„Kimerült utas, esem édes ágyba,
Minden tagom esdi a pihenőt;”
Nem nyughatom soha e szelíd vágyban,
Még fejemben érzem a bor felhőt;
A sötétben rebben egyet pillám,
Felrémlik kedvesem álló arca
Szemem előtt fényesb, mint egy villám:
Forgó szobám egyetlen fix pontja.
Retinámra vésem éles képét,
Mielőtt elvész a forgó homályba.
Hisz hinni akarom valós létét,
E nélkül nem merülhetek álomba.
Részegen is mind vágyom szerelmét,
Istenem, hadd nyerhessem el kegyét!
2008. december 17.
Irodalom ,