2020. január 28., kedd English version
Archívum  --  2009  --  12. szám - 2009. november 23.  --  Katedra
Lon­don call­ing
Nem so­kan di­cse­ked­het­nek az­zal, hogy fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nya­ik so­rán so­sem buk­tak meg vizs­gán. Még ke­ve­seb­ben van­nak, akik sum­ma cum laude vég­zik el az or­vo­si egye­te­met. Olyan pe­dig, aki­nek a ta­nul­má­nyi ered­mé­nye kö­zép­is­ko­lá­tól kezd­ve a dok­to­ri vizs­gá­kig ki­tű­nő volt, rit­ka, mint a fe­hér hol­ló. Sztri­ha Lász­ló, a Ne­u­ro­ló­gi­ai Kli­ni­ka ta­nár­se­géd­je a fe­hér hol­lók szűk tá­bo­rá­hoz tar­to­zik.
Címkék: Katedra

– A Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Nap­ján, no­vem­ber 11-én ve­het­te át a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság cí­me­ré­vel el­lá­tott arany­gyű­rűt, és avat­ták dok­tor­rá "Promotio sub aus­pici­is praes­i­den­tis Rei Pub­li­cae" cím­mel. Mint je­lent az ön szá­má­ra ez a ki­tün­te­tés?

katedra

Sztriha László november 11-én vette át a kitüntetéses doktori címért járó elismerést.
Fo­tó: Segesvári Csaba


– Ter­mé­sze­te­sen na­gyon örü­lök ne­ki, és igen ün­ne­pi ese­mény volt szá­mom­ra. Jól­eső ér­zés volt ott ül­ni a szín­pa­don a töb­bi ki­tün­te­tet­tel együt­t, és azt is nagy meg­tisz­tel­te­tés­nek te­kin­tem, hogy a köz­tár­sa­sá­gi el­nök úr is je­len volt az ün­nep­sé­gen. Emel­lett kö­szö­net­tel tar­to­zom az egye­tem­nek, az egye­tem pro­fesszo­ra­i­nak, ko­ráb­bi ta­ná­ra­im­nak, té­ma­ve­ze­tő­im­nek ezért az ered­mé­nyért. Mint min­den díj, ez is nö­ve­li a lel­ke­se­dést, és ener­gi­át ad a to­váb­bi mun­ká­hoz.
NÉVJEGY
Sztri­ha Lász­ló
1975-ben szü­le­tett Sze­ge­den. Kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nya­it a Rad­nó­ti Mik­lós Kí­sér­le­ti Gim­ná­zi­um­ban vé­gez­te. 1999-ben OTDK I. he­lye­zett volt, ugyan­eb­ben az év­ben vég­zett sum­ma cum laude az SZTE ÁOK ál­ta­lá­nos or­vos sza­kán. Ne­u­ro­ló­gia szak­vizs­gá­ját 2005-ben tet­te le ki­vá­ló­an meg­fe­lelt ered­mény­­nyel. 2009-ben Pro­mo­tio sub aus­pici­is praes­i­den­tis Rei Pub­li­cae cím­mel avat­ták dok­tor­rá.

– Ez az el­is­me­rés azok­nak jár, akik­nek a kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­tól kezd­ve egye­te­mi ta­nul­má­nya­i­kon ke­resz­tül egé­szen a dok­to­ri vizs­gá­kig ki­tű­nő ta­nul­má­nyi ered­mén­­nyel ren­del­kez­nek. Ho­gyan le­het ezt a nem min­den­na­pi tel­je­sít­ményt el­ér­ni?
– Szor­gal­mas és ki­tar­tó di­ák vol­tam már a gim­ná­zi­um­ban is. Az egye­te­men a je­les osz­tály­za­to­kat per­sze ne­he­zebb tel­je­sí­te­ni, de az el­ső egy-két év alatt ál­ta­lá­ban még min­den­ki­nek meg­van a mo­ti­vá­ci­ó­ja és a lel­ke­se­dé­se a ta­nu­lás­hoz. Én is igye­kez­tem ki­hoz­ni ma­gam­ból a ma­xi­mu­mot, és az igen nagy si­ker­él­mény – és ez­ál­tal mo­ti­vá­ció – tud len­ni, ami­kor vizs­gá­zó­ként min­den fel­tett kér­dés­re meg tu­dom ad­ni a vá­laszt. A ké­sőb­bi­ek so­rán időn­ként per­sze én is né­ha el­bi­zony­ta­la­nod­tam, de sze­ren­csé­re min­dig meg tud­tam győz­ni ma­gam ar­ról, hogy ha az ele­je jól ment, ak­kor a to­váb­bi­ak­ban nem sza­bad fel­ad­ni.

