Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az inter­net­nek há­la né­hány he­te kör­be­jár­ta az or­szá­got a fen­ti cí­mű dol­go­zat, amit Het­e­si Zsolt, az EL­TE TTK ku­ta­tó­ja írt. A szer­ző (http://as­tro.elte.hu) nem so­kat la­ca­fa­cá­zik, ki­mond­ja, hogy né­hány éven be­lül él­he­tet­len­né vá­lik a boly­gónk, min­den egész el­tö­rik, és ha min­dent így csi­ná­lunk to­vább, ak­kor ko­moly esé­lyünk van ar­ra, hogy ször­nyű ha­lált fo­gunk hal­ni. Ha mi nem (1960 után szü­le­tet­tek), ak­kor gyer­me­ke­ink biz­to­san.

Mi­u­tán egy hó­na­pon be­lül már har­mad­szor ko­pog­ta­tott a le­ve­les­lá­dám aj­ta­ján ez az írás, úgy érez­tem, szól­nom kell az ügy­ben. Rész­ben azért, mert a mon­dan­dó na­gyon-na­gyon igaz­nak tű­nik, s rész­ben azért is, mert – bár nem va­gyok a té­ma szak­ér­tő­je – ne­kem is ha­son­ló ér­zé­se­im van­nak. Rá­adá­sul se­hol sem ta­pasz­tal­tam, hogy re­zo­nált vol­na e dol­go­zat­ra a mé­dia. Így sok­szo­ro­san is igaz, hogy az em­be­ri­ség, s ben­ne mi, ma­gya­rok a vesz­tünk­be ro­ha­nunk.

A na­pok­ban az ak­tu­á­lis kor­mány­vál­ság alatt Kar­sai Jó­zsef, a bú­za­ége­tés­ről el­hí­re­sült MSZP-s kép­vi­se­lő, bat­tonyai pol­gár­mes­ter volt a ki­rá­lyi té­vé reg­ge­li be­szél­ge­tős mű­so­rá­nak a ven­dé­ge. A nyílt be­széd hí­ve­ként köz­is­mert­té vált, kel­le­met­len em­ber ar­ról be­szélt, hogy két­száz­ezer fo­rint ér­té­kű ku­ko­ri­ca (szár és héj) el­ége­té­sé­vel ugyan­annyi ener­gi­át le­het ter­mel­ni, mint há­rom­száz­ezer fo­rint ér­té­kű föld­gáz föl­hasz­ná­lá­sá­val. Kar­sai nem ka­pott elég időt ah­hoz, hogy a nagy el­lá­tó­rend­sze­rek és a po­li­ti­kai elit kri­ti­ká­ja mel­lett ki­fejt­hes­se fa­lu­épí­tő né­ze­te­it, de így is na­gyon vi­lá­go­san ér­velt egy új gon­dol­ko­dás igé­nye mel­lett.

Fel­hív­ta pél­dá­ul ar­ra a fi­gyel­met – ami­re min­dig rá­éb­re­dünk, azu­tán gon­do­san el is fe­lejt­jük –, hogy az élet­hez min­de­nekelőtt föld­re és víz­re van szük­ség, s ezek­ből Ma­gyar­or­szág sze­ren­csé­sen jól áll. El­mond­ta azt is, hogy ha­zánk te­rü­le­te alatt hú­zó­dik az a ter­mál­gyű­rű, ami­nek ér­tel­mes fel­hasz­ná­lá­sá­val la­ká­so­kat, kö­zös­sé­gi épü­le­te­ket le­het­ne fű­te­ni, me­ző­gaz­da­sá­got fej­lesz­te­ni, be­uta­zó tu­riz­must a csúcs­ra já­rat­ni.

