Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ott az utcazenész. Hegedűjén, mint koporsó a rádobott földtől, reccsen meg a nóta. Régi, keserves magyar dallam, amitől mindig olyan nagyon muszáj sóhajtani egyet. Nézed. Nincs benne egy gondolatnyi igazodás, fejét nem horgasztja le senki előtt. Szabadsága kitölti az utcát, a kabátod alá kap, hogy megborzongsz. Őszintesége előtt szégyelled magad. A zenével együtt ő is csak hangulat, más dimenzióban létezik. A művész. Majdnem olyan, mint a nagyok. A zenészek, szobrászok, színészek, festők, filmesek, írók, költők…
Az igazi művész a kor tengerén kalóz. Vagy terrorista. Ellentart a világnak. Hős, aki feláldozva önmagát, megmutatja neked, amit nem látsz, mert nincs időd látni. A társadalom termeszvárában az a dolgozó, aki folyamatosan ráébreszt: külön világot alkotunk magunk, mielőtt másnap újra alkatrészként kezdünk mozogni. A művész ugyanolyan, mint mi, sőt, szeretne csak olyan lenni. Az igazi művész tudja, az önmegvalósítás ára az önmegsemmisítés… A művész őszinte. Győzike művész. A nem őszinte esténként, a tükör előtt néha tudja, hogy ő nem művész.
Nagyjából stimmel is az általános művészképünk, egészen addig a pontig, hogy a művésznek, bármennyire is önálló, ennie kell. Onnantól a művész a kor lakomáján csontot leső kutya. A könyved nem elég vidám, a szobrod nem elég melles, a versed túl bonyolult. Így nem veszik, érted! Nincs rád szüksége a világnak, s azért a szent fát félre tedd… A művész az igen, kiadó úr, igen, méltóságos asszonyom, persze, pártelnök barátom, magától értetődik, kedves közönségünk.
Kis kompromisszumok százaitól épp úgy változik meg, ahogy a homokvár a záporesőben. A piac és a divat irányítja kezét. A kiáltványok és ars poeticák helyett legfontosabb művészi elve: Eladható. Szabad művészet nincs, csak piacképes. Meg koldusok, szajhák, káderek, árulók. Mert élni kell. Persze ezért nem bűnösök, csak emberek.
Maradt az utcazenész. Nem igazodik, nem tűr, nem hódol be. Megáll mindig épp ott, ahol kedve tartja, és játssza azt, amit gondol. Elmélázok, figyelem. Hirtelen új dallam szabadul ki a hegedűből. Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád. A zenész felé közeledő idősebb bácsika már mosolyog, keresi a pénztárcáját. Majd egy mesefilm ismerős dallama, és milyen kis aranyos a kisgyerek, ahogy az anyu kezébe nyomta százassal odatipeg a hegedűtokhoz. De az utcazenész ekkor már egy másik járókelőt fürkész, vajon milyen nótával is lehet elejteni. A piac kívánalmainak megfelelően dolgozik.
Mint ahogy én most.

Hauptmann Tamás