A kez­de­tek

– Ho­gyan for­dult az or­vos­lás, és ezen be­lül a ne­u­ro­ló­gia fe­lé?
– Az or­vos­tu­do­mány irán­ti ér­dek­lő­dé­se­met ott­hon­ról hoz­tam: édes­apám gyer­mek-ne­u­ro­ló­gus, édes­anyám or­vo­si kli­ni­kán volt ve­gyész. Ha ilyen kö­zeg­ben nő fel az em­ber, szin­te el­vár­ja a kör­nye­ze­te, hogy eb­ben az irány­ban ta­nul­jon to­vább. Ez sok­szor csak kény­szer, de sze­ren­csé­re ese­tem­ben nem így volt: a szü­lői ha­tás ta­lál­ko­zott a sa­ját el­kép­ze­lé­se­im­mel, így vá­lasz­tot­tam ezt a pá­lyát. Ezen be­lül azon­ban nem tud­tam, hogy mit sze­ret­nék ten­ni, an­­nyi el­kép­ze­lé­sem volt mind­ösz­­sze, hogy olyan te­rü­le­ten sze­ret­nék dol­goz­ni, ahol egy­aránt hang­sú­lyos az or­vos­lás se­bé­sze­ti és nem se­bé­sze­ti ol­da­la is. Így kezd­tem el elő­ször a sze­mé­szet­tel fog­lal­koz­ni; di­ák­kö­rös­ként az Élet­ta­ni In­té­zet­ben Be­ne­dek György pro­fes­­szor úr­hoz ke­rül­tem, ahol a lá­tás élet­ta­ná­val kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok­ban vet­tem részt. Ek­kor tet­szett meg az ideg­tu­do­mány; ké­sőbb ezért vá­lasz­tot­tam mun­ka­he­lyül a Ne­u­ro­ló­gi­ai Kli­ni­kát – eb­ben a vá­lasz­tás­ban azon­ban az em­be­ri té­nye­ző is fon­tos volt: na­gyon jó mun­ka­kö­zös­ség­be ke­rül­tem. Vé­gül az ér­rend­sze­ri be­teg­sé­gek ne­u­ro­ló­gi­á­ja lett a szak­te­rü­le­tem – eb­ben pe­dig nagy sze­re­pet ját­szot­tak a re­zi­den­si éve­im alatt szer­zett ta­pasz­ta­la­tok és az ak­kor meg­is­mert ok­ta­tók, akik töb­bek kö­zött fel­hív­ták a fi­gyel­me­met ar­ra, hogy a stroke-kal kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok mi­lyen táv­la­to­kat nyit­nak meg előt­tem – ha­zai vi­szony­lat­ban is.