Het­e­si Zsolt se­gély­ki­ál­tó röp­ira­ta sem tesz mást, mint hogy rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a kö­zel­gő ka­taszt­ró­fák­ra: az erő­for­rás­ok ki­me­rü­lé­sé­re és a klí­ma­vál­to­zás­sal já­ró el­vi­sel­he­tet­len kö­vet­kez­mé­nyek­re. Te­szi mind­ezt úgy, hogy a ku­ta­tók fe­le­lős­ség­tu­da­tá­ra apel­lál­va meg­ol­dá­si ja­vas­la­to­kat is meg­fo­gal­maz. Kar­saival együtt ő is azt szor­gal­maz­za, hogy men­jünk ki fa­lu­ra, él­jük a ter­mé­szet­tel össz­hang­ban lé­vő em­ber éle­tét, sze­rel­jük fel a há­zun­kat olyan lét­fon­tos­sá­gú be­ren­de­zé­sek­kel, mint a nap­elem vagy a fúrt kút, amely­ből kéz­zel is fel­húz­ha­tó a víz. De to­vább megy: in­dít­vá­nyoz­za, hogy ta­nul­juk meg né­hány két­ke­zi szak­ma (ko­vács, bog­nár, tí­már, fa­ze­kas) fo­gá­sa­it, és a biz­ton­ság ked­vé­ért él­jünk na­gyon egész­sé­ge­sen (mi­vel a ma­gas műsz­erezettsé­gi igén­­nyel fel­lé­pő or­vos­lás is vál­ság­ba jut), va­la­mint te­gyük ma­gun­ké­vá a né­pi gyógyászat tu­dás­tá­rát.

Het­e­si azt is ja­va­sol­ja, hogy hoz­zuk lét­re az egy­más­ra utalt em­be­rek egy­mást se­gí­tő kö­zös­sé­ge­it, mert ezek nél­kül ha­lál­ra le­szünk ítél­ve.

Be­val­lom, nem tar­tom apo­ka­lip­ti­kus lá­to­más­nak azt, amit a szer­ző mond, és nem tar­tom el­hes­sent­he­tő hü­lye­ség­nek a ku­ko­ri­ca­szár okos fel­hasz­ná­lá­sá­ra tett ja­vas­la­tot sem. A gond az, ked­ves ba­rá­ta­im, hogy mi – min­de­nekelőtt a fej­lett vi­lág­ból va­lók, azu­tán eu­ró­pa­i­ak és ma­gya­rok, ja­va­részt fe­hé­rek és pa­pí­ron több­nyi­re ke­resz­té­nyek – rit­ka nagy bar­mok tu­dunk len­ni. Tud­juk és a szí­vünk­kel is érez­zük, hogy nem men­nek jól a dol­gok, de min­den nap meg­al­ku­szunk. Tud­juk, hogy ener­gia­fa­ló az éle­tünk, tud­juk, hogy az em­be­ri faj ön­gyil­kos­sá­gá­val egyen­ér­té­kű a ke­resz­tény-isz­lám el­len­tét, és tud­juk, hogy a szer­ve­zett bű­nö­zés (tőzs­dei ma­ni­pu­lá­ció, ter­ro­riz­mus, kom­mu­ni­ká­ci­ós trükk­so­ro­za­tok és a tit­kos­szol­gá­la­ti mód­sze­rek gát­lás­ta­lan mű­köd­te­té­sé­nek ké­pé­ben) el­ér­te a leg­ma­ga­sabb dön­tés­ho­zó szer­vek szint­jét. Még­sem te­szünk sem­mit.

Het­e­si azt is ír­ja, hogy a ha­gyo­má­nyos bel­vá­ro­si há­za­kat még fent le­het tar­ta­ni, de az ener­gia­za­bá­ló la­kó­te­le­pe­ket föl kell szá­mol­ni. Ol­va­som, és ar­ra gon­do­lok, hogy vá­ro­sunk­ban épp ezek­ben az évek­ben zaj­lik az or­szág leg­si­ke­re­sebb pa­nel­re­konst­ruk­ci­ós prog­ram­ja. Nem két­lem a jó szán­dé­kot, sőt el­is­me­rem az ügy­ben tett kö­zös erő­fe­szí­té­se­ket, de épp ez a pro­jekt mu­tat rá ar­ra, hogy mi­lyen mér­té­kű fá­zis­ké­sés­ben va­gyunk. A la­kó­te­le­pe­ket a drá­ga gáz el­ége­té­sé­vel fűt­jük, s akik ezt úgy-a­h­ogy meg tud­ják fi­zet­ni, most be let­tek zár­va a több­eme­le­tes ki­lá­tás­ta­lan­ság­ba.

És ez csak az egyik sú­lyos tü­net.

Mi len­ne, ha hoz­zá­szól­nál az ügy­höz, ked­ves Egye­te­mi Pol­gár?

Dlusz­tus Im­re