Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Nem könnyú a centerek élete – Tóth László a fehér 9-es. Fotó: Segesvári Csaba

 

Világkupa győzelem, VK ezüst-, és bronzérem, Európa bajnoki második- és világbajnoki harmadik helyezések, olimpiai 4., 5. és 6. hely, Bajnokok Ligája elsőség, LEN-kupa döntő, jugoszláv bajnoki címek, Magyar Kupa győzelem, 289 válogatottbeli szereplés a különféle korosztályos, valamint a felnőtt válogatottban. Ezek Tóth László legjobb eredményei, a teljesség igénye nélkül. A már majd három évtizede vízilabdázó center éremkollekciója most egy bajnoki bronzéremmel is tovább bővült.

– Ennyi remek eredménnyel a hátad mögött, harminchét évesen mi motivál még?
– Szeretek vízilabdázni, élvezem a játékot. A győzelem az, ami még mindig igazán motivál, az, hogy minden meccsen legyőzzük az ellenfelet. Ennyi idősen sem érzem magam kiégettnek. Sokan mondják azt, hogy a harminchét év sok, emellett tény, hogy nem sokan vannak ennyi idősen az élvonalban, én mégsem unom a játékot, az edzések sem jelentenek nyűgöt.
– Eddigi klubcsapataid közül hol érezted a legjobban magad?
– Sok helyen megfordultam már, de mégis a szerb-montenegrói Becsej együttesét mondanám, mivel az egy sikeres csapat volt, ahol ráadásul remek volt a játékosok közötti összhang is. Azonban Szegeden is élvezem a játékot, mivel a játékosok és a vezetők kiváló csapategységet alkotnak, a keret tagjai nem fúrják egymást. Ez pedig a mai világban elég ritka.
– Ha már így említetted a csapategységet, milyen a viszonyod a fiatal csapattársakkal?
– Próbálom segíteni őket, hiszen ők még tíz vagy akár több évig magas szinten vízilabdázhatnak, és szeretném, ha minél jobb játékosok válnának belőlük. Emellett ha valamelyik társam jól játszik, nekem is jó, hiszen mindketten ugyanazért a csapatért küzdünk. Megfogadják a tanácsaimat, valamint a korom, és az eredményeim miatt tisztelnek is.
– Mi döntött akkor, amikor a szezon előtt a szegedi ajánlatot fogadtad el?
– Több ajánlatom volt. Külföldre is hívtak, de mehettem volna más együtteshez itthon is. Végül az edző személye volt az, aki miatt Szegedre szerződtem. Tojást (Gyöngyösi András – a szerk.), ugyanis már huszonöt éve ismerem, és mivel én is ugyanúgy gondolkozom a vízilabdáról, mint ő, tudtam, hogy remekül együtt tudunk majd dolgozni. Emellett úgy éreztem, hogy a pályafutásomba még mindenféleképpen belefér, hogy egy sikerre éhes csapatba igazoljak.
– A most megszerzett bajnoki harmadik helyet hova sorolod az eddig elért eredményeid között?
– Azok közül az eredmények közül, amelyeket idehaza értem el, az egyik legjobbnak tartom, ugyanis egy olyan mezőnyben sikerült megszereznünk a bronzérmet, ahol az olimpiai bajnok válogatott gerince is játszik. Ez pedig óriási fegyvertény. Bár annak idején a Szentessel voltam bajnoki ezüstérmes is, azért a mostani mezőny jóval erősebb, jóval kiegyensúlyozottabb, mint akkor volt.
– Előzetesen a Vasas, vagy az Eger ellen játszottál volna szívesebben a bronzért?
– A Vasas ellen, mert szerintem ők jobban szétestek volna a párharc alatt. Ráadásul nem rendelkeznek olyan hosszú cserepaddal, mit az Eger. A két meccs alapján, ellenük több esélyt éreztem, hiszen egyszer meg is vertük őket, és amikor kikaptunk, akkor is szoros meccset játszottunk velük. Az Egertől viszont mindháromszor kikaptunk korábban. Végül az Egert kaptuk, de szerencsére így is megoldottuk a feladatot.
– Mit vársz a következő szezontól?
– Jó lenne megtartani ezt a harmadik helyet, de én az előrelépést sem tartom elképzelhetetlennek. Akár a bajnoki döntőt is megcélozhatjuk, hiszen ha a bronz összejött, akkor miért ne sikerülne a fináléba jutás. Az Euroligában szerepelni mindenképpen nagy megtiszteltetés, de ahhoz, hogy ott se valljunk szégyent, meg kellene erősíteni a keretet, hiszen az elit csapatok sorozata jóval erősebb, mint a LEN-kupa. Bár én már nem tervezek hosszú távra, de a szegedi vízilabda értékének az számítana igazán, ha évekre be tudná biztosítani a négy közé kerülést, és nem süllyedne vissza a mezőny alsó felébe. A hosszú távú eredményes munka érdekében minél több tehetséges, szegedi fiatalnak helyet kellene kapnia a felnőtt keretben.
– A meccseken a legnagyobb csaták mindig a centerek között zajlanak. Amikor rólad kiállítanak valakit, az esetek hány százalékban történik valóban szabálytalanság, és mennyire tudod elhitetni a bírókkal, hogy valóban szabálytalankodtak veled?
– A minél látványosabb játék miatt a mai vízilabdában a centerekkel szemben majdhogynem minden megengedett. Gondolok itt olyan dolgokra, mint a gatyatépés, a víz alá nyomás stb. A centereknek ki kell harcolniuk egyfajta tiszteletet, és akkor a bekk is többször meggondolja, hogy mit szabad és mit nem. Nehéz a bírót átverni, de azért vannak olyan alkalmak, amikor ha úgy adódik, el lehet játszani a nagy halált. Az esetek 95%-ában azonban valóban szabálytalanságok történnek, tehát jogosan állítják ki a bekket.
– Eddigi pályafutásod során ki az, akitől a legtöbbet tanultál, akinek a legtöbbet köszönhetsz?
– A szerb edzőimet, Vlaho Orlicsot és Goran Rapzsenovicsot mondanám, mert tőlük tanultam meg igazán, hogyan kell profiként játszani. Magyarországon akkoriban, és szerintem sok helyen még most is másként gondolkoznak a profizmustól, ezért nekem szerencsém volt, hogy még időben a Becsejhez kerültem. Ennek köszönhetem, hogy ilyen hosszúra ki tudtam tolni a karrierem, és nem hagytam abba harmincegy-harminckét évesen.
– Meddig szeretnéd még folytatni?
– Nem tudom, mikor és hogyan fejezem majd be az aktív játékot. A Szegedhez kötő egyéves szerződésemet még mindenféleképpen kitöltöm, aztán majd meglátjuk. Akkor akarom csak abbahagyni a vízilabdázást, ha már nem tudom az általam elvárt szinten űzni a játékot. Azonban lehet, hogy a testem előbb fog jelezni, és azt mondja, hogy Laci most már hagyd abba, mert fáj.