Kör­be­néz­ni a vi­lág­ban

– Je­len­leg Lon­don­ban dol­go­zik a King's Coll­ege stroke in­té­ze­té­ben.
– Egy ta­nul­mány­út kap­csán töl­tök itt há­rom évet. Ami a szak­mai ré­szét il­le­ti, tu­laj­don­kép­pen ha­son­ló mun­kát vég­zek, mint ott­hon. A ne­u­ro­ló­gi­án be­lül en­gem fő­képp az agyi ér­be­teg­sé­gek ér­de­kel­nek, a stroke és tár­sai. Már ott­hon is ez­zel fog­lal­koz­tam be­ha­tób­ban, a dok­to­ri té­mám is ez volt. Ma­gyar­or­szá­gon fő­leg a stroke meg­elő­zé­sé­nek le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­tuk a kol­lé­gá­im­mal, it­te­ni mun­kám­ban in­kább az akut ke­ze­lés, en­nek le­he­tő­sé­gei, il­let­ve a re­ha­bi­li­tá­ció – a stroke után a funk­ci­ók vis­­sza­nye­ré­se so­rán az agy­ban le­ját­szó­dó sejt­szin­tű fo­lya­ma­tok – az, ami köz­pon­ti he­lyet fog­lal el. Úgy gon­do­lom, hogy ez az ang­li­ai mun­ka nem­csak tu­do­má­nyos té­ren egé­szí­ti ki jól azt, amit ko­ráb­ban ott­hon vé­gez­tem, ha­nem a klinikum­ban is. Itt töb­bet fog­lal­koz­tam az akut be­te­gek­kel és ke­ze­lé­sük­kel, mint ott­hon, ezért igen je­len­tős ta­pasz­ta­lat­ra te­he­tek szert.
– Mi volt er­re a ta­nul­mány­út­ra a mo­ti­vá­ció?
– Egy­részt volt ben­nem egy kis ka­land­vágy is, kör­benéz­ni a vi­lág­ban, más­hol ho­gyan mű­köd­nek a dol­gok. Ke­res­tem a kü­lön­bö­ző to­vább­lé­pé­si le­he­tő­sé­ge­ket, és úgy tűnt, hogy ez a King's Col­lege-ban el­tölt­he­tő ösz­tön­díj ki­tű­nő al­ka­lom er­re. Ez egy há­rom­éves po­zí­ció, és úgy gon­do­lom, hogy ez idő­ben is elég ar­ra, hogy meg­fe­le­lő men­­nyi­sé­gű is­me­re­tet sze­rez­zen az em­ber.

