy reál tudományterület is képviseltesse magát. Kis Gábor, a gimnázium igazgatója elmondta, természetesen lehetőséget kell teremteni azoknak a tanulóknak is, akik később döntenek egy-egy hivatás mellett, ezért általános tanterv szerint működő osztály is van. Ami kuriózumnak számít, az az idei tanévben először indított médiatagozat, amire tizenkétszeres túljelentkezés volt. Itt a diákok az elméleti képzésen túl a gyakorlati feladatokkal is megismerkednek a Városi Televízióval való együttműködésnek köszönhetően.
„A gimnázium a szegedi iskolák élvonalába tartozik, hiszen a beiskolázási időszakban minden tagozaton legalább négyszeres a túljelentkezés. Az országos megítélésre még a szakemberek sem vállalkoznak, hiszen legalább tízféle szempont alapján lehet kategorizálni a középiskolák teljesítményét, ennek ellenére itt is az élmezőnyben található az iskola. Persze egy alig két évtizedes múlttal rendelkező intézménynek nagyon nehéz versenybe szállnia az évszázados hagyományokkal, tradíciókkal rendelkező zászlóshajókkal, de megálljuk a helyünket” – mondta Kis Gábor
Az iskola és az egyetem közötti kooperáció a kezdetektől fogva jellemző. Míg a megalapítás utáni időszakban az épületen belül a Biotechnológiai Tanszéknek önálló műhelyei voltak és laborgyakorlatokat is folytattak a gimnázium falai között, az utána következő években csupán a kapcsolatok formája és az intenzitása változott. Az elmúlt évben aláírt együttműködési megállapodás értelmében ma már a szakmai összefogás mellett a nevelés területén is élő és létező kapcsolatai vannak az iskolának a Szegedi Tudományegyetemmel.
Az egyetem egyik külső gyakorlóiskolájaként a gimnázium tanárai mentorként működnek közre a másod- és harmadéves hallgatók pedagógiai gyakorlatának lebonyolításában, a negyedéves hallgatók szakmódszertani megfigyeléseiben, és nagyon sokan vesznek részt az ötödéves tanár szakos hallgatók tanítási gyakorlatának vezetésében. A szakvezető tanári munkába a kompetencia alapú pedagógusképzés kialakítása révén került az iskola, így az elmúlt időszakban a Neveléstudományi Tanszék „Az induktív gondolkodás fejlesztése” elnevezésű műhelymunkájában is részt vettek a gimnázium tanárai. A szakmai együttműködés meghatározó tényezői közé tartozik, hogy az egyetem biztosítja a magas szintű nyelvi képzéshez az anyanyelvi lektorokat, és ezen túlmenően a gimnázium folyamatosan népszerűsíti és propagálja az egyetem által szervezett rendezvényeket. Így a diákok folyamatosan látogatják a kísérletező fizika és kémia előadásokat, illetve a Fizika Éve 2005 rendezvénysorozat keretein belül a Deák Ferenc Gimnázium is vállalta egy kísérleti bemutató összeállítását.
Kis Gábor kiemelte, az oktatás magas színvonalának fenntartása, illetve fejlesztése mellett arra is fokozott hangsúlyt helyeznek, hogy a tanórán kívül is kultúráltan tölthessék el a szabadidejüket a diákok az iskola falain belül. Ennek egyik reprezentáns példája, az úgynevezett Deák Olimpia, amelyet a klasszikus görög olimpiák mintájára szerveznek meg.
„Próbálunk hathatósan előrelépni, és a közösségi nevelés egyik eszközének tartjuk az iskolában lebonyolított koncerteket is. A négyéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat keretein belül különböző együttesek, előadóművészek, vagy éppen a Szegedi Szimfonikus Zenekar látogat meg minket és az iskola egy-egy évfolyamának vagy a teljes tanulóközönségnek tart koncertet” – mondta az igazgató.
Németh Tímea

DSC_2674_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár