2024. március 19., kedd English version
Archívum  --  2009  --  9. szám - 2009. szeptember 28.  --  Fókusz
Ös­­sze­ha­son­lí­tot­tam az eu­ró­pai lab­da­rú­gó-baj­nok­sá­gok nem­ze­ti össze­té­tel­ét. A ma­gyar­or­szá­gi pro­fik 12 százaléka az egy­ko­ri Ju­go­szlá­via te­rü­le­té­ről ér­ke­zett, de az oszt­rák el­ső osz­tály­ban is 10, a sváj­ci­ban 8,8, a né­met Bun­desligában pe­dig 6 szá­za­lé­kos a ré­sze­se­dé­sük. Eu­ró­pa jegy­zet­tebb 31 baj­nok­sá­gá­ban (a top 5-be tar­to­zó an­gol, né­met, spa­nyol, olasz és fran­cia má­sod­osz­tályt is be­vet­tem) 512 dél­szláv já­té­kos, egy egész li­gá­nyi fut­bal­lis­ta sze­re­pel.
A 2009/10-es Baj­no­kok Li­gá­já­nak 32 csa­pa­tá­tól ös­­sze­sen 30 dél­szláv (14 szer­b, 6-6 bos­nyák és hor­vát, 2-2 ma­ce­dón és mon­te­neg­rói) já­té­kost ne­vez­tek a cso­port­kör­re. Ös­­sze­vet­ve az­zal, hogy ugyan­ezen lis­tán 64 bra­zil, 39 ar­gen­tin és mind­ös­­sze 25 brit (!) sze­re­pel, és hang­sú­lyoz­ván, hogy sem bra­zil, sem ar­gen­tin, sem dél­szláv klub nem in­dult, nem in­dul­ha­tott, de négy an­gol ott van, még na­gyobb tisz­te­let­tel il­lik gon­dol­nunk a dé­li ha­tá­ra­in­kon túl fo­lyó mun­ká­ra.
Ha be­le­pil­lan­tunk a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni titóista kor­szak tör­té­ne­té­be, ak­kor azt is meg­ért­jük, hogy mi­ért van­nak ott még ma is min­den ki­lo­mé­ter­kő­nél a dél­szláv fut­bal­lis­ták, edzők és játékosüg­y­nökök. Titó meg­ér­tet­te, hogy el­ső­sor­ban a csa­pat­já­ték­ok­ra kell épí­te­nie: így lett hi­he­tet­le­nül erős mind­két nem­ben a ko­sár-, a röp- és a ké­zi­lab­da, va­la­mint a ví­zi­lab­da és a fut­ball.
A ké­sőb­bi Ju­go­szlá­via te­rü­le­tén egyéb­ként az el­ső lab­da­rú­góklu­bot még a Mo­nar­chi­á­hoz tar­to­zó Sza­bad­kán ala­pí­tot­ták 1901-ben. Az el­ső dél­szláv ál­lam­ala­ku­lat (Szer­bek és Hor­vá­tok Ki­rály­sá­ga) a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött mes­­sze nem tar­tot­ta olyan fon­tos­nak a spor­tot, a lab­da­já­té­ko­kat, és ben­nük a fut­ballt, mint azt tet­te a kom­mu­nis­ta be­ren­dez­ke­dé­sű Ju­go­szlá­via. Jel­lem­ző, hogy a 20-as, 30-as évek­ben csak a nagy­vá­ros­ok­ban ját­szot­ták a fo­cit, és ma­ga a nem­ze­ti szö­vet­ség is csak 1920-ban ala­kult meg.
In­nen néz­ve még in­kább a titói mű­höz tar­to­zik az, hogy szer­ve­zet­ten, a tö­me­ges­sé­get be­von­va állt föl Ju­go­szlá­via sport­éle­te. A ve­zér szá­má­ra a harc­edzett if­jú­sá­gon túl az volt az iga­zán fon­tos, hogy a mecs­­cse­ken – le­gyen az a belg­rá­di uszo­dá­ban vagy a ki­csiny Sibenik nem mel­les­leg BEK-győ­ze­le­mig ma­sí­ro­zó ko­sár­csa­pa­tá­nak csar­no­ká­ban – zúg­jon a plávi, plávi (ké­kek) és az üte­mes, idő­mér­té­kes Ju-­gosz-la-vi-­ja (tá-tá-ti-ti-tá).