Ahol jó or­vos­nak len­ni

– Szak­mai té­ren mi­lyen kü­lönb­sé­ge­ket ta­pasz­tal a két or­szág egész­ség­ügy­ében?
– A ma­gyar és az an­gol vi­szo­nyo­kat ös­­sze­ha­son­lít­va úgy vé­lem, hogy ha az ál­ta­lá­nos be­teg­el­lá­tást te­kint­jük, ak­kor nin­cse­nek óri­á­si kü­lönb­sé­gek, hi­szen nagy­já­ból ugyan­olyan ke­ze­lé­si le­he­tő­sé­gek ér­he­tő­ek el itt is, mint ott­hon. Ta­lán a la­bo­ra­tó­ri­u­mi di­ag­nosz­ti­ká­ban egy ki­csit jobb az ang­li­ai hely­zet, mint a ma­gyar. De ös­­szes­sé­gé­ben nagy el­té­ré­se­ket nem lá­tok, leg­alább­is az én szak­te­rü­le­tem­re vo­nat­ko­zó­lag. Egyik itt dol­go­zó ma­gyar or­vos is­me­rő­söm igen ta­lá­ló­an úgy fo­gal­ma­zott, hogy Ma­gyar­or­szá­gon be­teg­nek jobb len­ni, Ang­li­á­ban pe­dig or­vos­nak. Ott­hon az or­vo­sok több időt szán­nak a be­te­gek prob­lé­má­i­ra, az ál­ta­lá­nos oda­fi­gye­lés szint­je na­gyobb, mint itt. Ami a ku­ta­tást il­le­ti, Ang­li­á­ban sok­kal gya­ko­rib­bak a meg­be­szé­lé­sek, és ez nagy­mér­ték­ben elő­re­len­dí­ti az együtt dol­go­zást. Min­den­ki­nek, aki részt vesz a ku­ta­tás­ban, le­he­tő­sé­ge nyí­lik, hogy han­got ad­jon a vé­le­mé­nyé­nek, és min­den­ki fi­gye­lem­be ve­szi a má­sok ál­tal fel­vá­zolt ja­vas­la­to­kat. Ez igen nagy po­zi­tí­vum. Emel­lett a ku­ta­tás te­rén a le­he­tő­sé­gek is na­gyob­bak Ang­li­á­ban, mint Ma­gyar­or­szá­gon. De fő­leg a hoz­zá­ál­lás az, ami egé­szen más, mint ott­hon, no­ha úgy gon­do­lom, hogy sze­ge­di Ne­u­ro­ló­gi­ai Kli­ni­kán ilyen szem­pont­ból szin­tén meg­volt az a faj­ta in­ter­ak­ti­vi­tás, amit itt Lon­don­ban is ta­pasz­ta­lok.
– Ön sze­rint min mú­lik, hogy az em­lí­tett hoz­zá­ál­lás, ame­lyet kül­föld­ön ta­pasz­talt, itt­hon is jel­lem­ző le­gyen?
– En­nek igen sok ös­­sze­te­vő­je van, so­kat szá­mít pél­dá­ul, hogy Ang­li­á­ban a tár­sa­dal­mi hát­tér más. Ma­guk az em­be­rek sok­kal töb­bet kom­mu­ni­kál­nak egy­más­sal, sok­szor úgy ér­zem, lé­nyeg­re tö­rőb­bek, mint ott­hon. Úgy gon­do­lom, hogy ez a ku­ta­tói at­ti­tűd szem­pont­já­ból is fon­tos do­log. Sőt, ugyan­ezt lá­tom a min­den­na­pi or­vo­si gya­kor­lat ese­té­ben is. Itt olyan be­nyo­má­sa tá­mad az em­ber­nek, mint­ha gyor­sab­ban tör­tén­né­nek a dol­gok, ezért or­vos és be­teg egy­aránt ah­hoz szokott hozzá, hogy ki­szűr­je a lé­nye­get az ese­mé­nyek­ből, és a fe­les­le­ges dol­gok­kal ne fog­lal­koz­zon. Ez igen kö­ve­ten­dő hoz­zá­ál­lás, úgy vé­lem. Emel­lett per­sze meg kell em­lí­te­ni azt is, hogy az anya­gi le­he­tő­sé­gek nyil­ván­va­ló­an ked­ve­zőb­bek, mint ott­hon, és ez le­he­tő­vé te­szi azt, hogy az em­ber csak az egyes rész­fel­adat­ok tel­je­sí­té­sé­re kon­cent­rál­jon, ez­ál­tal ha­té­ko­nyab­bá vá­lik a mun­ká­ja.

KAPCSOLATOK
Sztri­ha Lász­ló eb­ben az év­ben a Fi­a­tal Ne­u­ro­ló­gu­sok Eu­ró­pai Tár­sa­sá­gá­nak el­nö­ki poszt­ját töl­ti be. A tár­sa­ság azt te­kin­ti el­sőd­le­ges fel­ada­tá­nak, hogy fel­ve­gye és ápol­ja a kap­cso­la­tot a kü­lön­bö­ző eu­ró­pai ne­u­ro­ló­gi­ai szer­ve­ze­tek­kel, ez­ál­tal is se­gít­ve a fi­a­ta­lok szak­mai elő­me­ne­tel­ét. To­vább­kép­zé­sek szer­ve­zé­sé­vel, kong­res­­szu­so­kon va­ló rész­vé­tel­lel igye­kez­nek hal­lat­ni ma­guk­ról: idén a Cochrane ne­u­ro­ló­gi­ai há­ló­zat­tal kar­ölt­ve szer­vez­ték meg az „Evidence-based Neu­rol­o­gy” el­ne­ve­zé­sű work­shopot. „Mind­ez ter­mé­sze­tes plusz fel­ada­to­kat ró rám, de egy­ál­ta­lán nem meg­ter­he­lő, hi­szen szá­mos se­gít­sé­gem van” – vall­ja Sztri­ha Lász­ló.

