Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ki gondolná, hogy a kispályán játszott, nagy technikai tudást igénylő játék Brazíliában alakult ki? Az első teremlabdarúgó-csapat 1932-ben jött létre, teljesen amatőr szinten. Nyitott, betonozott területen játszottak, mezítláb(!). Főként diákok. Az első profi csapat 1948-ban alakult Ceara államban. Céljuk a sportág népszerűsítése volt. Baráti találkozókat szerveztek Brazília-szerte, hogy terjesszék az új sportágat. 1950-ben már megrendezték az első brazíliai teremfutball bajnokságot hat csapat részvételével. A szabályok alapjait a nagypályás szabályok határozták meg, és 4+1-es rendszerben (sosem volt 5+1-es változata) léptek pályára a játékosok.
És most repüljünk át Magyarországra! Aki ma kilátogat az Első Beton meccseire, vagy a téli teremtornák népszerűségén csodálkozik, és filozofikus vénával is rendelkezik, könnyedén felteheti a kérdést: – Mi az alap? Hol kezdődött, melyik nagypályás sejtecske kezdett osztódni, izé, még kisebb lenni? Kérem szépen, a metafizikai alapzatot a Magyar Kommunista Párt öntötte ki. 1947-ben az elvtársak kigondoltak egy olyan sportprogramot, amely komolyan elhatározza, idézem: „… a tömegsport megszervezését, a minőségi sport fejlesztését, a sportolók egészségének rendszeres ellenőrzését, megóvását, és a magyar sport nemzetközi kapcsolatainak kiépítését”. És hát, valljuk be, a pénz akkoriban sem a krumpliföldön termett, úgyhogy kitalálták a „Munkára és Harcra Kész” /MHK/ mozgalmat. Ez egy sportjelvényszerző program volt, amivel arra sarkallták a munkásokat és a parasztokat (később az intézmények dolgozóira, tanulóira is kiterjesztették), hogy mozogjanak. És láss csodát, ebben az évben 434 ezren jelentkeztek, és közülük 250 ezret ki is tüntettek a jelvénnyel. A kispályás foci lett a legnépszerűbb ezeken a sportrendezvényeken.

 

Akcióban Brinszky Adrián, az Első Beton egyik legtechnikásabb játékosa. Fotó: S. Cs.

 

Külföldön hamar felismerték a játékban rejlő lehetőségeket. 1962-ben Belgiumban 62 csapat részvételével rendeztek már futsalbajnokságot. Igaz ugyan, hogy a kapus vészkapusként játszott, azaz kézzel nem érinthette a labdát, és a kapu is fele akkora volt, mint a kézilabdakapu, de a többi szabály kilencven százalékban megegyezett a mai futsal szabályaival. Három évvel később már a televízió is közvetítette a mérkőzéseket. 1975-ben pedig megalakult az N.O.M.B. /Nemzeti Független Minifutball Szövetség/. Ekkor már a szövetség ezer klubbal, 15 ezer taggal és 40 ezer játékossal rendelkezett. A FIFA 1986-ban a kezébe vette az irányítást – látva a játék népszerűségét –, és egységes szabályrendszert vezetett be. Megrendezték az első kísérleti világkupát, melyet Komora Imre vezetésével a magyar csapat nyert meg. Az első hivatalos világbajnokságot 1989-ben rendezték, ahová Gellei Imre készítette fel – a még mindig csak nagypályásokra támaszkodó – válogatottunkat. És itt álljunk meg egy szóra. Ugyan az a folyamat tapasztalható a világ és hazánk kispályás labdarúgásában, mint a nagypályán. Kezdünk lemaradni. Igaz nem olyan arányban, mint a „nagy” futball esetében. A nyugati államok profi klubokat működtetnek, speciális, kispályás labdarúgókkal (akik több millió forintot is kereshetnek havonta), míg nálunk jobbára nagypályás játékosok járnak le egy-két esti futsaledzésre.
De a hazai futsalhelyzet tekintetében optimistábbak lehetünk. Az ország gazdasága képtelen eltartani a profi nagypályás futballt, ez tapasztalható. A „tőkések” az ország és a városok költségvetése felé kacsingatnak, a politika viszont érdektelen, a vállát vonogatja. Közöttük billeg a „120x70-es”, zöld gyöp, az ingadozó játékosokkal. A kispálya? A magyar futsalbajnokság ’97-98-as szezonját már őszi-tavaszi rendszerben rendezte meg az MLSZ. Kisebb cégek egy-egy csapat mellé állnak, kifizetik az utazási költségeket, felszerelést vásárolnak, és kisebb-nagyobb prémiummal motiválják játékosaikat.
Városunkat az Első Beton képviseli a magyar futsalbajnokságban. Az építőipari cég első embere, egyben a kispálya nagy szerelmese, Roszkos Zoltán, 1991-ben alakította csapatát. A több személyi változást is megélt együttes mára már komoly jövőképpel rendelkező, profi klubbá nőtte ki magát. A játékosok csak a futsallal foglalkoznak, heti négy-öt alkalommal. Mellette az Első Beton foglalkoztatja őket, biztosítva megélhetésüket. 2003-ban az egyesület – az utánpótlásra gondolva – elindított egy focisuliprogramot. A Makkosházi, a Kodály Téri, a Tabán és a dorozsmai Jerney Általános Iskolában oktatja a csapat néhány játékosa a játékot. És előkészületben van egy megállapodás a Szegedi Tudományegyetemmel is egy közös együttműködésre. Az egyetemen egyébként már felvehető kurzusként szerepel a futsal, és bajnokságot is rendeznek a JATE Bajnokság keretein belül. Az Első Betonnak két utánpótláscsapata indul az NB II-ben, a Fehér Trans, illetve az Universitas Szeged. Az utóbbiban kizárólag egyetemisták játszhatnak, közülük a legtehetségesebbek bekerülhetnek az első osztályú keretbe is. Az Universitas Szeged idén ősztől szerepel a bajnokságban. A csapat irányításáért Horváth Levente felel. A felsőoktatással kapcsolatban meg kell még említeni a Debreceni Egyetemet, ahol Kozma Mihály, a magyar válogatott szakmai vezetője ez év szeptemberétől oktatja a 4+1-es játékot.  És egy ilyen adatokkal teli cikkben nem szabad megfeledkezni a Beton válogatott játékosairól sem. A „régiek” közül Kis Krisztián és Koncz Zsolt szerepelt a válogatottban. A mai gárdából Németh László húzhatta fel a címeres mezt, míg Tihanyi és Csúri rendszeresen látogatja a nemzeti együttes edzéseit.
Ha valaki kíváncsi a részletes szabályismertetésre is, jöjjön el egy hétfő esti bajnoki mérkőzésre, majd ott elmondom.