A szer­ve­zett­ség­nek kö­szön­he­tő­en az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­re a ju­go­szláv lab­da­rú­gás Eu­ró­pa él­vo­na­lá­ba emel­ke­dett: 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban olim­pi­ai dön­tőt ját­szot­tak. Mind­hár­mat el­ve­szí­tet­ték, csak­úgy, mint az 1960-os Eu­ró­pa-baj­nok­ság fi­ná­lé­ját. Nem volt sze­ren­csé­jük az 1962-es vi­lág­baj­nok­ság kis­dön­tő­jé­ben sem, de az 1968-as kon­ti­nens­baj­nok­sá­gon is csak ezüst­érem ju­tott ne­kik. A sort foly­tat­va a ha­zai ren­de­zé­sű Eb-dön­tőn 1976-ban kö­zön­ség­si­kert arat­va let­tek ne­gye­di­kek, te­hát ott vol­tak min­dig a tűz kö­ze­lé­ben, és sa­já­tos mó­don csak a bom­lás kez­de­tén, 1991-ben nyer­te el a BEK- és az eu­ró­pai Szu­per Ku­pa-ser­le­get a Crve­na Zvez­da.
Ér­de­mes oda­fi­gyel­ni a sport­ágak ered­mény­lis­tá­já­ra: a fér­fi ko­sár­lab­da-vá­lo­ga­tott öt­ször szer­zett vi­lág­baj­no­ki ara­nyat (1970, 1975, 1978, 1996 és 1998), négy­szer lett Eu­ró­pa-baj­nok (1973, 1977, 1989, 1991), s 1980-ban olim­pi­át is nyert. A fér­fi ké­zi­lab­dá­zók 1972-ben és 1984-ben vol­tak olim­pi­ai baj­no­kok, s a dön­tő­ben épp el­le­nünk győz­ve let­tek vi­lág­baj­nok­ok 1986-ban. A ví­zi­lab­dá­zók há­rom­szor sze­rez­tek olim­pi­ai ara­nyat (1968, 1984, 1988), és négy­szer let­tek ezüst­ér­me­sek. A pó­ló­sok to­váb­bi há­rom vi­lág­baj­no­ki ara­nyat, egy vb-bron­zot, egy Eb-ara­nyat, va­la­mint öt-öt ezüs­töt és bron­zot gyűj­töt­tek. A fér­fi röp­lab­dá­zók 1996-ban sze­rez­tek olim­pi­ai bronz­ér­met, majd bú­csú­zó­ul 2000-ben olim­pi­ai baj­no­kok let­tek.
E rö­vid át­te­kin­tő szol­gál­jon ma­gya­rá­za­tul ar­ra, hogy mi­ért van­nak je­len a dél­szláv sport­em­be­rek a nem­zet­kö­zi sport­élet­ben a de­mog­rá­fi­a­i­lag in­do­kolt­nál jó­val na­gyobb mér­ték­ben. S van itt még egy men­tá­lis szem­pont is. A har­cok té­páz­ta, gaz­da­sá­gi­lag vis­­sza­esett ex-Ju­go­szlá­vi­á­ból a sport­em­be­rek nem vi­szik ma­guk­kal kül­föld­re a sé­rel­me­i­ket. A Sturm Graz BL-ben vi­téz­ke­dő csa­pa­tá­nak (1998-2000) ve­ze­tő­edző­je a bos­nyák szár­ma­zá­sú Ivica Oszim volt. A mes­ter ko­ráb­ban épp Gö­rög­or­szág­ban dol­go­zott, ami­kor a szer­bek blo­kád alá von­ták Sza­ra­je­vót, a vá­rost, ahol az Oszim csa­lád élt. A tré­ner egy évig nem tud­ha­tott meg sem­mit a fe­le­sé­gé­ről és a nagy csa­lád töb­bi tag­já­ról. Se te­le­fon, se le­vél, se üze­net. Bor­zasz­tó idő­szak le­he­tett.
Még­is Szabics Im­re és Kor­sós Györ­gy ak­ko­ri csa­pa­tá­nál Oszim szer­ve­zé­sé­ben a Sturmhoz nem csak a já­té­ko­sok egy ré­sze jött Szer­bi­á­ból, Hor­vát­or­szág­ból és Bosz­ni­á­ból, de még a pá­lya­edző, a gyú­ró és a szer­tá­ros is. Ná­la lett iga­zán meg­ha­tá­ro­zó fut­bal­lis­ta az az (egyéb­iránt hor­vát) Ivica Vasztic­s, aki 2008-ban 37 éve­sen az oszt­rák vá­lo­ga­tott sztár­ja volt az Eu­ró­pa-baj­nok­sá­gon.
Ta­nul­ság?
A men­ta­li­tás is mér­he­tő.
Dlusz­tus Im­re
Bezár