A vi­lág má­sik vé­ge

– 2003-ban egy több hó­na­pos ta­nul­mány­út so­rán a tá­vol-ke­le­ti vi­szo­nyo­kat is volt al­kal­ma meg­ta­pasz­tal­ni. Mi­ért esett Ja­pán­ra a vá­lasz­tá­sa?
– A ja­pán kor­mány meg­ha­tá­ro­zott idő­re fel szo­kott aján­la­ni ösz­tön­dí­ja­kat a fej­lő­dő or­szá­gok­ban dol­go­zó ku­ta­tók­nak. Én él­tem ez­zel a le­he­tő­ség­gel, és fő­ként az agyi ér­be­teg­sé­gek ku­ta­tá­sá­val fog­lal­koz­tam, hi­szen a be­te­gek­kel – a nyel­vi ne­héz­sé­gek mi­att sem – nem na­gyon ke­rül­tem kap­cso­lat­ba. A kint töl­tött idő alatt meg­ta­pasz­tal­tam, a ja­pán hoz­zá­ál­lás az, hogy a leg­ap­róbb rész­le­te­kig fel­dol­goz­nak ada­to­kat, és fon­tos­nak tart­ják, hogy a kü­lön­bö­ző be­teg­sé­gek­ről na­gyon rész­le­tes, min­den­re ki­ter­je­dő és óri­á­si mé­re­tű adat­bá­zi­so­kat hoz­za­nak lét­re. Le­he­tő­sé­gem volt a vi­lág egyik leg­na­gyobb stroke-os be­te­gek­kel fog­lal­ko­zó adat­bá­zi­sá­hoz hoz­zá­fér­ni. Emel­lett egy egé­szen má­sik vi­lá­got is meg­is­mer­het­tem, már amen­­nyi­re ez be­le­fér ki­lenc hó­nap­nyi tar­tóz­ko­dás­ba. En­nél több időt azon­ban va­ló­szí­nű­leg a csá­bí­tó szak­mai le­he­tő­sé­gek el­le­né­re sem töl­te­nék ott, mert úgy vé­lem, hogy Ja­pán – fő­leg a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek­ből adó­dó­an – egy nyu­ga­ti em­ber szá­má­ra nem al­kal­mas ar­ra, hogy hos­­szú tá­von ott dol­goz­zon. Rá­adá­sul a kül­föl­di­ek bi­zo­nyos fo­kú izo­lá­ci­ó­ja is meg­fi­gyel­he­tő, mert a ja­pán át­lag­em­be­rek­re nem jel­lem­ző, hogy ide­gen nyel­ve­ket sa­já­tí­ta­ná­nak el. Ezen­kí­vül Ja­pán­ban sok­kal hi­e­rar­chi­ku­sabb a tár­sa­da­lom, mint Eu­ró­pá­ban. Mi­kor kint dol­goz­tam, az ál­ta­lá­nos min­den­na­pi gyó­gyí­tás gya­kor­lá­sá­ba ta­lán ke­ve­sebb be­le­lá­tá­som volt, de azt ér­zé­kel­tem, hogy a te­kin­tély­el­vű­ség, amely az egész or­szág­ra jel­lem­ző, az or­vos­lás­ban is meg­nyil­vá­nul, sok­kal in­kább, mint itt­hon. Az is ér­de­kes volt, hogy a kor­sze­rű gyógy­sze­rek meg­le­pő mó­don ott sok­kal ké­sőbb je­len­nek meg a pi­a­con, mint Eu­ró­pá­ban vagy Ame­ri­ká­ban.

