2019. november 18., hétfő English version
Archívum  --  2009  --  7. szám - 2009. április 27.  --  Egyetemi élet
Egye­te­münk szü­le­tés­nap­ja
Május 12.
Címkék: Egyetemi életSZTE

Mol­nár An­tal te­het­sé­ges, nagy tu­dá­sú, éle­te de­lén lé­vő tör­té­nész, az EL­TE do­cen­se. Ku­ta­tá­si te­rü­le­te a ko­ra új­ko­ri egy­ház- és mű­ve­lő­dés­tör­té­net. El­ső köny­ve, dok­to­ri ér­te­ke­zé­se (Katolikus misszi­ók a hó­dolt Ma­gyar­or­szá­gon) 2002-ben je­lent meg. Ezt kö­vet­te Püs­pö­kök, ba­rá­tok, pa­rasz­tok (2003) cí­mű kö­te­te, amely a sze­ge­di fe­ren­ce­sek hó­dolt­ság alat­ti (fő­ként 1644 és 1686 kö­zöt­ti) te­vé­keny­sé­gé­ről ho­zott ala­pos le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sok alap­ján új, elad­dig is­me­ret­len ada­to­kat. Szor­gal­mát bi­zo­nyít­ja új ta­nul­mány­kö­te­te (Le­he­tet­len kül­de­tés?, 2009), al­cí­me sze-rint a je­zsu­i­ták­nak a 16-17. szá­zad­ban Er­dély­ben és Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon vég­zett lel­ki­pászto­ri és ta­ní­tói te­vé­keny­sé­gé­ről.
Elő­ször föl­vá­zol­ta a tör­té­ne­ti hát­te­ret, a je­zsu­i­ta rend hely­ze­tét a 16. szá­za­di Ma­gyar­or­szá­gon, majd önál­ló fe­je­ze­tek­ben tár­gyal­ta a kor né­hány kér­dé­sét. Nem kor­sza­kot meg­ha­tá­ro­zó, de ér­de­kes és jel­lem­ző tör­té­ne­ti moz­za­na­to­kat. Páz­mány Pé­ter ka­to­li­zá­lá­sá­nak ho­má­lyos his­tó­ri­á­ját; az ink­vi­zí­ció bör­tö­né­be ke­rült hi­te­ha­gyott je­zsu­i­ta vi­szon­tag­sá­ga­it; két má­sik, je­les jez­suit­a, P. Dobokay Sán­dor ön­élet­raj­zi föl­jegy­zé­se­it (1620) és Bzen­sky Ru­dolf tör­té­net­író mun­kás­sá­gát; a homon­nai je­zsu­i­ta kol­lé­gi­um (1615-1619), a karánsebe­si je­zsu­i­ta mis­­szió (1625-1642) tör­té­ne­tét stb.
Egy fe­je­ze­tet szen­telt a ko­lozs­vá­ri Bá­tho­ry­-egye­tem ke­let­ke­zé­sé­nek is. Idé­ző­jel­be tet­te, mert vi­tat­ta a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem sze­ná­tu­sá­nak dön­té­sét, amely ala­pos vi­ta után el­fo­gad­ta, hogy egye­te­münk szü­le­tés­nap­já­nak Bá­tho­ry Ist­ván fe­je­de­lem ala­pí­tó­le­ve­lé­nek kel­tét, 1581. má­jus 12-ét te­kin­ti.
Az ez el­len leg­he­ve­seb­ben til­ta­ko­zó pro­fes­­szo­runk, Ba­lázs Mi­hály fő ér­ve az volt, hogy hiány­ol­ta a pá­pai jó­vá­ha­gyást. Ezt most Mol­nár An­tal egy­ér­tel­mű­en meg­cá­fol­ta, ki­mu­tat­va, hogy szá­mos ko­ra­be­li ala­pí­tás­nak (így a nagy­szom­ba­ti meg a kas­sai egye­tem­nek!) ha­son­ló­kép­pen el­ma­radt a pá­pai meg­erő­sí­té­se, de ez nem volt aka­dá­lya tör­vé­nyes mű­kö­dé­sük­nek: ez „a je­lek sze­rint sen­kit sem ér­de­kelt” (45. l.). Ba­lázs Mi­hály­nak ez az „ér­ve” te­hát okaf­o­gy­ot­tá vált.
Mol­nár An­tal hang­sú­lyoz­ta, hogy a ko­ra­be­li ala­pí­tá­sok szin­te an­­nyi­fé­lék vol­tak, ahá­nyan lét-re­jöt­tek, rend­sze­rük „hi­he­tet­le­nül ru­gal­mas és kép­lé­keny” (35) volt, meg­íté­lé­sük­höz te­hát nem sza­bad mai szem­pon­to­kat al­kal­maz­ni. Ép­pen ez jo­go­sít föl ben­nün­ket, hogy a ko­lozs­vá­ri ala­pí­tást a mai sze­ge­di és ko­lozs­vá­ri egye­te­mek szü­le­tés­nap­já­nak te­kint­sük.
A je­zsu­i­ta ala­pí­tá­sok leg­fon­to­sabb alap­el­ve – úgy­mond Mol­nár An­tal – a fo­ko­za­tos épít­ke­zés. Az ala­pí­tást akár kö­zép­is­ko­lá­val le­het kez­de­ni, s en­nek meg­szi­lár­du­lá­sa után egye­tem­mé szer­vez­ni. A je­zsu­i­ta egye­te­mek­nek meg­ala­ku­lá­suk­kor nem volt négy (te­o­ló­gi­ai, böl­csé­sze­ti, jo­gi, or­vo­si) ka­ruk, csu­pán az el­ső ket­tő. A ko­lozs­vá­ri is így kez­dett, te­hát ez sem szól egyete­mi jel­le­ge el­len. Bá­tho­ry ala­pí­tá­sa vi­szont pon­to­san tűz­te ki a célt: „A ko­lozs­vá­ri alapítólevelek – ír­ta Mol­nár An­tal – ez­zel szem­ben tel­je­sen vi­lá­go­san egy je­zsu­i­ta kol­lé­gi­um fundá­ciójáról be­szél­nek az egye­tem­szer­ve­zés pers­pek­tí­vá­já­ban” (41). Az utol­só sza­va­kat én tar­tom fon­tos­nak ki­emel­ni.
Mert ez a lé­nyeg! Ha a tör­té­ne­lem vi­ha­rai meg­sza­kí­tot­ták is az in­téz­mény fej­lő­dé­sét, Bá­tho­ry Ist­ván ha­tá­ro­zott dön­té­se sze­rint egye­tem­nek ké­szült. Nem ok nél­kül áll a Nem­ze­ti Em­lékcsar­nok­ban az er­dé­lyi fe­je­de­lem és len­gyel ki­rály szob­rán az „egye­tem­ala­pí­tó” epite­ton ornan­s.
Pár nap múl­va lesz a 20. szá­zad nagy ma­gyar köl­tő­jé­nek, a tra­gi­kus sor­sú Rad­nó­ti Mik­lós­nak szü­le­té­si cen­te­ná­ri­u­ma. 1909. má­jus 5-én ő is olyan sí­ró-rí­vó cse­cse­mő­ként jött a vi­lág­ra, mint a Föld sok­mil­li­árd­nyi em­be­re. Klasszi­kus köl­tő­vé csak ké­sőbb vált. Még­is ek­kor ün­ne­pel­jük mint nagy köl­tőnk­nek szü­le­tés­nap­ját.
Akár a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem­ét, jog­gal, min­den év má­jus 12-én.

Pé­ter Lász­ló

Bezár