Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

(Irány) „Engem nagyon sokáig a lehetőségek irányítottak. Szekszárd nem volt olyan gyors sikertörténet, mint mondjuk Villány. Később rajtoltunk. 1996-ban mindössze négyezer palackkal kezdtem, nem volt egy nagy durranás az amúgy szép ’95-ös évjárat. 210 forintért adtam el a kékfrankost. Az 1996-os évjárat nagyon gyenge volt. Az 1997-es viszont már lehetőséget adott arra, hogy elkezdjek megismerkedni a kicsit komolyabb borokkal. Addig csupán ösztönösen, kannás bor szinten készítettük a borokat” – értékeli röviden pályájának egyik fordulópontját Takler Ferenc, a 2004-ben megválasztott Év bortermelője.
Amikor a fiait, a híressé lett Takler Trió másik két tagját, az 1976-ban született Andrást és az 1979-es Ferencet kérdezem, a fordulópontot ők is 1996-97-re helyezik: ők ekkor határozták el végleg, hogy a borászat lesz az életük. „Kétségkívül igaz, hogy a szőlőben nőttünk fel, de ez nem volt annyira meghatározó, mint az, hogy letöltöttük az első palackjainkat és azon láthattam a nevem” – emlékezik az ifjabbik Ferenc.
A Taklerek ősei Mária Terézia idején kerültek Magyarországra, egyenesen Szekszárdra. Néhai Takler György 1723-ban érkezett a városba, azóta folyamatosan itt él a család.
(Munkamegosztás) Egyszer úgy toppanok be Taklerékhoz, hogy az udvaron, a pincében, az irodában és a vinotékában is sorban állnak a feladatok. Gyors egyeztetés után kiderül, hogy mindenkinek jut épp elég munka: az idősebbik fiúnak, Andrásnak a fináncok számára kell elkészítenie egy bevallást, a kisebbik Ferencnek pedig tanulnia kell, mert közeleg az egyetemi vizsga, így a családfő kezdi el a munka szervezését.
A megfigyelő ilyenkor a háttérbe húzódik, s igyekszik láthatatlanná válni. Az idősebbik Taklerről azt mondják, hogy gyermekien arany szívű, de hirtelen haragú ember.
Volt módomban látni ezt a hármast már más helyzetekben is, így talán magam is tudok valamit kezdeni ezzel a jellemzéssel.
Az egyik helyszín Villány, a Gere Tamás pincéje. Koradélután van, bekopogtatnak a Taklerek. Mondják, hallottak az új, nagy tudású targoncáról, ami a Geréék raktárában szolgálja a magyar borászat ügyét. Átmegyünk, méregetjük a targoncát. Takler Ferenc rákönyököl a boroskartonokra, tenyerével hátrasimítja a haját és figyel. A két fiú nyomogatja a gombokat, hajlítgatja a valóban minden irányban készséges kézi targonca karját, közben előveszik a mérőszalagot és a jegyzetfüzetet. Hihetnénk, ha kapnak egy írásos tájékoztatót, akkor elegendő két-három perc a kis gép megismerésére. De nem.
Körbeállják, méregetik, simogatják, tologatják. Megkérdik, szabad-e néhány raklapot arrébb pakolni, aztán neki is látnak. Előveszik az otthoni raktár alaprajzát és elképzelik benne ezt a sárga kincset. És ez tart fél órán keresztül, majd mindannyian kóstolunk egy szép bort, ha már ilyen tisztes vendégsereg toppant be a Gere Tamásékhoz.
Csakhogy az asztalnál újrakezdik a témát, vakargatják a fejüket, valamit nem néztek meg alaposan. Visszamegyünk a raktárba és a három Takler szinte elölről kezdi az alapos tanulmányozást.
(Ünnep) A másik fontos jelenet a Hiltonban játszódik. Ahogy mondani szokás, ott van mindenki, aki számít: most köszöntjük Takler Ferencet, a legfrissebben megválasztott Év bortermelőjét. A beszédek egytől egyig emelkedettek, a díszebéd rangjához illőek, elegánsak és arányosak. Jön Takler Ferenc, aki miről is szólna, ha nem a szekszárdiságról és a családjáról. A jelenlévők mind ismerik, tisztelik és szeretik, hisz tudják, hogy az életét is odaadná a családjáért, ami egyet jelent a szép szekszárdi bor folyamatos és alázatos szolgálatával. Ugyanakkor mindenki ismeri a Takler-féle dühöt is, amiről egy mellékmondat erejéig a méltató beszéde közben még a szekszárdi polgármester is megemlékezik.
A város első embere, tegyük hozzá gyorsan, Szekszárd zsenijének nevezi, szép sorban, Garayt, Mészöly Miklóst, Baka Istvánt, Vesztergombi Ferencet és Takler Ferencet. A zseni pedig itt, a Hilton ünneplő közönsége körében sem hagyja szó nélkül, hogy az úgy nevezett szocializmusban elvettek tőlük mindent, amit az őseik az arcuk verejtékével hoztak létre. Nem emeli föl a hangját, csak mondja. Ahogy a ragaszkodásról, a sikerről és a mindennapok gondjairól beszél. Az első napilapos interjújában is, amit a 2004. decemberi megválasztásakor adott, ragaszkodott ahhoz, hogy mondandójában legyen benne: nem kapta viszsza az ÁFÁ-t, s ez lehetetlenné teszi a gazdálkodását. Így nem lepődhetünk meg azon, hogy a Hilton elegáns vendégserege is kap egy szeletet a valóságból, a fiúk pedig büszke tartással néznek az apjukra.
Hát nézzenek sokáig.