Ele­fánt­csont­to­rony kont­ra hi­va­tás­tu­dat

– Ön me­lyik ré­szét tart­ja a leg­hang­sú­lyo­sabb­nak a mun­ká­já­ban: az or­vos­lást, a ku­ta­tást vagy a ta­ní­tást?
– Nem tu­dom meg­ha­tá­roz­ni, mert egye­te­mi ok­ta­tó­ként mind­há­rom te­vé­keny­ség­gel fog­lal­koz­ni kell, és egy­for­mán fon­tos­nak tar­tom őket. Ez a há­rom te­rü­let egy­mást erő­sí­ti, hi­szen aki ku­tat, az mély­re­ha­tób­ban is­me­ri a szak­má­ját, ezt a tu­dást pe­dig a be­teg­el­lá­tás­ban ka­ma­toz­tat­ni tud­ja. Ugyan­ez vis­­sza­fe­lé is mű­kö­dik: a ku­ta­tást elő­re­len­dí­ti, ha va­la­ki a min­den­nap­ja­i­ban kap­cso­lat­ba ke­rül a be­te­gek­kel. Az ok­ta­tás pe­dig ös­­sze­kap­csol­ja az em­lí­tett két te­rü­let. Utób­bi­nak nagy elő­nye, hogy a hall­ga­tó­kat meg­is­mer­jük, hi­szen ők lesz­nek ké­sőbb a kol­lé­gá­ink. Ta­lán visz­­szá­san hang­zik, de egy­faj­ta ver­seny fo­lyik a jobb ké­pes­sé­gű hall­ga­tó­kért, így ok­ta­tó­ként igyek­szünk – pél­dá­ul a di­ák­kö­rö­kön ke­resz­tül – meg­nyer­ni a szak­má­nak a fi­a­ta­lo­kat.
– Ön­élet­raj­zá­ból ki­tű­nik, hogy la­kos­sá­gi tá­jé­koz­ta­tó prog­ra­mok­ban is részt vesz.
– Ezt a te­vé­keny­sé­ge­met na­gyon fon­tos­nak tar­tom. Úgy vé­lem, nem sza­bad, hogy az or­vo­si-ku­ta­tói mun­kán­kat ele­fánt­csont­to­rony­ban vé­gez­zük, hi­szen a tár­sa­da­lom ja­vá­ra mun­kál­ko­dunk. A mun­kánk azért van, hogy a stroke ki­ala­ku­lá­sát meg­előz­zük, il­let­ve, ha a be­teg­ség be­kö­vet­ke­zett, ak­kor az a cél, hogy a be­teg mi­nél jobb ke­ze­lést kap­jon, és mi­nél gyor­sab­ban meg­tör­tén­jen a re­ha­bi­li­tá­ció. Ezért na­gyon fon­tos, hogy a kö­zös­sé­get tá­jé­koz­tas­suk, hogy mi a mi mun­kánk, és hol tud­nak min­ket el­ér­ni. Leg­je­len­tő­sebb fó­ru­munk a nyom­ta­tott saj­tó, de te­le­ví­zi­ós mű­so­rok­ban is szok­tunk sze­re­pel­ni. En­nek a tá­jé­koz­ta­tó mun­ká­já­nak egyik leg­lé­nye­ge­sebb üze­ne­te, hogy a la­kos­ság tisz­tá­ban le­gyen ve­le: stroke ese­tén mi­nél gyor­sab­ban el kell jut­tat­ni a be­te­gek a meg­fe­le­lő hely­re, ilyen a sze­ge­di Ne­u­ro­ló­gi­ai Kli­ni­ka is, hogy ott meg­fe­le­lő ke­ze­lést kap­jon. Fon­tos, hogy min­den­ki is­mer­je a ri­zi­kó­fak­to­ro­kat, il­let­ve, hogy amin le­het vál­toz­tat­ni – pél­dá­ul az élet­mó­don – an­nak ér­de­ké­ben, hogy ki­sebb szá­za­lék­ban for­dul­jon elő a be­teg­ség, azon vál­toz­tat­ni kell.
– Mik a to­váb­bi ter­vei?
– Ez a ta­nul­mány­út há­rom év­re szól, te­hát ad­dig Ang­li­á­ban ma­ra­dok, de utá­na sze­ret­nék Sze­ged­re vis­­sza­tér­ni. Ad­dig­ra fel­épül az új kli­ni­kai szárny is, kü­lön stroke osz­tál­­lyal, ami Ma­gyar­or­szá­gon igen ke­vés he­lyen van. Ad­dig is igyek­szem szak­mai szem­pont­ból fej­lőd­ni, hogy az itt szer­zett tu­dást és ta­pasz­ta­la­tot ott­hon ka­ma­toz­tat­ni tud­jam.

Tóth Ilo­na

Bezár