Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Szeretnék majd kutató lenni, de ez még odébb van. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Már három éve sorozatosan hódítod el a különböző profi szövetségek öveit. A szegedi világbajnokságon mégis a magyar válogatott tagja leszel.
– Három magyar bajnoki forduló van, ahol a versenyző kvalifikálhatja magát a válogatott csapatba. Aki ezeken a versenyeken jól szerepel, a súlycsoportja legjobbja lesz, meghívást kap a nemzeti keretbe. Az én helyzetem egy kicsit más, ugyanis nem voltam résztvevője egyik tornának sem, azaz mégis. Mindegyik rendezvényen volt egy címmérkőzésem, és mindegyiket megnyertem. Felkértek, hogy mi lenne, ha indulnék ötvenkét kilóban. Sokat számít, hogy a vb-t a városban rendezik, én pedig most már szegedi vagyok, a súlycsoportomban szükség van rám, úgyhogy elfogadtam az ajánlatot.
– Nem igényel más felkészülést egy amatőr verseny? Nem lesz hátrányod abból, hogy hozzá vagy szokva a profi versenyszabályokhoz?
– Valójában csak egy lényeges eltérés van, amely azonban gyökeresen megváltoztatja a küzdelem stílusát. Az amatőr versenyeken három menetben kell eldönteni, hogy ki a jobb. A profiknál ez megegyezés kérdése. Általában hét menetben bokszolok, de a következő címmérkőzésem már tíz menetre van kiírva. A hosszabb küzdelemben sokkal több idő van egy-egy akció kidolgozására. Jobban lehet koncentrálni az ütések pontosságára és erejére. Az amatőr mérkőzések pörgősebbek. Megállás nélkül csépelik egymást az ellenfelek. Ehhez tényleg hozzá kell szoknom. Ritmust kell váltanom. Az edzőmmel már lassan egy hónapja készülünk a hárommenetes küzdelemre.
– Miért verekszik egy lány?
– Békés gyermekkorom volt. Verekedős bátyáim sem voltak. A játszótéren sem dúltak bandaháborúk. De a tréfát félretéve, csalódni fog, aki valamilyen a mélyebb összefüggést keres a pofozkodás és Takács Rita között. Örökmozgó gyerek voltam. Minden érdekelt. Nagyon sok mindenbe belekóstoltam. Későn, tizenhét évesen kezdtem el a „bunyót”. Akkor már túl voltam az úszáson, művészi tornán, hosszútávfutáson. Kajakoztam és zongoraórákra is jártam. A középiskolában a tanulás kötött le nagyon. Biológusnak készültem, és akár késő estig képes voltam bújni a tankönyveket. Éppen egy ilyen túlhajszolt, tanulós időszakban láttam meg a hirdetést. Kick-box edzés. Miért ne? És lementem az első foglalkozásra. Először külön a többiektől. Kezdő voltam, ráadásul lány. Később felfigyelt rám az edző, hogy milyen kitartóan tréningezek. Tényleg élveztem, hogy végre mást is csinálok a tanuláson kívül. Komolyan vettem az edzéseket. Egyszer odajött hozzám az oktatóm, és azt mondta, hogy ha akarom, ő csinál belőlem világbajnokot. Próbáljuk meg.
– Háromszor voltál világ- és egyszer Európa-bajnok. Szegedre az egyetem csábított. Marad még energiád tanulni?
– Biológia-környezvédelem szakon diplomáztam Nyíregyházán. Most biológushallgató vagyok Szegeden. Sok tantárgyból kaptam felmentést, úgyhogy marad elég időm az edzésekre. A vizsgaidőszak persze sokkal több időmet leköti majd. A Szegedi Tudományegyetemet egyébként az egyik tanárom javasolta a főiskolán, aki látta, hogy érdekel a genetika. Szeretnék majd kutató lenni, de ez még odébb van. Viszont azt már most látom, hogy nem lehet a profi kick-boxra alapozni a jövőt. Itt közel sem lehet annyi pénzt keresni, mint mondjuk a profi boksszal. Egy-egy mérkőzésre például nekünk kell felhajtani a szponzorokat, kifizetni a nemzetközi szövetség – amelynek éppen el akarom hódítani a trófeáját – licencdíját és övét. Ha eljönnek, a szövetség szakembereinek a teljes ellátása is a mi feladatunk. Ráadásul, ha azt akarjuk, hogy közvetítsék a gálát, a TV is tartja a markát. És ami marad, azt el lehet utalni az edző, a menedzser és a versenyző számlájára.
– Milyen az új környezet?
– Megmondom őszintén, egy kicsit tartottam a költözéstől. Nyíregyházán nőttem fel. Úgy gondoltam, hogy egy kisváros után nehéz lesz megszokni a nagyot. De szerencsére egész más hangulat fogadott. Szeged, bár méretekkel nagyobb, mégis kisvárosi a légköre. Sok a fiatal és barátságosak az emberek. És sok a kutya. Szinte mindenhol találkozni a kedvenceit sétáltató emberekkel. Nekem is van egy kiskutyám. Fontosnak tartom, hogy az emberek szeressék az állatokat.
– Ha jól tudom, nyitottál egy edzőtermet.
– Igen, van egy edzőtermem a Bajai úton. Az edzőmmel, Károlyi Istvánnal ökölvívást, kick-boxot és thai-boxot oktatunk. A tanulás, versenyzés és az edzősködés jól kiegészítik egymást. A terem nem túl nagy. Úgy kell elképzelni, mint egy fitnesztermet. Csak itt nem súlyzókkal és gépekkel, hanem különböző zsákokkal és egy ringben tréningezhet, aki betér hozzánk. Tizennégy órás bérletet és napijegyet is lehet váltani. Az edzőm és én mindenkivel külön foglalkozunk.
– Meg lehet tanulni a küzdősport alapjait tizennégy órában?
– Tapasztalatom szerint meg. A nagyobb, csoportos foglalkozásoknál lassabb a fejlődés, hiszen nem tudnak mindenkivel külön foglalkozni az oktatók. Míg a mi kisebb edzőtermünkben néhány fővel dolgozunk csak, és mindenkinek az alkatához képest dolgozzuk ki a saját stílusát. Másként küzd egy száz kilós, zömök alkatú, és másként egy nyúlánk, magas sportoló. Ráadásul saját ringünk van, így már az edzések kezdetekor tudjuk gyakorolni a küzdelmet a szorítóban. Merem állítani, hogy tizennégy óra után bátran ringbe engedném a versenyzőmet bármelyik egyesület hasonlóan kezdő harcosával szemben.
– Szerdán kezdődik a világbajnokság. Várhatunk tőled a profi övek után amatőr világbajnoki érmet is?
– Mint említettem, céltudatosan készülök az amatőr versenyre. Az elmúlt év gáláin bár más stílusban harcoltam, de a felkészülésem ugyanolyan kemény volt, mint bármelyik más sportolónak. A technikám is fejlődött. Ha sikerül a hárommenetes küzdelem ritmusát felvennem, esélyes vagyok az éremszerzésre. Sőt…