Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Új­vi­dé­ken van egy szom­szé­dunk, per­sze több is, de ez az egyik a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb. Új­vi­dé­ken la­kunk pár hó­na­pot, de le­szá­mít­va egy-két it­te­ni ba­rá­tot, pár it­te­ni köny­vet, a élet olyan Új­vi­dé­ken is, mint bár­hol más­hol, ha ol­vas meg az ír az em­ber. Szó­val a ház, ahol la­kunk, a Dani­lo Kis ut­cá­ban van, szer­bül Ulica Dani­la Kisa, amíg nem jöt­tem rá, hogy megy itt az ige­ra­go­zás, szé­gyel­lem, de be­val­lom, azt hit­tem, egy nő­ről van el­ne­vez­ve az ut­cánk, aki­nek a ne­ve lám, hogy ha­son­lít a ne­künk, ma­gya­rok­nak is olyan fon­tos író ne­vé­re. Hát igen, pe­dig nincs is an­nál ter­mé­sze­te­sebb, ha az em­ber ha­son­lít ma­gá­ra, ha a ne­ve ha­son­lít a sa­ját ne­vé­re. Pe­dig ma­gá­nak az ut­cá­nak tény­leg nincs sok kö­ze Dani­lo Kis­hez, ta­lán so­ha nem is járt raj­ta, ez az ut­ca nem is olyan ré­gi, sok az új épí­té­sű, még múlt nél­kü­li ház.
De hi­á­ba tu­dom már, hol is la­kom, ke­ve­set tu­dok azok­ról, kik­kel la­kom egy ház­ban. Nem csak a sa­ját fi­gyel­met­len­sé­gem­ből adó­dó tu­dat­lan­sá­gom mi­att van így ez per­sze, akár­hány la­kás­ban él­tem, pár szom­szé­don kí­vül min­dig is ke­ve­set tud­tam vol­na meg­ne­vez­ni. A la­kás, ahol él az em­ber, kü­lön szi­get. És at­tól füg­get­le­nül, hogy min­dig ugyan­az a két szerb slá­ger hal­lat­szó­dik han­go­san át a nap­nak min­dig ugyan­ab­ban a sza­ka­szá­ban, af­fé­le sa­já­tos couleur locale-kén­t, nem gon­do­lok be­le, kik is hall­gat­hat­ják eze­ket a da­lo­kat és mi­ért. Nyil­ván sze­re­tik, én egy­re ke­vés­bé. De van Új­vi­dé­ken ez a szom­szé­dunk, aki per­sze csak az egyik, de ő a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb. Mé­la ka­masz fiú, so­kat áll ma­gá­nyo­san a ház előt­t, ha hi­deg van, ak­kor is. Bab­rál­ja a ka­puc­ni­ja zsi­nór­ját. És fi­gyel. Nem fe­lejt. Még­sem tu­dom iri­gyel­ni. Ha a lép­cső­ház­ból jö­vet ne­ve­tünk va­la­min, sze­lí­den ő is mo­so­lyog­ni kezd, mint­ha há­lás len­ne má­sok jó­ked­vé­ért, mint­ha len­ne hoz­zá kö­ze. Pe­dig épp a rész­vé­tel­ben meg­aka­dá­lyo­zó fi­gyel­me mi­att nincs kö­ze sen­ki­hez, csak a ház és az ut­ca kö­zöt­ti sáv­hoz, ahon­nan nem moz­dul, csak az ut­cá­hoz, amit fi­gyel, ahon­nan nyil­ván min­den szom­szé­dot és min­den já­ró­ke­lőt fel­is­mer.

Turi Tí­mea